Hazánk uniós csatlakozását is ünnepelve (a Magyar Köztársaság 2004. május 1-je óta az Európai Unió teljes jogú tagja) egésznapos, ingyenes fesztivált tartottak Budapesten. Az idei rendezvényen számos izgalmas és színes program várta a közönséget. Lehetőség nyílt olimpikonokkal közösen futni az immáron hagyománnyá vált Európa-napi futóversenyen. A zene iránt érdeklődők és a családosok sem unatkoztak: ingyenes koncertekkel, fejtörőkkel és gyermekprogramokkal várták a részvevőket a pesti Szabadság téren.
A „19 év – 19 km – EU-s futás” nevet viselő akadálymentes futóversennyel kezdődött a fesztivál, ahol a többszörös olimpiai bajnok dr. Kiss Gergely vízilabdázó és Storcz Botond kajakos is rajthoz állt. Mellettük Gajdos Tamás újságíró-műsorvezető és Ötpróba kerékpár nagykövet indult a mezőnyben. Mindhármuk számára kiemelten fontos a sport népszerűsítése és közösségi élménnyé emelése – ennek pedig tökéletes eszköze volt a futóverseny, ahol együtt osztozhattak a résztvevők a sport szeretetén. Az idei megmérettetésen 1483 egyéni futó és 499 két- illetve háromfős váltócsapat lépte át a rajtvonalat.
Az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének, valamint az Európai Parlament Budapesti Kapcsolattartó Irodájának munkatársai, továbbá az europaert.eu közösség tagjai is indultak a futáson. A Tempus Közalapítvány a futóversenyen az Erasmus+ színeiben nevező váltó-csapattal indult, hangsúlyozandó, hogy ez évtől már a sporttal foglalkozó szervezetek részéről is várja a pályázatokat a közalapítvány az Erasmus+ keretében. Az új pályázattípus célja, hogy előmozdítsa a tömegsportban, a szabadidős testmozgásban és az önkéntes tevékenységekben való részvételt.
Az idei Európa-napi rendezvényt Deutsch Tamás EP-képviselő (független képviselők), Ujhelyi István EP-képviselő (S&D), Bóka János, az igazságügyi minisztérium európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára, valamint Maksi Mátyás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének megbízott vezetője közösen nyitotta meg.
„Öröm, hogy hosszú esztendők óta itt, Budapesten, a Szabadság téren ünnepeljük az Európa-napot. Mi, magyarok – 1990-ben megteremtve a szabadságunkat – 2004-ben, 19 esztendővel ezelőtt a szabad Európa tagjai lettünk. Mi, magyarok abban hiszünk, hogy szabad nemzetek és szabad országok, szabad elhatározásból – egyenjogú és egyenrangú alapon együttműködve – tudnak egy biztonságos és szabad Európát működtetni. Mi, magyarok abban hiszünk, hogy mindent meg kell tennünk a nemzeti és az európai szabadság érdekében, hogy megmaradjon a szabad Európa” – mondta Deutsch Tamás EP-képviselő.
„Büszke magyar hazafi vagyok, amit nem választottam, hanem születésemtől kaptam. De emellett büszke európai vagyok, amit már mi választottunk magunknak, nem a születésünktől kaptuk. Úgy döntöttünk, hogy az európai demokráciát, a jogállamiságot, demokratikus berendezkedést, az európai közösséget tartjuk a gyermekeink védernyőjének a következő évtizedekre. Ezért harcolok, ezért küzdök, hogy az európaiságunk megmaradjon és ne csak szólamok szintjén a Szabadság téren, hanem holnap-holnapután is, a mindennapi létünkben” – mondta Ujhelyi István EP-képviselő.
„Az Európai Unió olyan kihívások előtt áll, amelyekhez hasonlóval az 1990-es évek eleje, a vasfüggöny leomlása óta nem szembesült. Ezekkel a kihívásokkal csak akkor tudunk megbirkózni, ha együtt vagyunk – ha együtt erősebbek vagyunk – és ha együtt is meg tudunk maradni annak, amik vagyunk” – mondta Bóka János, az igazságügyi minisztérium európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára.
„A mai napon, az európai integrációt útjára indító híres Schuman-nyilatkozat 73. évfordulóján az európai egységet és szolidaritást is ünnepeljük. A jó hét évtizede megindult integrációs folyamat eredményeképpen létrejött érték- és érdekközösség az együttműködésre épül, valamint olyan értékekre, mint a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartása. Ezek együtt teszik lehetővé, hogy Európa a világ egyik legstabilabb és leginkább prosperáló régiója legyen. Uniós tagságunk óriási előnyökkel jár hazánk számára is, és biztosítja hosszú távú fejlődésünket. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy a napi politikai csörték soha ne homályosítsák el ezt az összképet” – összegezte Maksi Mátyás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének megbízott vezetője.
A futóverseny mellett a délelőtt a családi és gyerekprogramok jegyében telt: először az Alma együttes adott koncertet, majd a Majorka Színház tartott bábelőadást, amit a Kiskalász zenekar követett, végül pedig az Apacuka zenekar búcsúzott a kicsiktől. A futóverseny eredményhirdetését követően egészen estig számos koncert várja a közönséget: Járai Márk akusztikus koncertjét a Veszprém-Balaton 2023, Európa kulturális fővárosának programajánlója követte a nagyszínpadon. Az idei fesztiválon is nagy hangsúlyt kapott az Ukrajna iránti szolidaritás: délutántól ukrán művészek különleges előadásával folytatódott a program. Ezt követően az Aranyakkord formáció lépett fel, majd a Budapest Bár zárta a zenei fellépők sorát.
A fesztiválon részt vevő civil szervezetek különösen izgalmas programokkal készültek: a Varázsmancsok – Kutyás terápia munkájába nyerhettek bepillantást az érdeklődők, majd a Sulinyugi program látta el az érdeklődőket fontos ismeretekkel a gyerekek stresszkezelését illetően. Ezt követte a Hősök tere Alapítvány érzékenyítő programja, amelyben az együttérzés és elfogadás került középpontba. A programsorozatot a NoBadKid zárja, ahol a gyereknevelésről esett szó, és felhívták a figyelmet a „rossz gyerekekkel” kapcsolatos közhelyekre. A készségek európai éve kapcsán – a képzés, továbbképzés és átképzés területén tevékenykedő – számos szakmai szervezet is bemutatkozott, valamint menekülteket segítő szervezetek is kitelepültek a rendezvényre, amiknek a munkájával közvetlenül ismerkedhettek a látogatók. Az Európa Pont sátorában pedig további izgalmas és aktuális témákkal foglalkozhattak a látogatók: írók, szakértők és szülők beszéltek a 21. századi tudás és képességek világáról, majd ugyanitt fejtörőkön vehettek részt.
A futóverseny eredményei itt elérhetők. Az Európa-napi rendezvényeket az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és az Európai Parlament Magyarországi Kapcsolattartó Irodája szervezte.

