Mi a kapcsolat a Kontroll, a Külön falka és a Mesterjátszma között? Mit keres Bereményi Géza Tóth Barnabás első pszichothrillerében, a Mesterjátszmában? Hogyan segítették a Fortepan-képek a film vizuális világának megszületését? Ilyen kérdésekre kaptak választ azok, akik a minap meghallgatták az Alexandre Trauner Art/Filmesztiválon Tóth Barnabás mesterkurzusát. A Mesterjátszma november 9-től látható a hazai mozikban, de november 3-tól már Budapesten és Debrecenben is megtekinthető premier előtt. A vetítések utáni közönségtalálkozókon izgalmas kulisszatitkokra derül fény.
Telt házas előadást tartott Tóth Barnabás Szolnokon a fennállásának az idén 30. évfordulóját ünneplő Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál )on, ahol az egybegyűltek betekinthettek a november 9-től a mozikban látható Mesterjátszma készítésének titkaiba. A magyar származású Oscar-díjas díszlettervező Alexandre Trauner (Trau Sándor, *Budapest, 1906, +Omonville-la-Petite, La Hague, Franciaország 1993) emlékét őrző fesztiválon zsűriző rendező arról beszélt, hogy miként meséli el a látvány a történetet a Mesterjátszma esetében.
A filmvizualitása a rendező mellett elsősorban Másik Szőke András operatőrnek, a Kontroll látványáért is felelős Hujber Balázs látványtervezőnek és a Fortepan-képekből ihletődő Szlávik Juli jelmeztervezőnek köszönhető. Az alkotók első számú képi referenciaként Edward Hopper festményeit, színeit, beállításait használták, illetve Rembrandt fénykezelése lebegett a szemük előtt: a sötét, homogén háttérből felderengő, szemből vagy felülről megvilágított arcok képi világa. A produkció egy egész és két fél vasúti kocsit épített, melyeket a hitelesség kedvéért valódi, korabeli vagonokból kölcsönzött ülésekkel, kilincsekkel, vészfékekkel és egyéb kiegészítőkkel rendeztek be. A rendező az előadáson elmondta, hogy a film különleges világához nagyon sokat hozzátettek Szalai Károly vágó sajátos vágási trükkjei is – a többi között ezeknek köszönhető a Mesterjátszma feszes ritmusa és pszichedelikus (képzelgéseket keltő termék, amely eltorzítja az érzéki észleleteket, érzéseket, vagy megváltoztatja a tudatosság állapotát) környezete.
„Hollywoodi költségvetéssel nyilván nem számolhattunk, de a cél mégis a „stream”-látvány volt, és remélem, ez sikerült is. A nagy nemzetközi produkciókon évtizedek óta edződő, fejlődő technikai csapatot rutinos és tehetséges részlegvezetők irányították kelet-európai fifikával és pragmatizmussal ötvözve” – méltatta Tóth Barnabás a film látványvilágát megteremtő szakembereket.
A film a JUNO11 Distribution forgalmazásában november 9-től látható országszerte a mozikban, de már november 3-tól premier előtt megtekinthető. November 3-án a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban Tóth Barnabás és állandó munkatársa, Lisztes Linda Teszler Tamással beszélget; november 4-én Tóth Barnabás, Váradi Gergely, a film egyik főszereplője és Szurmay János vezető producer a debreceni Apolló Mozi vendégei lesznek; november 6-án a budapesti Művész Moziban Molnár Kata Orsolya kérdezi Tóth Barnabást és Másik Szőke András operatőrt.
A filmet kísérő események teljes listája megtalálható a Facebookon és az eletedmozija.hu weboldalon.

