Miközben a nemzet szeretetét elnyerte, John F. Kennedy számos ellenséget szerzett magának. Feltételezések szerint a meggyilkolásával vádolt Lee Harvey Oswald nem egyedül hajtotta végre tettét, ám ez máig nem nyert bizonyítást. Az elnökgyilkosság 60. évfordulóján az amerikai kormány által eddig titkosított akták váltak elérhetővé, a JFK: A végső bizonyíték című dokumentumfilm – amit itthon vasárnap, november 19-én 22 órától mutat be a Viasat History történelmi csatorna – ezekbe ássa bele magát, hátha új megvilágításba kerülhet a 20. század egyik legmeghatározóbb merénylete.

A CIA szervezésében 1961 áprilisában hadművelet kezdődött Kubában Fidel Castro megdöntésére, ám az akció pillanatok alatt kudarcba fulladt, Kennedy pedig nem küldött támogatást. JFK ezzel a lépéssel szerezhette magának a legtöbb ellenséget: magára haragította a CIA-t, elidegenítette a hadsereget és a nemzetbiztonságot, a világ felé pedig azt mutatta, hogy Amerika gyenge, és még egy olyan kis ország, mint Kuba is felül tud kerekedni rajta – derül ki a JFK: A végső bizonyíték dokumentumfilmből. Sokan vélhették hát úgy, hogy félre kell állítani őt, és a helyzetet a később kirobbanó kubai rakétaválság tovább súlyosbította – amikor is Kennedy inkább leült tárgyalni az oroszokkal, akik rakétaállásokat létesítettek Kubában, semmint megsemmisítse őket – noha a nemzetbiztonságért felelős vezetők ezt javasolták). Ráadásul JFK a fivérét, Robertet nevezte ki igazságügyi miniszternek, aki legfőbb feladatának a szervezett bűnözés megállítását tartotta, így a maffia szemében mindkét Kennedy hatalmas szálka lett.

A hivatalos jelentések szerint magányos elkövető végzett JFK-vel. Oswaldot 70 perccel a merényletet követően tartóztatták le, igaz, akkor még egy közrendőr meggyilkolásáért. A korabeli feljegyzések szerint a letartóztatásakor Oswald fegyvert rántott és dulakodott a rendőrökkel, a most feltárt iratok szerint viszont fegyvertelen volt. A legnagyobb sokk akkor érte, amikor a letartóztatását követően szembesítették a kérdéssel, hogy ő ölte-e meg Kennedyt, mire ő egyre csak azt hajtogatta, hogy „Nem, én csak egy palimadár vagyok!” Annak viszont tökéletes volt: köszönhetően orosz kapcsolatainak és számos közvetett bizonyítéknak.

Egy most nyilvánosságra hozott irat szerint a CIA már jóval előtte felfigyelt rá, csak nem vette komolyan. Sőt, az FBI is monitorozta Oswaldot, mikor megjárta a Szovjetuniót, tudtak arról, hogy a merénylet előtt nem sokkal felvette a kapcsolatot a kubai és az orosz nagykövetséggel. Ha figyelték őt és átnézték a postáját is, akkor miért nem tudták, hogy mire készül? Oswaldot sosem sikerült teljesen kihallgatni, ugyanis a merénylet után két nappal lelőtte őt Jack Ruby night-club-tulajdonos. Rubyról azt vallották, hogy mentálisan kikészült JFK halálától, ezért ölte meg Oswaldot, de később kiderült, hogy a férfi maffiakapcsolatokkal rendelkezett, mi több, olyan helyeken is megfordult, ahol Oswald is. Tehát mindkettő hasonló körökben mozgott, jelentések szerint ismerte is egymást.

A feltételezések szerint Kennedy meggyilkolását a maffia rendelte el, és Oswald kiiktatásával a szálakat akarta gyorsan elvarrni. A Kennedy helyére lépő Lyndon B. Johnson felállított ugyan egy bizottságot a Kennedy-gyilkosság kivizsgálására, és a hírhedt Warren-jelentés a merényletkor használt töltények becsapódási szögével kapcsolatos ellentmondások és az Oswald furcsa viselkedése ellenére jóváhagyta a magányos elkövető teóriát, pedig még J. Edgar Hoover FBI-vezér is azt vallotta, hogy az összegyűjtött bizonyítékok nem állták volna meg a helyüket a bíróságon.

A „JFK: A végső bizonyíték” rávilágít, hogy ez a teória kedvezett a Fehér Háznak, hisz’ a maffia-kapcsolat rengeteg kérdést vetett volna fel a CIA, az FBI és a nemzetbiztonsági szolgálat hatékony működésével kapcsolatban. Talán sosem tudjuk meg, mi az igazság JFK halála körül, de minden egyes újabb, eddig titkosított akta felnyitásával közelebb kerülünk hozzá.