Nem volt hajlandó megjelentetni az MTI a Momentum közleményét, mert indoklása szerint az „sértheti mások jó hírnevét és becsületét.” Orbán Viktor jó hírnevéről és becsületéről van szó, a letiltott közlemény ugyanis arról szól, hogy a kínai sajtóban csak „Victor-projectként” hivatkoznak az egyik kínai vállalat által megvásárolt inárcsi napelemparkra. (A nyitó kép csak illusztráció.)

Nem a miniszterelnök magánéletével foglalkozott közleményében az ellenzéki párt, nem a miniszterelnök külső megjelenését kritizálta a közlemény, aminek szövege nem tetszett az MTI-nek, s ennél fogva csak a Facebookon jelenhetett meg. Ez a következő volt: „Tompos Márton, a Momentum frakcióvezető-helyettese a Facebookon tett közzé bejegyzést arról, hogy a kínai sajtóban csak Victor projectként hivatkoznak az Inárcs melletti naperőműparkra, amelyet idén év elején vásárolt meg a Shanghai Electric Power Co. tőzsdei energetikai vállalat 37 millió euróért.

Inárcson hatalmas naperőmű épült, amiben egyszerre jelent meg Adnan Polat, Erdogan és Orbán közös török oligarcha haverja; Zsiros Róbert, a kormányközeli naperőmű-fejlesztések egyik kulcsfigurája; és Baranyi Dániel, a hírhedt szegedi Szeviép-botrányban érintett Baranyi-család tagja. Ezt a projektet az idén, az év elején vásárolta meg a Shanghai Electric Power Co. tőzsdei energetikai vállalat 37 millió euróért. Valami egészen hihetetlen módon, a kínaiak nem rejtik véka alá, hogy kihez köthető az egész: »Victor projekt«-ként hivatkoznak rá a céges közleményekben és a kínai sajtóban is.”

Ez az a szöveg, amelyet az MTI nem volt hajlandó kiadni. Az adófizetők pénzéből élő Magyar Távirati Irodának nem dolga a pártok, civil szervezetek, vagy éppen magánszemélyek közleményeit minősíteni. Nem a Momentum közleménye sérti egyébként a magyar miniszterelnök jó hírnevét és becsületét, hanem a kínai elvtársuraknak az a gyakorlata, hogy az immár tulajdonukba került inárcsi napelemparkot Victor-projectként említik. Ha Orbán Viktornak baja van ezzel, mert úgy gondolja, hogy sérült a jó hírneve és a becsülete, akkor nem a Momentumot – vagy adott esetben bármelyik más pártot – kellene az MTI-nek korlátoznia, hanem a miniszterelnöknek kellene helyesbítést kérnie, adott esetben bírósági úton érvényesíteni vélt, vagy valós igazát.

Magánszemélyek, akik nem miniszterelnökei Magyarországnak, számos esetben kénytelenek ily módon eljárni, amikor a kormányhoz közeli sajtó hazugságokat ír le róluk. Helyesbítést kérnek, majd mivel ez a kérésük többnyire nem teljesül, bíróságon érvényesítik az igazukat.

Orbán Viktor jó hírnevét és becsületét egyébként maga a miniszterelnök tudná a leghatékonyabban megvédeni. Nem azzal, hogy lakájai révén elhallgatja mások véleményét, hanem azzal, hogy nem tesz olyat, amiért a jó hírneve és a becsülete veszélyben forogna. Nem bátorítaná barátait és csókosait, hogy – Szijjártó Péter egykori, nem a NER-lovagokkal kapcsolatos kifejezésével élve – pofátlanul gazdagodjanak. Nem kvaterkázik kedélyesen a háborús bűnökért körözött Vlagyimir Putyin nevű barátjával, és még számos más lehetőséget sorolhatnánk, amit megtehetne Orbán, hogy ne sérüljön jó hírneve és becsülete.

Az MTI-nek nem ez az első és vélhetően nem is az utolsó csínye, amivel Orbánt, vagy éppen a Fideszt védeni próbálja az őket ért kritikákkal szemben. Ezek hosszú sorából most csak egyet idézünk, jelesül azt, amikor 2021-ben a Sternben megjelent meg Orbán-interjút szemlézték. A cikknek a német lap szerkesztősége a következő címet adta: „Orbán úr, mi lenne, ha a lányának muszlim barátja lenne?” Az MTI tudósításának a címe viszont a harcias, az EU-val csatázó Orbánt kívánta felmutatni a magyar olvasóknak, ezért „Orbán Viktor a német Stern magazinnak: Európa szuverén nemzetekből áll” címmel közölte az interjút. Pontosabban annak csak egy részét, a magyar változatból ugyanis kifelejtődött, hogy a Stern munkatársai megkérdezték Magyarország miniszterelnökét: mi lenne, ha az egyik gyereke közölné vele, hogy meleg? Orbán szerint ez számára jó nagy kihívás lenne, de hála istennek még nem szembesültek ilyen kérdéssel. „A feleségem és én természetesen ugyanúgy szeretnénk a gyermekeinket, a vonzalmaiktól teljesen függetlenül” – válaszolta a miniszterelnök. A Stern ezután arról is érdeklődött, hogyan reagálna, ha a potenciális meleg gyermeke szeretne egy gyereket örökbe fogadni. Orbán erre a kérdésre azt válaszolta, hogy ő és a felesége minden helyzetben azt nézik, hogy milyen módon tudnának segíteni a gyereküknek. „Keresztények vagyunk, és minden Isten kezében van: az ítélet, a büntetés és a kegyelem is.”

Orbán tehát normálisan válaszolt a sokakat érdeklő kérdésekre, de az MTI-nél úgy gondolták, nem volna jó, ha a hazai, homofóbra heccelt közönségnek azzal kellene szembesülnie, hogy az ország miniszterelnöke nemcsak uszítani képes, hanem – alkalomadtán kilépve a komfortzónájából – tisztességesen is tud gondolkodni és beszélni.

Most meg itt van, hogy a kínaiak nemes egyszerűséggel Victor-projectnek nevezik az inárcsi napelemparkot. Ha a kínaiak állításával ellentétben, „Viktornak” nincs köze az említett létesítményhez, akkor emiatt nem a magyar közélet tagjait kell közlésükben korlátozni, hanem a kínai sajtóhoz fordulni helyreigazításért.