Eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés miatt emelt vádat a Győri Járási Ügyészség egy 18 éves fiatalkorú ellen. (A nyitó illusztráció forrása: bpiautosok.hu)
A vádirat szerint a fiatalkorúnak számító, 18 éves terheltet 2023 márciusában a Győri Járásbíróság engedély nélküli járművezetés szabálysértése miatt 12 hónapra eltiltotta a közúti járművek vezetésétől.
A fiatalembert a tiltás nem tartotta vissza, és júliusban újra autóba ült, vezetett, igazoltatták a rendőrök. Kiderült: sosem szerzett vezetői engedélyt, ennek ellenére 2023 márciusában is autót vezetett, és ezért – a szabálysértési eljárásban – egy évre eltiltották a járművezetéstől. Ez sem volt elég, hiszen 2023 júliusában újra úgy igazoltatták a rendőrök, hogy kormánynál ült.
Ez már bűncselekmény. A fiatalember ellen a Győri Járási Ügyészség eltiltás hatálya alatt elkövetett járművezetés miatt emelt vádat, és ezért egy évig terjedő szabadságvesztéssel sújtható.
Az érdemi döntést várhatóan a Győri Járásbíróság fogja meghozni az ügyben – tájékoztatta szerkesztőségünket a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.

