Nincs az a cukormáz, ami elfedné, hogy egy második Trump-kormányzat súlyos bajokat okozna a transzatlanti kapcsolatokban. Az európaiaknak nem áll ugyan hatalmukban, hogy befolyásolják az idei amerikai elnökválasztás eredményét, de van egy évük arra, hogy felkészüljenek a legrosszabbra. Ha ezt elmulasztják, magukra vessenek – írja a Politico amerikai portál európai kiadásában Bruce Stokes, a German Marshall Alapítvány vendégkutatója.

Szerinte Trump választási győzelme esetén meggyengülne az Egyesült Államok és Európa biztonsági szövetsége, az európaiaknak tehát az a dolguk, hogy „tűzfalat építsenek”, intézkedéseket hozzanak a katonai készültséget és az Európai Unió döntéshozatali folyamatát illetően, intézményesítsék a transzatlanti kapcsolat szereplői közötti kötelékeket, őrködjenek a viszony megőrzésén, nehezítsék meg az összekötő szálak szétzilálását, tegyenek azért, hogy az Egyesült Államok ne forduljon el tőlük.

Stokes a sürgős segítségre szoruló Ukrajnát illetően emlékeztet arra, hogy a magyar obstrukció miatt az EU nem volt képes megállapodni december közepén az 50 000 millió eurós pénzügyi támogatásban, valamint, hogy az amerikai Kongresszus sem tudta elfogadni a Kijevnek szánt 61 000 millió dolláros csomagot, miközben Trump szándékait illetően nem lehet tisztán látni.

Az elemző úgy véli: az EU-nak fel kellene karolnia azt az új washingtoni kezdeményezést, hogy foglalja le az elérhető orosz javakat, valamint – tekintettel a megtapasztalt magyar vétóra – ki kellene küszöbölniük az uniós döntéshozatali struktúrában rejlő, zavaró hiányosságot. Ha nem térnek át a minősített többség elvére a nagy kérdések eldöntését illetően, akkor Brüsszel hiába törekszik majd stratégiai autonómiára, azt túszul fogják ejteni Trump Budapesten és máshol található szövetségesei – írja a Politico vendégkommentátora, és hozzáteszi: az Európai Unióban nagyobb teret kell adni annak, hogy azok a tagállamok, amelyek együtt kívánnak működni fontos ügyekben, megalakíthassák az úgynevezett hajlandóságot mutató országok koalícióit. Megjegyzem, angolul ez nem hangzik ennyire bénán: coalitions of the willing.

Most pedig Eleonora Vasquez írásáról, amelyet az EurActiv brüsszeli portál közöl, és amely szerint ebben az évben, amikor a földgolyón összesen mintegy 4 milliárd ember járul majd az urnákhoz különböző választásokon – beleértve a júniusi európai parlamenti választásokat is – arra lehet számítani, hogy nyilvánvalóvá válik az ellentmondás a választási retorika és a migráció realitása között.

A migráció – írja a szerző – afféle villámhárító téma a politikusok számára, olyan kérdés, amelyben néhány mondattal meg lehet nyerni, vagy el is lehet veszíteni a választást. Egyfelől adott az a retorika, ami gerjeszti a félelmet az érkező tömegekkel szemben. Ez eredendően a szélsőjobboldal csatakiáltása, de a szélsőjobb most erősödőben van, jelszavai bekúsznak a fősodorbeli pártok kijelentései közé is. Az unióban kidolgozott migrációs paktum ennek jegyében az ellenérzés, a távol tartás és a biztonság fogalmaira épül.

A realitás azonban az, hogy migráció mindig létezett, mindig voltak, akik a jobb élet reményében vándoroltak, ma pedig a növekvő bizonytalanság, a regionális konfliktusok mellett a klímaváltozás és a források elégtelensége is oda vezet, hogy a migráció jelenségét nem lehet megoldani azzal, ha egyszerűen becsapjuk az ajtót – érvel az EurActiv cikkírója.

Felhívja a figyelmet arra, hogy eközben megjelent az ellenretorika is, például Ylva Johansson EU-biztos részéről, aki azt hangoztatta egy minapi görögországi konferencián, hogy Európának szüksége van a bevándorlók munkáskezére, és évente egymillió legális bevándorlóval lehetne pótolni a hiányt. A két ellentétes választási retorika közötti mély szakadékban pedig egyelőre semmi jele nincs annak, hogy a politika beleérzéssel, reálisan felmérje az érkezők és az őket befogadók szempontjait egyaránt.

És akkor most mindezt fordítsuk le osztrákra. Olivera Stajic a bécsi Der Standardban azt írja, hogy Herbert Kickl, az osztrák Szabadságpárt elnöke választási ígéretté emelte a tömeges deportálás lehetőségének a megteremtését. Eszerint azoktól a migráns hátterűektől, akik asszimilációra képtelenek, a fogadó ország értékeit nem osztják, illetve összetűzésbe kerültek a törvénnyel, akár az esetlegesen már megszerzett állampolgárságot is megvonhatnák, és eltávolíthatnák őket az országból. Stajic utal arra, hogy az uniós jogelvek megsértésére bőven volt példa más EU-országokban, így például Lengyelországban, illetve Magyarországon, és azon a véleményen van, hogy naiv, aki azt gondolja, hogy ezzel a sommás kipaterolást ígérő programmal Ausztriában nem lehet választást nyerni.

A Der Standard szerzője szerint az „ide nem illők” kitoloncolása nem olyan populista üzenet, ami elriasztja a választókat, hanem éppenséggel sokak számára csábító választási ígéret.