Szükséges lépés volt-e a magyar kormány ellen határozatot hoznia az Európai Parlamentnek? – kérdem a szocialista portugál európai parlamenti képviselőt, Pedro Marquest, aki uniós mandátuma előtt a strukturális fejlesztésekért felelős miniszter volt Antonio Costa kormányában. (A nyitó képen: lemond a portugál kormányfő, Antonio Costa.)

Nagyon fontos lépés volt ez az Európai Parlament részéről, mert amit Orbán decemberben tett, megint nem volt más, mint zsarolás. Világossá tettük – sőt, még előbb is –, hogy ennek nem dőlhetünk be – mondja Pedro Marques (bal oldali kép). – Nem engedhetjük meg, hogy további pénzek jussanak el Orbán Viktorhoz az európai büdzséből, hisz’ a nemrég lefektetett szabályok szerint nem jár pénz annak a tagországnak, amelyik nem felel meg a jogállami feltételeknek. Jó előre jeleztük: nem értünk egyet Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, miután nincs elfogadható magyarázata arra, miért oldotta fel a befagyasztott pénzek jórészét. Elég volt ebből; ha ránk nem hallgat a bizottság, akkor jöjjön az igazságszolgáltatás. Emiatt jogi lépéseket tettünk, és az ügyet az Európai Bíróságra visszük.

Konkrét dátumot tud mondani, mikor válik véglegessé a kereset benyújtása?

Egyelőre nem, mert most a vizsgálathoz szükséges dokumentumokat juttatjuk el az Európai Parlament jogi szolgálatához, ez ugyanis a hivatalos útja-módja az eljárásnak. A jogászok elemzik az összes anyagot és ha mindent rendben találnak, ők terjesztik fel a keresetet az Európai Bírósághoz.

Lépten-nyomon azt hallom, hogy önök elkezdtek kampányolni, nyakunkon ugyanis az uniós választás. Ezért született meg az a határozat…

Nem ma és nem is tegnap volt, amikor megszületett a döntés a határozatról. A jogállami mechanizmus kidolgozása sem újdonság. Ám azóta javulás nincs, sem az igazságszolgáltatási rendszerben, sem az uniós pénzek felhasználásában, sem a médiában.

– Elnézést kérünk a magyar néptől, mert ez őket is sújtja, de a jogállam helyreállítása kizárólag Orbán Viktoron múlik.

Január 8-án, mandátumuk lejárta után új tagokkal bővült az Országos Bírói Tanács, és bár még nem tudjuk, milyen szellemben működik majd, ám elemzők szerint alapos a gyanú arra, hogy ezúttal kormányhű emberek kerültek a testületbe, ami eddig, úgymond, az utolsó mentsvára volt a bírói ítélkezéseknek.

Éppen ehhez hasonló félelmeink voltak s vannak a parlamentben is. Nagyon elkeserít, ha már most így ítélik meg ezt a tanácsot egyesek.

– Ez a határozat azonban nem kötelezi az Európai Bizottságot semmilyen lépésre.

Ez a határozat más, mint a többi, politikai tartalmú, hisz’ jogi lépéseket helyezett kilátásba a bizottság és elnöke ellen. A 7. cikkelyes eljárás valóban az Európai Tanácstól függ, ahol a végső döntés egyhangú határozaton alapul.

– Folyosói beszélgetésekben mennyire látszik bizalmas partnernek Orbán Viktor?

Számunkra? Nem bizalmas partnerünk! Azt szeretnénk, ha nemcsak itt, de a hazájában is vizsgálat kezdődnék ellene a jogállami normasértés miatt. Mi egy más Magyarországot szeretnénk a tagjaink sorában tudni, olyat, amelyik nem bizalmasa Putyinnak és amelyik tisztességesen bánik az uniós pénzekkel.

– A jelentésben a magyar kormányzati korrupció is szerepel. Az ön hazájában lemondott Antonio Costa miniszterelnök. Ahogy ez illik, ha a kormányt korrupciós vádak érik. Tisztelet az önök volt kormányfőjének, mert tudta, mi a dolga ilyen esetben.

Amit ennek kapcsán mondani tudok a magyaroknak: a mi kormányfőnk tartja magát a jogállamhoz. Nyolcévi sikeres kormányzás van mögötte. Amikor felvetődött a korrupció gyanúja, rögtön lemondott, noha nem őt, hanem a kormány egyes tagjait gyanúsították. Nem akarta, hogy az emberek azt gondolják, a bíróság miatta, az ő érdekében cselekszik. Azaz: tiszteletben tartotta a jogállami elvárásokat.

– Milyen vizsgálati eredmény születhet?

Meggyőződésem, hogy Antonio Costa haja szála sem görbül, a bíróság ártatlannak fogja találni a lemondott kormányfőt. Emiatt most készülünk a márciusi, előrehozott választásokra. Nem is indul, vár az ítéletre.

– Kitűzték már a tárgyalás időpontját?

Egyelőre vádat sem emeltek ellene, Antonio Costa minden jel szerint nem érintett az ügyben. Az is lehet, hogy be sem idézik.

– Hogyan állnak a szocialisták az előzetes választási felmérésekben?

Egy szóval: jól. Úgy tűnik föl, az emberek értékelik, hogy lemondott a kormányfő, amint csorba esett a kormány becsületén.