Landler Jenő.A Magyar Tanácsköztársaság kereskedelmi, majd belügyi népbiztosa ügyvédként kezdte pályáját, s mint a Magyar Vasutas Szövetség jogtanácsosa, hamarosan kapcsolatba került a munkásmozgalommal. 1908-ban lépett be a szociáldemokrata pártba, s az SZDP egyik baloldali vezetőjeként 1919-ben kiállt a kommunistákkal létrehozandó egységért, tevékenyen közreműködött a Tanácsköztársaság megteremtésében.

A moszkvai Vörös tér.

Egy ideig ő volt a magyar Vörös Hadsereg főparancsnoka, s e minőségében egyik irányítója a Kassa visszavételével fémjelzett sikeres felvidéki hadjáratnak is. A proletárdiktatúra bukása után

 

Urnafedél a Kreml falában.Bécsbe menekült, az emigrációban folytatta a magyar kommunista mozgalom, az illegális pártmunka szervezését.

Fontos szerepet játszott a III. Internacionáléban. A franciaországi Cannes-ban szívbetegsége végzett vele, holttestét Párizsban hamvasztották el, urnáját a francia fővárosból szállították Moszkvába, ahol a nemzetközi és a magyar munkásmozgalom kiemelkedő személyiségeként kapott sírhelyet a Kreml falában.

Köszönöm Birman Erzsébet sokrétű segítségét. (A szerző)