A hazai gazdasági kapacitás egyik legnagyobb korlátja a munkaerőhiány. Kevés az igazán jó szakember, a képzett, tapasztalt munkaerő, a cégeknek azon kell dolgozniuk, hogy vonzóvá váljanak, mert csak így lehet esélyük arra, hogy megszerezzék a legjobbakat.
A múlt években versenyképességi tényezővé vált, hogy az egyes vállalkozások mennyire jók a munkaerő megszerzésében és megtartásában. Ugyanakkor az anyagi biztonság, a lakhatás támogatása és a vonzó munkahelyi környezet is hozzásegítheti a vállalkozásokat a munkavállalók megtartásához.
Látványos különbségek mutatkoznak a magyarországi fizetésekben iparágak szerint; van, amelyek jócskán elmaradnak a magyar átlagbérektől, a régiós, illetve nyugati szinttől. Léteznek azonban olyan ágazatok is, ahol a magyar átlagbérek felveszik a versenyt a szomszédos országokra jellemző, sőt, egyes esetben a nyugati bérekkel is.
Versenyképesek-e a hazai keresetek európai összehasonlításban? És az adóterhek?
A KCG Partners munkatársai összeállítottak egy táblázat, mely négy, tetszőlegesen választott ágazat átlagkereseteit mutatja be Magyarországon, három szomszédos országban (Szlovákia, Horvátország, Csehország), valamint Angliában és Németországban. A táblázatból kiderül: felsőfokú végzettségű logisztikai szakember csaknem azonos bérre számíthat itthon, mint a szomszédos országokban, illetve a hazai munkavállalók körében népszerű Angliában, Németországban. Hasonlóképpen: egy IT-tanácsadó fizetése sem sokkal marad le a nyugati országokra jellemző átlagbérektől.
Ezzel szemben a gyártósori autószerelők vagy bolti eladók, pénztárosok fizetése messze elmarad az angliai, németországi bérektől, ám illeszkedik a régiós (közép-kelet-európai) átlaghoz.
|
Ágazat |
HU[1] (bruttó havi, és minimum-maximum Ft) |
SK (bruttó havi, Ft) |
CK (bruttó havi, Ft) |
HR (nettó havi, Ft) |
GB (évi bruttó)[2] |
D (évi bruttó)[3] |
|
logisztika |
623 850 800 000–1 300 000 |
638 195 |
959 302 |
– |
35 819 £ (~1 082 000 Ft) |
54 867 € (~1 450 000 Ft) |
|
IT-tanácsadó
|
693 532 (500 000–1 100 000) |
630 564 |
845 918 |
553 446 |
39 991 £ (~1 208 000 HUF) |
64 837 € (~1 700 000) |
|
gk.szerelő |
296 258 (270–375 000) |
137 373 |
469 540 |
247 932 |
20 895 £ (~631 000 Ft) |
38 857 € (~1 029 000) |
|
eladó/ pénztáros |
266 767 (200–350 000) |
130 375 |
343 063 |
187 063 |
15 860 £ (~479 000 Ft) |
58 627 € (~1 553 000 Ft) |
A következő táblázat a fent vizsgált országok (Horvátország kivételével) az OECD által közzétett adatok alapján, a munkabérnek a munkavállaló által fizetendő összes adó százalékos értékét mutatja be. A táblázatban szereplő számok a személyi jövedelemadó és a munkavállalói társadalombiztosítási terhek összegének pénzbeli ellátásokkal csökkentett értékét mutatják az átlagos bruttó jövedelemhez mért százalékos arányban.[4]
|
ország |
kétgyermekes pár egy keresővel, %-ban |
egy személy, %-ban |
|
D |
21,7 |
39,9 |
|
HU |
14,5 |
33,5 |
|
OECD |
14 |
25,5 |
|
SK |
7,8 |
23,5 |
|
GB |
18,1 |
23,4 |
|
CK |
0,7 |
24,1 |
A táblázatból megállapítható, hogy az adóterhek a vizsgált országok közül egy kétgyermekes, keresőképes pár esetén Csehországban a legalacsonyabbak, Németországban a legmagasabbak. A magas adóterhek szintén jellemzők Németországban az egy kereső esetében is; ebben a kategóriában a magyar adóterhek is magasnak számítanak a vizsgált országok között.
Egy tavalyi felmérés szerint[5] a vizsgált vállalatok több, mint fele munkatársakat keres a megüresedett pozíciókra. A kereséssel a 2018-ban főként a kereskedelem, a termelés és az IT-technológia ágazatok voltak érintettek. A munkavállalói ajánlást tartják a megkérdezett vállalatok a leghatékonyabb forrásnak arra, hogy egy megüresedett pozíciót a megfelelő emberrel töltsenek be.[6]
Melyek azok az intézkedések, amelyekkel növelni lehet egy adott ágazat megtartóerejét, hogyan lehet vonzóvá tenni egy munkahelyet a munkavállalók számára?
A bevezetőben is jelzett megváltozott munkaerőpiaci helyzet egyik legnagyobb tanulsága az, hogy a munkaerő-piaci problémák kezelése a munkaadók, munkavállalók és a kormányzat közös felelőssége. Utóbbi intézkedése volt például hazánkban a munkahelyvédelmi akció, amely 2013 óta 600 milliárd forint megtakarítást eredményezett a cégeknél, és 900 ezer munkavállalót érintett, vagy a szociális hozzájárulási adó hat év alatt a 2016-i szintnek a felére csökkentésére irányult.
Amit az egyes vállalatok tehetnek a kormányzati intézkedések mellett a munkavállalók megtartásáért: a munkavállalói mobilitás segítése (bevett gyakorlat a nagyobb cégeknél, hogy 70–80 kilométeres körzetből visznek embereket az üzemekbe), lakhatási támogatás (60 kilométeren túlról érkezők esetében adható), stabil, kiszámítható bérezés és juttatások.
A tapasztalatok szerint a hazai munkavállalók a bér mellett a stabilitást és a komfortos munkahelyi környezetet értékelik leginkább álláskereséskor. A komfortérzetet növelheti például az ergonomikusan kialakított gyártósor, WiFi-szolgáltatás; a jó munkahelyi közösség is fontos megtartó erőnek számít. A tapasztalatok szerint a fizikai munkát vállalók mintegy fele tekinthető stabil magnak, aki hosszú távon is lojális a vállalathoz; ötödük-harmaduk akár pár ezer forintos különbségért is hajlandó váltani.
Vezető beosztású dolgozók toborzása, megszerzése sem egyszerű, őket ugyanis merőben más tényezők motiválhatnak egy-egy betöltendő munkahely esetében. Az izgalmas, érdekes, kihívással kecsegtető feladatok mellett fontos számukra az anyagi juttatások között a céges autó, valamint az irodai munkakörök esetében a rugalmas időbeosztással járó munkavégzés, akár otthonimunka-lehetőség felkínálása.
[1] Magyarország és a szomszédos országok: https://www.fizetesek.hu/
[2] https://www.payscale.com/research/UK/Country=United_Kingdom/Salary
[3] Stepstone Gehaltsreport 2018, 2018 februári adatok
[4] http://www.compareyourcountry.org/taxing-wages?lg=en#

