A két, szomszédos EU-tagország viszonya korántsem felhőtlen. Az előző osztrák kormányfő, Werner Faymann (SPÖ) kancellár különösen keményen bírálta Orbán Viktort, a holokausztot emlegette annak láttán, ahogy Budapest bánt az iraki, szíriai, afganisztáni menekülőkkel, akiket a hatalom vonatokba zsúfolt… A magyar hatóságok becsapták őket, amikor a budapesti Keleti pályaudvaron tengődőket azzal áltatták, hogy a szerelvények Németországba viszik őket, aztán magyarországi menekülttáborokban kötöttek ki. 

Kern kancellár maga is súlyos aggodalmát fejezte ki már a hivatalba lépése utáni órákban az enyhén szólva furcsa magyar menekültpolitika miatt. A migránsok, akik egyáltalán nem óhajtanak Magyarországon maradni, csupán átutazni a biztonságosnak tartott szakaszon, hogy Ausztriában, Németországban vagy valahol másutt Nyugaton hazára leljenek, az utóbbi időszakban különösen megszenvedik az osztrák és a (túlpolitizált) magyar hatóságok eltérő menekültügyi értelmezéseit, ugyanis a Dublini rendelkezések szerint Magyarország biztonságos, tehát vissza kellene vennie a nyugati határon átjutottakat.

A nagy kérdés, mire jut majd kedden Orbán és vendége, Kern. Netán magyar és osztrák rendőrök közösen sorakoznak föl a magyar–szerb határ teljes hosszában, hogy végleg útját állják a maguk és családjuk életét mentendő menekülteknek?

Osztrákok és magyarok jó harminc esztendővel ezelőtti kölcsönös jószándékát kéne föleleveníteni, hogy mindenki számára előnyös kompromisszum szülessék. Mindehhez, persze, nagyfokú bizalomra lenne szükség, hogy végre újra megnyíljék a régi/új fejezet Budapest és Bécs kapcsolataiban.

Összecsengő vélemények – Kiküldött munkatársunk bécsi levele

(Megjelent a Magyar Hírlap 1983. november 12-i számában.)

MI FOGLALKOZTATJA az osztrákokat 1983 novemberében? Hogyan élnek nyugati szomszé­daink? A kérdésekre választ kap­hat a Bécsbe látogató, ha nem éri be azzal, hogy megcsodálja a Graben és a Mariahilferstrasse fényes és gazdag választékot kí­náló kirakatait, hanem alaposabban szétnéz az utcán, kinyitja a rádiót, belelapoz az újságokba, szóba elegyedik a járókelőkkel – mindenekelőtt bevásárló háziasszonyokkal –, találkozik az oszt­rák politikai és gazdasági élet reprezentánsaival.

A Ballhausplatzon, a kancellá­riával és a külügyminisztériummal szemben, a Volksgarten felőli ol­dalon napok óta csendes tüntetés tanúi lehetünk: tizenévesek és idősebbek tartják a jó tízméteres transzparenst. Az új amerikai atomrakéták és robotrepülőgépek nyugat-európai telepítése ellen tiltakoznak, leszerelést, békét, biztonságot, fegyverkezés helyett tárgyalásokat sürgetnek a két világrendszer vezető hatalmai kö­zött.

Csupán kőhajításnyira a némán tüntetőktől, a Magyaroszágra készülő osztrák kancellár, dr. Fred Sinowatz fogadja a magyar sajtó képviselőit. A tavasszal megvá­lasztott, tekintélyes, szocialista párti politikus szükségesnek tart­ja, hogy elöljáróban leszögezze:

– Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy még ebben a különösen kiélezett helyzetben is fenntartsuk az államok közötti jó kapcsolatokat, tárgyalások útján oldjuk meg a vitás kérdéseket.

PÉLDAKÉNT EMLÍTETTE az osztrák kormányfő Ausztria és Magyarország kiváló, Európa és a világ minden országának, tér­ségének mintául szolgáló kapcso­latait, az élet minden területére kiterjedő, kiemelkedően jó

együttműködését. Utalt rá, hogy a két ország között még a legnehezebb időkben sem szakad­tak el a szálak. „Szülő- és lakó­helyemen, Lajtaújfalun keresztül vezet a közös magyar–osztrák­vasút, a GYSEV vonala. A vona­tok mindenkor és minden körülmények között közlekedtek, és járnak ma is.”

A Bécsben is kiemelten kezelt osztrák–magyar kapcsolatok ösztönző példaként szolgálhatnak a kis és nagy országoknak egy­aránt – hangoztatta beszélgetésünkkor dr. Friedrich Bauer nagykövet, a külügyminisztérium politikai igazgatója. „Szándékainkat bizonyítja – tette hozzá –, hogy dr. Sinowatz szövetségi kancellár első hivatalos útja Bu­dapestre vezet…” Miként már eddig is nemegyszer megtörtént (az ENSZ-ben, az európai biz­tonsági értekezleten és másutt is), nyugati szomszédunk továbbra is számol a velünk való együttmunkálkodással.

Lehetőségeket lát arra is, hogy közösen lépjünk fel harmadik piacokon. Ide kívánkozik néhány gondolat abból az eszmecseréből, amelyet dr. Erich Schmidt, a ke­reskedelmi és ipari minisztériumi államtitkár folytatott a ma­gyar újságírókkal. Véleménye szerint még nem sikerült teljesen kihasználni a két ország ipari-gazdasági szerkezetéből, földrajzi helyzetéből eredő lehetőségeket, amelyeket mindenekelőtt a kö­zépszintű gazdasági szakemberek tudnának eredményesen fölku­tatni. Látszólag sok, mégis kevés az eddig megkötött százhúsz ko­operációs megállapodás. Az ed­diginél nagyobb figyelmet kelle­ne szentelni a közvetlen vállalati együttműködésnek, az áruszerke­zet korszerűsítésének, valamint a harmadik piacokon való együt­tes fellépésnek. A jelenlegi gaz­dasági helyzet kihívásaival kö­zösen könnyebben megbirkózhatnánk. Más szavakkal ugyan, de ezt a véleményt fogalmazta meg az itteni kereskedelmi kamara kereskedelempolitikai és külkeres­kedelmi osztályvezetője, dr. Friedrich Gleissner is, hozzátéve: „Szándékainkat kifejezendő, a kancellárral vezető gazdasági és ipari szakemberek népes csoport­ja utazik a magyar  fővárosba.”

MA MÉG JÓL ÉLÜNK, lendü­letünknek és tartalékainknak kö­szönhetően – hangoztatták osztrák barátaim, akik a súlyos világpolitikai helyzet miatti aggo­dalmuk kifejtése után mindenna­pos gondjaikba is beavattak. „Az árak nálunk is gyorsan emelked­nek, a bérek és fizetések nem tudnak lépést tartani velük. Ag­gasztó, hogy növekszik a munka­nélküliség – bár fele akkora sincs, mint a többi nyugat-európai országban, az NSZK-ban, Angliában, Olaszországban. De naponta hallunk, olvasunk csődbe ment vállalatokról, az államosított ipar súlyos gondjairól, az adóeme­lésről, a szociális juttatások ter­vezett lefaragásáról, a nyugdíj­rendszer reformjáról…”

Kinyitom a tévét: közvetítés a parlamentből. A képviselők első olvasásban a költségvetésről vi­tatkoznak. (Ez volt a téma a ked­di minisztertanácsi ülésen is. A tanácskozás után a kancellár – ápolván a hagyományokat – az
újságírókkal találkozott. Elmond­ta, hogy a kormány 16,6 milliárd schillinget fordít jövőre az álla­mosított ipar támogatására, mint­egy felét annak az összegnek, amelyet a „gazdaság” címszó alatt tartalmaz a 436,5 milliárd schillinges költségvetés kiadási olda­la.

A szocialista párti–szabadság párti kormány néppárti ellenzéke a szokásosnál is élesebben tá­mad, mindenekelőtt a koalíciós partnerek között akar viszályt kelteni. Az osztrák belpolitikai élet egyik nagy öregje, a Szabad­ság Párt parlamenti csoportjának elnöke, Peter így érvelt: „Vegve tudomásul a Néppárt, és ezt most, a költségvetési vita kezdetén le­szögezzük: senkinek sem enged­jük meg, hogy ezt a koalíciós kormányt defenzívába szorítsa.” Salcher pénzügyminiszter is előhúzta aduját, amikor rámutatott: „Az ellenzékkel folytatott előze­tes megbeszélés alkalmával a néppártiak egyáltalán nem nyilatkoztak ilyen ellenségesen a költségvetési tervezetről.”

A parlamentben nyolcvanegy mandátummal rendelkező Osztrák Néppárt (a szocialistáknak90, aszabadság   pártiaknak 12 helyük van a törvényhozásban) külpoliti­kai síkon nem gördít akadályt a koalíciós kormány útjába. Ez derült ki akkor, amikor dr. Ludwig Steiner, az ellenzék külügyi szóvivője válaszolt a magyar új­ságírók kérdéseire. „Fenntartás nélkül támogatjuk az új kormány külpolitikai céljait, minden lépé­sét, mert meggyőződésünk, hogy az hazánk, Európa, az egész em­beriség javát szolgálja – hangoz­tatta. – Érdekeltek vagyunk a kelet–nyugati politikai párbeszéd folytatásában, a leszerelés szor­galmazásában, a bizalomépítésben, a gazdasági együttműködés­ben. Reméljük, hogy a kiemelke­dően jó osztrák–magyar kapcso­latok a szövetségi kancellár úr jö­vő heti budapesti látogatása és tárgyalásai révén újabb ösztön­zést adnak a különböző társadal­mi rendszerű országok békés egy­más mellett élése politikájának és gyakorlatának.”

NEKÜNK, MAGYAROKNAK (és alighanem mindazoknak, akik jó szándékú figyelemmel kísérik a világnak e kis részén zajló ese­ményeket) jólesik hallani, tapasz­talni a vélemények összecsengését. Dr. Fred Sinowatznak a magyar újságírók előtt elhangzott kijelentésére gondolok: „Törté­nelmi jelentőségű a tény, hogy kölcsönös szándékkal, ésszerű politikával a mi tájainkon sikerült
nyugalmat, jószomszédi együtt­működést teremteni. Mindent meg kell tennünk, hogy e kap­csolatokat tovább fejlesszük, és nagyon derűlátó vagyok, hiszen ehhez mindkét oldalon megvan a jószándék.”

Bécs, 1983. november 11.                                                                                                              Kulcsár László

 

Budapest–Bécs

 (A Magyar Hírlap 1983. november 15-i vezércikke, szerző: Kulcsár László)

Hivatalos látogatásra ma ha­zánkba érkezik dr. Fred Sinowatz, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja. A magas rangú vendéget Lázár György, a Minisztertanács elnöke hívta meg. Az immár évtizedek óta rendszeres magyar–osztrák felső szintű találkozók, megbeszélések sorából kiemelkedik Sinowatz kancellár ma kezdődő budapesti látogatása: az idén tavasszal megválasztott új osztrák kormányfő első, hivatalos útja hozzánk, a Magyar Népköztársaságba vezeti.

A sajnálatos módon kiéleződött nemzetközi légkörben jólesik leírni: Magyarország és Ausztria , gazdasági és egyéb kapcsolatai rendez|ttek, kiegyensúlyozottak, példásan fejlődnek. Csak növeli a tény értékét, hogy eltérő társadalmi­-gazdasági berendezkedésű or­szágokról van szó. Olyan két kis európai államról, amelynek álláspontja azonos vagy legalábbis nagyon közeli a jelenünkre s jövőnkre ható nemzetközi kérdések megítélésében. Hazánk és az Osztrák Köztársaság egyaránt érdekelt az Európa számára különösén drága kincs, az enyhülési folyamat vívmányainak a megőrzésében és  továbbvitelében, a nemzet­közi feszültségcsökkentésében, a kelet–nyugati kapcsolatok szüntelen javításában, a konstruktív  együttmunkálkodás politikájának és gyakorlatának tartós érvényesítésében.

A kétoldalú kapcsolatok ed­digi eredményei ékesen bizo­nyítják: itt és a Lajtán túl őszin­te a törekvés a konjunkturális érdekektől mentes, jószomszédi és baráti kapcsolatok megőrzé­sére és további szilárdítására, fejlesztésére.

Régi bölcsesség: minél mé­lyebbek, erősebbek és szerteágazóbbak az országok gazda­sági, tudományos-műszaki, kul­turális – és nem utolsósorban emberi – kapcsolatai, annál ki­sebb a szembenállás veszélye, annál könnyebb megtalálni a közös nevezőt az élet minden területén. A közös célok s érde­kek – Budapest és Bécs vi­szonylatában, szerencsére, ezek dominálnak – összekötik az embereket, országokat egyaránt.   

Hazánknak és Ausztriának isi érdeke a gazdasági, kereskedelmi kapcsolatok kiegyenlített fejlesztése a kölcsönös előnyök alapján. Érdekünk, hogy mi­előbb fölszámoljuk a kapcsolatbővítést hátráltató összes admi­nisztratív akadályt, ezzel is szé­lesítve az utat a kölcsönös áru­szállítások bővítése előtt, ösz­tönzést adva a kooperációknak, a harmadik piacokon való együttes föllépéseknek. Meg­győződésünk, hogy a mostani kormányfői tárgyalások e tekin­tetben is hozzájárulnak az elő­relépéshez.

Példa

(A Magyar Hírlap 1983. november 18-i vezércikke, szerző: Kulcsár László)

Nagy érdeklődéssel kísért budapesti sajtóértekezletén állapította meg dr. Fred Sinowatz, az Osztrák Köztársaság szövetségi kancellárja, hogy az osztrák–magyar kapcsolatokban – az ideológiai különbözőségek elle­nére – sikerült olyan eredmé­nyes együttműködést kialakíta­ni, amely az eltérő társadalmi rendszerű országok békés egymás mellett élésének példájául szolgálhat.

Mindössze negyven órát töl­tött Budapesten, első külföldi hivatalos látogatásán az új oszt­rák kormányfő és népes kísérete. Programja nagy részét a rendkívül intenzív tárgyalások tették ki vendéglátójával, Lázár György miniszterelnökkel, a tartalmas beszélgetés Kádár Jánossal, az MSZMP KB első titkárával, és szívélyes találkozás Losonczi Pállal, az Elnöki Tanács elnökével. A magyar–osztrák magas szintű találkozó­kat mindig is jellemző szívélyesség, a nyílt légkor és a baráti hangulat, a kölcsönös együttmunkálkodási készség ez alka­lommal is megkönnyítette újabb megállapodások előkészítését, a tárgyalások eredményét össze­gező közös közlemény megfo­galmazását, a jelen és a közeli jövő teendőinek a kijelölését.

Budapesten és Bécsben egy­aránt vallják: mindent meg kell tenni a háborús veszély elhárí­tásáért, a nemzetközi biztonság megszilárdításáért és a kölcsö­nösen előnyös együttműködés bővítéséért. Ebből a célból fo­kozott jelentőséget tulajdoníta­nak az eltérő társadalmi-gazda­sági rendszerű országok párbeszédének. E dialógus része volt dr. Sinowatz kancellár tegnap véget ért budapesti megbeszé­lés-sorozata is. A látogatás érté­két csak növeli, hogy a példa­ként szolgáló jószomszédi viszony, az élet minden területét fölölelő kapcsolatok bővítésének szándéka mindkét nép egyetér­tő akaratát fejezi  ki.

Tekintettel a különösen sú­lyos nemzetközi politikai és gaz­dasági helyzetre, hazánknak és Ausztriának egyaránt alapvető érdeke, hogy az eddigi, jól be­vált úton haladjon tovább, együttes erőfeszítésekkel kísé­relje meg útját állni a nemzet­közi feszültség további éleződé­sének, a fegyverkezési hajsza gyorsulásának. Az Európa szívé­ben fekvő két, szomszédos or­szágnak létérdeke az államok közötti bizalom és együttműkö­dés erősítése, a sokszálú kap­csolatrendszer fönntartása. Érdeke, hogy védelmezze az eny­hülés éveiben elért eredménye­ket, követésre serkentve konti­nensünk és más földrészek or­szágait.

Az 1983. évről a többi között tudni illik, hogy

itthon Kádár János volt a mindenható szocialista párt (és gyakorlatilag az ország) első számú vezetője, a kollektív államfői testületet, az Elnöki Tanácsot Losonczi Pál elnökölte, a kormány élén pedig Lázár György állt.

Ausztria államfője, dr. Rudolf Kirchschläger a második elnöki megbízatásának utolsó előtti évét taposta, miközben az 1970-től kormányfő, az osztrák és a nemzetközi szociáldemokrata mozgalom nagy öregje, dr. Bruno Kreisky – nem töltve ki mandátumát – 13 év után, a pártja számára előnytelen választási eredmény miatt elköszönt a Ballhausplatztól, és átadta a kormányrudat az ugyancsak szocialista párti Fred Sinowatznak. (Alábbi írásaink az ő első, külföldi, magyarországi látogatásáról szólnak.)

Északi szomszédságunkat akkor még Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak hívták, a kommunista pártot a szlovák nemzetiségű, keményen moszkovita Gustáv Husák vezette, és ő volt az ország államfője is.

Déli szomszédunk, a szocialista szövetségi köztársaság Jugoszlávia, három évvel előtte temette el addigi első emberét, Tito marsallt, akinek örökébe Mitja Ribičič, majd Dragoslav Marković lépett, az államfőt Petar Stambolićnak, majd Mika Špiljaknak hívták, a kormány élén pedig Milka Planinc állt.

Keletre tőlünk (a Nyugat szerint „a legjobb”) kommunista, az abszolút személyi kultuszt kiépített Nicolae Ceaușescu és klánja vezette a Román Szocialista Köztársaságot, jobb keze Constantin Dăscălescu irányította a kormányt.

És ne hagyjuk ki a kihagyhatatlant: a szövetségi népköztársaság Szovjetuniót, amely Brezsnyev halála óta súlyos vezetési válságokkal küszködött. A kommunista pártot Jurij Andropov (1982–84) irányította, az államfő Vaszilij Kuznyecov (1982–83), majd Jurij Andropov lett, a moszkvai kormány élén Nyikolaj Tyihonov állt.

Az Amerikai Egyesült Államok elnöki székében Ronald Reagan egykori hollywoodi filmszínész (1981–89) ült, az új hidegháború és a rakétafegyverkezés első számú szorgalmazójaként vonult be a történelembe.

A Kína Népköztársaság legfelső vezetőjét Teng Hsziao-pingnek hívták, akinek legfőbb törekvése volt a Mao utáni rendcsinálás, a kormányfőt akkor Csao Ce-jangnak hívták.

Az 1983. esztendő is mozgalmas volt a világban. Az emlékezetesebb történések: már év első napjaiban csúcstalálkozót tartottak a Varsó Szerződés országai, a Vörös Brigádok 25 tagját életfogytiglani börtönre ítélték Aldo Moro olasz miniszterelnök meggyilkolása miatt, Irán és Irak tovább háborúzik, 3500 áldozata volt az indiai Asszám államban a helyi választásokat kísérő zavargásoknak. Nyugat-Németországban a szövetségi gyűlési választásokon többséget szerzett a jobboldali CDU és a CSU, Ronald Reagan amerikai elnök a Szovjetuniót a „gonosz birodalmának“ titulálja, majd bejelenti az űrfegyverprogramot. Az osztrák parlamenti választáson a 13 éve kormányzó SPÖ elvesztette abszolút többségét, Bruno Kreisky utódja a kancellári székben Fred Sinowatz.

A Charta ’77 levelet intézett a Prágában ülésező nemzetközi békekonferencia résztvevőihez, akikkel Václav Havel és a Charta ’77 más képviselői június 23-án személyesen is találkoztak. Lengyelországban két év után megszüntették a szükségállapotot, amnesztia a politikai foglyoknak.

A szovjetek lelőtték a Koreai Légitársaság 007-es Boeing-747 járatának gépét Szahalin légterében, 269 ember halt meg. A NATO–tagállamok védelmi miniszterei – az Atomtervező Csoport kanadai ülésén – döntenek további 1400 atomrobbanófej visszavonásáról Európából. A Bundestag engedélyezi az amerikai atomrakéták telepítését az NSZK-ban. Földi indítású manőverező robotrepülőgépek szállítása az Egyesült Királyságba, jelezve a NATO INF eszközök telepítésének kezdetét.

Szovjet határozat a közepes hatótávolságú nukleáris erőkről folyó genfi tárgyalások megszakításáról.