Erre írta azt Schöpflin a twitteren, hogy a muzulmán előírások értelmében valóban tilos emberi arcot ábrázolni, a disznófej hatékonyabb lenne ebből a szempontból. Véleményét akkor sem volt hajlandó visszavonni, amikor jó páran felháborodottságukban azzal vádolták meg, hogy idegengyűlölő mocskot terjeszt. Kifejtette: a megjegyzések kezdenek a gyűlöletbeszédre hasonlítani, de nem hajlandó bocsánatot kérni. A lap megjegyzi, hogy Magyarország tavaly 177 ezer menedékkérelemből csupán 146-nak adott helyt, ugyanakkor megerősítette a határ őrizetét.

Körülbelül 30-szor csempészett menekülteket az a banda, amely felelős az egy évvel ezelőtti parndorfi tragédiáért. A Süddeutsche Zeitung megtudta, hogy 9 nappal a 71 áldozatot követelő út előtt 81 embert vittek kamionnal Kelet-Németországba. A hatóságok szerint a tetteseket csakis a gyors meggazdagodás vágya vezérelte és kihasználták a hatalmas keresletet. Így először állítólag még több migránst akartak bezsúfolni a végzetes csempészút előtt a hűtőkocsi zárt rakterébe. Megszólalt az egyik érintett is, aki jelenleg 4,5 éves büntetését tölti az egyik német börtönben. Ő volt az, aki szállította a 81 embert. Elmondta, hogy kezdetben ponyvás kocsit használtak, csak a menekültek gyakran szétvágták a vásznat, ezért váltottak át zárt szekrényű járművekre. Menetközben hallotta, hogy a kétségbeesett emberek belülről verik a teherautó falát, ezért felhívta a főnökét, ám az arra utasította, hogy menjen tovább, ám azután a rendőrök lekapcsolták a fuvart.

A jelek szerint a magyar vállalkozások és fogyasztók nemigen hajlandók elhinni a kormánynak, hogy a szokatlan eszközök gyorsan beindítják a növekedést – írja a Bloomberg. A GKI által közzétett bizalmi mutatók azt támasztják alá, hogy a kilátásokat illetően a címzettek nem annyira lelkesek, mint a hatalom. A lassuló beruházások miatt kétséges, hogy az idén sikerül-e elérni a megcélzott 5%-os ütemet, de még a jövőre tervezett 2,5%-ot is. Németh Dávid a KBC-től azt mondja, a befektetések csak akkor lendülnek fel, ha majd látható, hogy a politika ismét kiszámítható pályán halad, a szabályok nem változnak drasztikusan minden évben, és az emberek nem vélik úgy, hogy bizonyos ágazatokat tetszés szerint büntetnek.

Ha stabil lesz a jogállam.