Tizennegyedik alkalommal az idén rendezik meg a versenyt – Liszt Ferenc halálának 130. évfordulója előtt tisztelegve. A megmérettetés alapos felkészülést követel, hiszen nagyon szép anyagot állított össze a szervező bizottság. A résztvevőknek mindhárom nagy Liszt-versenyművet (Esz-dúr zongoraverseny, A-dúr zongoraverseny, Haláltánc) fejből kell tudnia.

Három kontinens tizenegy országából érkeznek a versenyzők, 36 fiatal kap lehetőséget, hogy „elbűvölje” a nemzetközi zsűrit. Olyan neves művészeket hívtak meg, mint Kurtág György – díszelnök, Kun Woo Paik/ Dél-Korea – elnök, Michel Bèroff – Franciaország, Frankl Péter – Nagy-Britannia, Leslie Howard – Nagy-Britannia, Cyprien Katsaris – Franciaország/Ciprus, Dráfi Kálmán, Kovács János, Mácsai János, Mocsári Károly.
A 42 ezer euró összértékű díjak között közönségdíjat is átadnak. Különdíjat egymillió forint értékben az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) a Magyar Alkotóművészeti Nonprofit Kft. (MANK) közreműködésével ajánl fel.
Az idei versenyre (egy etűddel és egy szabadon választott Liszt-zongoradarabbal) bármely ország fiatal művésze jelentkezhetett, aki 1984. január 1. után született. Szeptember 2-án (pénteken) este fél nyolckor a Zeneakadémia Solti-termében a közönség is tanúja lehet a verseny egyik legizgalmasabb pillanatának: kisorsolják a fellépők sorrendjét. A nyitó mini koncert után egy izgalmas kiállítás megnyitója is várja az érdeklődőket.
Szeptember 3–5. között tartanak az elődöntők. Szeptember 6-án és 7-én a középdöntőn továbbjutók egy pihenőnapot követően a szeptember 9-i szóló döntőben a h-moll szonátát adják elő. Szeptember 10-én, szombaton, 11 órakor és fél nyolckor a zenekari döntőn adhatnak számot virtuozitásukról a nemzetközi mezőnyből érkező fiatal muzsikusok. A zsűri fogja meghatározni, hogy az említett három nagy Liszt-versenymű közül melyikkel lépnek színpadra a versenyzők. A sorozat szeptember 11-én díjkiosztóval és gálakoncerttel zárul. A zenekari döntőn, valamint az eseményt lezáró, szeptember 11-i, vasárnap 19,30-kor kezdődő díjkiosztón és gálakoncerten a díjazottak partnere a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara lesz, a hangversenyt Kesselyák Gergely dirigálja. Az elő- és középdöntők helyszíne a Zeneakadémia Solti-terme, a döntők és a gálakoncert a nagy teremben lesznek, a verseny nyitott az érdeklődők számára.
A rendezőség azt szeretné, ha minél többen keresnék fel a Zeneakadémiát szeptember 2–11. között, hiszen ritka izgalmaknak, feledhetetlen pillanatoknak, lehetnek részesei. Az épület előtt pedig olyan meglepetések várnak az ide érkezőkre, melyeket csak ezen a héten lehet megélni.
A Filharmónia azokra is gondolt, akik szeretnék a fővárost új arcáról megismerni, a klasszikus zenei várostörténeti kalandozás olyan sétára hív, melynek végső állomása a Liszt Ferenc Zeneakadémia lesz. A szellemi versengést kedvelőknek szeptember 5-én, hétfőn este nyolctól két helyszínen (a Lieblingben és a Royal Étteremben) kocsmakvíz lesz klasszikus zenei témában.
Bővebb információkat ITT olvashatnak az érdeklődők.
A verseny hagyományai 1933-ig nyúlnak vissza. Ennek az első nemzetközi zongoraversenynek a győztese Fischer Annie volt. Eredetileg nem a budapesti, hanem egy bécsi Brahms-versenyre készült a későbbi háromszoros Kossuth-díjas művész, és csupán két hónappal a megmérettetés előtt látott neki a felkészülésnek. A zsűrit azzal a művel, a h-moll szonáta előadásával győzte meg Fischer Annie, ami most is a versenydarabok közt szerepel.

