(Szerző: Selmeci János) Csak Székesfehérvárig bírta zakóban, Füreden pedig egy kisebb medencét meg lehetett volna tölteni azzal a vízzel, amit a fehér ingjéből ki tudott volna facsarni. Mégis igyekezett jó képet vágni az állomáson várakozó, gondosan kiválogatott újságírókhoz, a vonaton kedélyesen elbeszélgetett a kalauzzal, akitől alighanem a megemelt fizetésekről szóló félmondat, nem pedig a munkaterhekről és a soha nem működő klímáról szóló monológ kerül majd be a közösségi médiába tervezett videóba.

Kezet fogott egy hazafelé tartó nyugdíjassal is, de addigra már alig tudott beszélni a melegtől, ezért csak hallgatta a bácsit, aki arról mesélt neki, hogy az alacsony nyugdíja miatt heti kétszer Pestre jár be dolgozni a vonattal, amin rendszeresen k*rva meleg van.

Füreden már várta a klímás kormányzati autó, úton Pest felé a következő uniós csúcshoz készült felkészítő anyagot kellett volna tanulmányoznia, de nem igazán tudott rá odafigyelni, újra meg újra eszébe jutott a bácsi a vonatról, és valami olyasmire gondolt, hogy most még itthon van dolga.

Már a kórház bejáratánál megcsapta az a forróság, amit a bent várakozó betegek és az ott dolgozók egész nap éreznek. Útközben természetesen zakót váltott, abban beszélgetett a kórház főigazgatójával és ígért neki gyors segítséget a klímahelyzet megoldásában. Miközben távozott, észrevette, hogy egy begipszelt karú beteg, akit hűtött műtő híján négy napja nem műtöttek meg, csúnyán néz rá a kávéautomata mellől. Több mint harminc éve politikus, hozzászokott a mérges tekintetekhez, most mégis azt érezte, hogy ez a szavazópolgár jogosan dühös rá.

Másnapra kész volt az országos klímaterv. A két illetékes miniszter utasításba kapta, hogy magyar vonaton és magyar kórházban nem működő klíma már pedig nem lehet, azonnal el is különítették az ehhez szükséges forrást a költségvetésből.

A szokásos kommunikációs cég közbeszerzés nélkül kapta meg a „A kormány megvédi önt a melegtől” és a „Magyarország nem Afrika” feliratú, szándékosan félreérthető kék plakátok készítésének feladatát, a miniszterelnöki kabinetirodában már dolgoztak azon, hogyan kössék össze a hőhullámokat Brüsszellel és a Soros-birodalommal, egy kormánypárti elemző pedig kontextus és hiteles adatok nélkül arról beszélt minden egyperces híradóban, hogy a Gyurcsány-kormány alatt mennyivel többen haltak meg a nem klimatizált kórtermekben, vasúti közlekedés pedig talán nem is volt a baloldal regnálása alatt.

Csak a Megafonnak felejtettek el szólni, ott továbbra is arról beszéltek, hogy a magyar kórházakban igenis működnek a klímák, a miniszterelnök pedig jól teszi, ha Moszkvában harcol a „békéért” ahelyett, hogy az országgal foglalkoznék.

Néhány hét múlva azonban eltűntek a címlapokról az elromlott klímákról szóló hírek. Az utasok újra használni tudták a vasutat, és el sem párolognak közben, a kórházakban újra műtöttek, és a meleg miatti halálozások száma is csökkent. A gazdasági minisztériumban egy lakosságiklíma-pályázaton dolgoztak, ügyelve arra, hogy a legszegényebbeket kizárják belőle, klímát pedig csak bizonyos cégektől vásárolhassanak a családok. Nem lett tehát más hely az ország, csak legalább egy kicsit kevésbé volt rohadt meleg, jobb lett a forró nyár közepén magyarnak lenni.

A miniszterelnök azonban nem volt elégedett. Klímamissziója nem került címlapra sem a BBC honlapján, sem a Reuters-ben, sem a Der Spiegel-ben, sem a Politico-n, de még a Népszavában sem, és nem ítélte el miatta az Európai Parlament.

Azon gondolkodott, hogy mikor találkozhat legközelebb Putyinnal.