Magyar Péter varsói látogatása és Donald Tuskkal közös fellépése több volt egyszerű diplomáciai gesztusnál: annak jelzése, hogy a visegrádi együttműködés – minden korábbi válsága ellenére – nem tekinthető véglegesen halottnak. A kérdés azonban nem az, hogy lehet-e újra V4, hanem az, hogy milyen V4 lehet még egy alapjaiban átalakult Európában.

A magyar miniszterelnök szavai – „Európa szíve ma Közép-Európában dobog” – tudatosan idézik fel a 2010-es évek közép-európai önbizalmát. Csakhogy azóta három dolog alapvetően megváltozott: az orosz–ukrán háború miatt kialakult helyzet, Lengyelország geopolitikai súlya és az Európai Unión belüli hatalmi szerkezet.

A V4 már nem ugyanaz a projekt

A visegrádi együttműködés az 1990-es években alapvetően euroatlanti integrációs platformként jött létre. Később, különösen a migrációs válság idején, politikai ellenpólussá vált Brüsszellel szemben. A 2015 utáni V4 erejét az adta, hogy a négy ország több stratégiai kérdésben egyszerre tudott fellépni. Ez az egység azonban az ukrajnai háborúval gyakorlatilag szétesett.

Lengyelország és Csehország egyértelműen Ukrajna legerősebb támogatói közé kerültek, míg a magyar kormány különutas politikát vitt. A visegrádi formátum ettől kezdve inkább technikai együttműködési keretté zsugorodott. Magyar Péter mostani kezdeményezése ezért nem egyszerű „újraindítás”, hanem újradefiniálási kísérlet. A hangsúly már nem a konfliktusos EU-politikán, hanem a regionális érdekérvényesítésen van: infrastruktúra, védelem, energia, gazdasági koordináció.

Lengyelország már kinőtte a V4-et

A legfontosabb kérdés: érdekében áll-e még Varsónak a V4 megerősítése? A válasz összetett. Lengyelország mára messze a térség legerősebb államává vált, hiszen katonailag az EU egyik legnagyobb haderejét építi, gazdaságilag tartósan gyorsabban növekedett Nyugat-Európa nagy részénél, geopolitikailag pedig Washington első számú közép-európai partnere lett.

A háború után Varsó már nem pusztán regionális szereplőként tekinthet magára, hanem európai középhatalomként. Donald Tusk politikája különösen ezt erősíti: Lengyelország vissza akar kerülni az EU centrumába. Ezért kulcsfontosságú a francia–német–lengyel háromszög, a weimari együttműködés újjáélesztése. Varsó számára ez sokkal nagyobb stratégiai értéket képvisel, mint egy önmagában közép-európai blokk.

A kérdés tehát nem az, hogy Lengyelország vezetheti-e a térséget – mert részben már vezeti –, hanem az, hogy ezt milyen keretben teszi. És jelenleg úgy tűnik: Varsó inkább hídszerepet akar játszani Berlin és Kelet-Európa között, mintsem egy Brüsszellel rivalizáló regionális pólust építeni.

A V4 helyett „V4+”?

Éppen ezért érdekes Magyar Péter felvetése a V4 kibővítéséről. Ausztria, Románia, Horvátország, Szlovénia vagy akár a skandináv országok bevonása valójában annak beismerése, hogy a klasszikus visegrádi modell önmagában már kevés. Az elmúlt években ugyanis több párhuzamos regionális együttműködés is megerősödött:

Három Tenger Kezdeményezés

A Balti-, Adriai- és Fekete-tenger közötti országokat összekapcsoló projekt mára az egyik legfontosabb kelet-közép-európai geopolitikai platformmá vált. Erős amerikai támogatást élvez, és fő fókusza az infrastruktúra, energia és biztonságpolitika, és ebben Lengyelország kulcsszereplő.

Bukaresti Kilencek (B9)

A NATO keleti szárnyának országait tömörítő együttműködés a háború óta különösen felértékelődött. Biztonságpolitikai szempontból ez ma sokkal relevánsabb fórum, mint a V4.

Slavkov-formátum

Csehország, Szlovákia és Ausztria együttműködése azt mutatja, hogy Prága és Pozsony sem akar kizárólag a visegrádi logikában gondolkodni.

Magyarország mozgástere korlátozottabb

A magyar diplomácia számára a V4 újjáélesztése részben stratégiai szükségszerűség. Budapest az elmúlt évek konfliktusai miatt sokat veszített uniós szövetségi tőkéjéből, miközben Lengyelország – Tusk visszatérésével – újra erős kapcsolatokat épít Brüsszellel és Berlinnel. Magyar Péter nyilatkozata ezért egyszerre pragmatikus és szimbolikus, mert Magyarország nem maradhat regionális szövetségek nélkül; továbbá a „közép-európai reneszánsz” politikai víziója továbbra is mobilizáló erejű.

Csakhogy a térség országai ma már nem ugyanazt akarják Közép-Európától. Lengyelország biztonsági és európai nagyhatalmi szerepet keres, Csehország egy erősen integrált EU-ban érdekelt. Szlovákia ingadozik a nyugati és szuverenista logikák között,
Magyarország pedig a kormányváltás után regionális egyensúlyozó szerepet próbál építeni.

Van még jövője a V4-nek?

Valószínűleg igen — de nem abban a formában, ahogy a 2010-es években működött. A jövő V4-e inkább a rugalmas regionális koordináció lehet, egy hatékony gazdasági és infrastrukturális platform, esetenként politikai érdekszövetség, azonban nem egységes geopolitikai blokk. A térség valódi központja pedig egyre inkább Varsó lesz — csak éppen nem feltétlenül egy „közép-európai ellen-Európa” élén, hanem az európai főáram egyik új hatalmi pólusaként. Magyar Péter varsói mondatai így inkább egy korszak lezárását és egy új regionális logika keresését jelzik, mint a régi visegrádi világ visszatérését.

Fotó: MTI