A hír: Lech Walesa az elsők között kapta meg az Európai Érdemrend legmagasabb fokozatát Strasbourgban.

Amikor elindul az újságíró akadémián egy szemeszter, általában megkérdezem, illetve megkérdeztem, hogy a hallgatók hallottak-e Lech Walesáról, ismerik-e ezt a nevet? (Elfogult vagyok, mert az 1980-as évek közepén Varsóban voltam tudósító, ott tapsztaltam meg életem első rendszerváltását.) És mostanában nagyon sok a nemleges válasz, nagyon sokan nem hallottak arról az emberről, aki elhozta – kis túlzással – Kelet-Európának a szabadságot, nem csak Lengyelországnak, hanem a többi kelet-európai országnak is. Ez az ember egy gdanski villanyszerelő volt, egy szakszervezeti vezető, a tízmilliós Szolidaritás szakszervezet elnöke. A Szolidaritás bizonyította be végleg, hogy hiába hivatkozik a kommunista párt a munkásosztályra, nem adja át a munkásoknak a hatalmat, amikor azok kérik.

1981 végén letartóztatták, internálták, évekig fogva tartották, de nem sikerült megtörniük, megkapta a Nobel-Békedíjat, de a felesége ment el érte Osloba. 1988-ban megkezdődtek a hatalom békés átadásáról a tárgyalások, amelyek viharokkal ugyan, de megállapodásra vezettek, és 1989 június 4-én a választásokon a Szolidaritás jelöltjei elsöprő győzelmet arattak – így a kialkudott kompromisszum felborult, egy évig még Jaruzelski marad a köztársasági elnök, de 1990 őszén Lech Walesát választották a lengyelek elnöknek.

Mint minden politikai szereplőnek, neki is sok ellenfele, ellensége van – mind a mai napig, azonban az elmúlt csaknem fél évszázad története Walesát igazolta, a szabadság, a szolidaritás, és ha szükséges a kompromisszum, akkor a megegyezés hívét.

A kitüntetés átvételekor azt mondta, az elismerést úgy fogadja, mint a Szolidaritás győztes harcának megbecsülését. És hozzátette azt is, hogy fontos neki az Európai Unió sikere, fontos neki a posztszolidaritás nemzedékének sikere, és szeretne ehhez maga is hozzájárulni. Ez a mondat legalább annyira fontos, mint maga a díj. Mert azt mutatja, hogy Walesa nem a múlt díszleteként tekint önmagára. Nem úgy áll ott, mint egy múzeumi tárgy, hanem úgy, mint valaki, akinek még mindig van mondanivalója arról, merre tart Európa.

Lech Walesa 83 éves, és tele van energiával. Papír nélkül mondja a magáét, és nemcsak a múltról beszél, hanem arról is, szerinte mi változott meg a világban, hogyan lett a kétpólusú világból hárompólusú, és nekünk mi a felelősségünk abban, hogy a dolgok valamennyire összerendeződjenek. E mögött a gondolat mögött is ugyanaz a régi felismerés dolgozik: a világ nem marad rendben attól, hogy magára hagyjuk.

Ami a saját történetét illeti, azt mondta, azért mehetett végbe vértelenül a változás, mert addigra maga a világ sem működött rendesen. Világos volt, hogy sem a Szovjetunióban, sem Lengyelországban nem működik a kommunizmus. És ebből következhetett az, hogy tízévi küzdelem után mégis vérontás nélkül jöhetett el a fordulat. Nem csoda történt, hanem történelmi kifáradás és társadalmi kitartás találkozott egymással.

A strasbourgi sajtótájékoztatón aztán a jelenről is világosan beszélt. Arra figyelmeztetett, hogy ha Oroszország maga alá gyűrné Ukrajnát, vezető helyzetbe kerülne a világ fölötti egyközpontú uralomért folyó küzdelemben, és ezt mindenáron meg kell akadályozni. Lehet ezt geopolitikai mondatnak nevezni, de valójában ugyanannak az embernek a reflexe szól belőle, aki negyven-egynéhány éve felismerte, hogy a szabadság ügye soha nincs végleg megnyerve.

Walesa ma, amikor kitüntették az Európai Érdemrenddel, az európai becsületrenddel, azzal viccelődött, hogy néha egy villanyszerelőnek kell beavatkoznia a dolgokba, hogy azok aztán simán menjenek.

(Mekkora szerencséjük van a lengyeleknek, nekik egy gdanski villanyszerelő jutott – nekünk egy felcsúti gázszerelő, és az ő barátja…)

Lech Walesa 83 éves lesz, és tele van energiával és papír nélkül mondja a magáét a sajtóértekezleten, azt, hogy szerinte mi változott meg a világban, hogy a kétpólusú világ hogyan lett hárompólusú, és nekünk mi a felelősségünk abban a történetben, hogy a dolgok összerendeződjenek.

Fontos, hogy Lech Walesa neve ne kopjon ki a közös emlékezetből. Nem udvariasságból, nem azért, mert a történelemkönyvekben így illik, hanem azért, mert az ő története segít megérteni, hogyan mozdulnak meg a társadalmak, hogyan repednek meg a rendszerek, és hogyan lesz a reményből politikai valóság. Az ilyen emberek nem azért fontosak, mert hibátlanok, hanem azért, mert egy történelmi pillanatban megérezték, mit kell kimondani, és volt bátorságuk képviselni is.

Gondoljatok hát jó szívvel a Nobel – békedíjas nyugdíjas köztársasági elnökre és villanyszerelőre, akinek valamennyien nagyon sokat köszönhetünk. Isten éltesse, niech zyje nam!

Fotó: Engedett egy közös szelfit, vagyis jobbról a Nobel-Békedíjas Lech Walesa, a Szolidaritás szakszervezet egykori elnöke, a Lengyel Köztársaság volt elnöke, élő legenda, aki ma Strasbourgban megkapta az Európai Érdemrendet, holnap pedig Magyar Pétert várja Gdanskban.