Alighanem egyszerű a válasz a címbéli kérdésre. Pár évvel ezelőtt ugyanis nem csupán elfogadható árú, hanem az akkori igényeknek nagyrészt megfelelő hordozható számítógépeket használtak honfitársaink.
Csakhogy időközben elképesztő ütemben gyorsult nem pusztán az életünk irama, hanem az igényeink is megnőttek. Némi túlzással azt szeretnénk, hogy a sokunk táskájában, íróasztalán lévő hordozható számítógép már ki is találja, hogy mit szeretnénk, és ha már méltóztatjuk használni, akkor meg azonnal álljon a rendelkezésünkre.
A csak példaként említett igények teljesítése pénzbe kerül, nem is kevésbe. Ennélfogva: ha csökken (?) is az elektronikai alkatrészek ára az irdatlan tömeggyártás következtében, a műszaki fejlesztést, a technológiai korszerűsítést meg kell fizetni. Mindehhez hozzászámítva a számunkra egyre kedvezőtlenebb forintárfolyamot, végül eljutunk a noteszgépek esetében is egy újabb árkategóriához, amely a 223 ezer forintos átlagárban testesül meg – szűrhető le a notebook.hu, a CHS és az Intel ma délelőtti közös szakmai sajtóeseményén elhangzottakból.
Látványosan drágulnak a noteszgépek, mert: általában fél évenként jelennek meg bennük olyan újdonságok, amelyeket a számunkra sok tekintetben példának számító német piacon a „Der letzte Schrei” néven szoktak emlegetni. Az újdonságok újdonsága között említendők néhány nap óta a tizedik generációs Intel Core processzorok is. Ne feledjük, 2011 tavaszán még a második generációs lapkák számítottak ilyennek! Másfél évvel még előtte az első generációról zengett a szaksajtó, és az egekig magasztalta a lapka tudását és gyorsaságát…

És ma? Miután a sajtóesemény egyik házigazdája az Intel volt, róla, pontosabban újdonságairól tudhattak meg legtöbbet az újságírók. Ilyesmiket: a 10. generációs Intel Core processzorok megjelenésével tovább bővül a kiemelkedően gyors és elképesztő tudású hordozható (és persze asztali) számítógépek iránti kereslet. (Ha csak az e-sport megszállottainak egyre népesebb táborát tekintjük: a gamerek gyakorlatilag minden pénzt megadnak „erőműveikért”.) A 10 nanométeres gyártástechnológiával készülő lapkák tranzisztorainak köszönhetően egy-egy processzorba olyan alkatrész is bezsúfolható, mint a wifi-, a bluetooth-modul, a teraflopos számítási teljesítményű grafikus gyorsító. Mindezekkel pedig csökken az energiaigény, miáltal látványosan meghosszabbodik a notebook akkumulátorának az üzemideje. Valaki szellemesen megjegyezte: egyre messzebb viheted a noteszgépedet a konnektortól…
Mindazok, akik nem élhetnek a legmagasabb műszaki színvonalat megtestesítő, hosszú ideig rendelkezésre álló, gyors és nagy tudású, emellett vékony, könnyű noteszgép nélkül, azok gondolkodás nélkül váltanak rendszeresen új és újabb masinára – és áldoznak is rá. Ők az átlagárnál jócskán többet, kereken 300 ezret fizetnek noteszgépükért, miként a már említett Németországban is 1000 euró körüli áron kínálják az újdonságokat. Számukra kifizetődő a fejlesztés, mert a tegnapinál korszerűbb géppel jövedelmük is növekedhet.
Érdekességként elhangzott a sajtóeseményen a notebook.hu tapasztalata, hogy napjainkban már kevesebb gép fogy szaküzletben (mert sokaknak arra sincs idejük, hogy betérjenek egy-egy szalonba), mint online módon. A paraméterek alapján kiválasztják, megrendelik, és gyakorta már másnap hozza a futár a masinát, amelyet nyomban használhatnak is.
Jó hír a számítógépes programokat fejlesztő világcégeknek, hogy az új gépek nagy többségét előre telepített, tehát legális szoftverekkel kérik a (magyar) vásárlók.