(Forrás: MÚOSZ/Magyar Újságírók Országos Szövetsége) Panyi Szabolcs, a Direkt 36 tényfeltáró portál újságírója és az angol nyelvű VSquare.org oknyomozó portál szerzője és egyik szerkesztője az idén hatodmagával elnyerte a Free Media Award nevű rangos nemzetközi díjat. Ez az első alkalom, hogy a német Die Zeit hetilap alapítói által létrehozott alapítvány díjának magyar kitüntetettje is van.

A Direkt 36 Facebook-bejegyzése szerint a Free Media Awards zsűrije a médiaszabadság állapotának romlása miatt döntött úgy, hogy ez évtől kezdve közép-, illetve kelet-európai újságírókat is díjaz. A másik öt kitüntetett egy-egy orosz, belarusz és grúz újságíró, továbbá egy ukrán újságírói kollektíva meg egy azeri hírportál; díjazottak közül jó néhányan jelenleg is börtönben vannak újságírói munkájuk miatt. Panyi a korrupcióval, a nemzetbiztonsággal, a külpolitikával, valamint az orosz és kínai befolyással foglalkozik Közép- és Kelet-Európában. A VSquare.org-on legutóbb a szlovákiai elnökválasztás előtt megjelent írásával a szlovák politikába való orosz és magyar beavatkozásra hívta fel a figyelmet.

Az alapítvány honlapján idézik Panyi Szabolcs szavait:

„A kommunizmus alkonyán születtem, amikor a közép-európai rezsimek még Moszkva vazallusai voltak, kémkedtek az állampolgárok után, a sajtót propagandává torzították, és elhallgattatták az ellenvéleményeket. Szerencsére akkor lettem újságíró, amikor ez a sötét korszak már elmúlt. Ám ezek az árnyak visszakúsznak, és nekünk kötelességünk, hogy fényt derítsünk rájuk, mielőtt ismét hatalomra kerülnek.”