Olaszországba utazott Orbán Viktor, hogy a várhatóan 6 év börtönbüntetésre ítélendő Matteo Salvini melletti kiállását demonstrálja a Liga nagygyűlésén – adta hírül a Reuters alapján számos médium, a többi között az US News and World Report. A jelenlegi magyar kormányfő azzal a holland szélsőjobbos Geert Wilderrel lépett egy színpadra, aki iszlámellenes kirohanásairól ismert, és aki ennek köszönhetően nyerte meg pártjával a parlamenti választást, ám kormányt nem tudott alakítani.
A tudósítás megjegyzi: ez a tüntetés is egyértelműen jelzi a szélsőjobb erősödését Európában. Salvini 2019-ben több 100 menekültet tartott vissza a tengeren embertelen körülmények között, amit a bíróság gyakorlatilag az emberrablás fogalmát kimerítő büntetőtételként ítélt meg. Ezzel kapcsolatosan Orbán a nagygyűlésen azt mondta, hogy inkább diadalünnepet kellene ülni, semmint büntetni Salvinit. Mert ő azt érdemelnem ugyanis nem tett mást, mint a hazáját és Európát védte meg.
Orbán ez alkalommal is fenyegetőzött, hogy megnézhetik majd magukat a brüsszeli hivatalnokok, ha Budapestről egészen odáig buszoztatja a nálunk megjelenő migránsokat. Mert az biztos, hogy ő nem fogja kifizetni az Európai Bíróság által kiszabott 200 milliós büntetést, amely késedelmes fizetés esetén napi 1 millió eurós büntetéssel toldanak meg.
Ez az óra – szerinte – már ketyeg. Ha ugyanis Brüsszel migránsokat akar, akkor megkapja őket – fogalmazott üdvrivalgással fogadott beszédében a jelenlegi magyar kormányfő.
Mivel Magyarország megvétózta az Ukrajnának szánt 50 000 millió eurós „európai békealap” tranzakcióját, Brüsszel átcsoportosítja a pénzeket, hogy más alapból tudja kifizetni a háborúban álló ország megsegítéséhez szükséges pénzeket – írja az ukrajnai Pravda. Szerdán összeülnek az uniós miniszterek azzal a céllal, hogy politikai megállapodást írjanak alá a befagyasztott orosz vagyonalapok, illetve az Orosz Nemzeti Bank befagyasztott külföldi forrásainak Ukrajna számára történő felhasználásáról, s egy új alapba történő átcsoportosításáról. Ez az összeg is megközelítően 50 000 millió euróra rúg, és ennek mindössze 5 százaléka jut majd az „európai békealapba”, amiből az Ukrajnát segítő országokat átutalásaik révén fogják kompenzálni. Így a magyar kormány már nem Ukrajna megsegítését fogja megvétózni. Josep Borrell külügyi főképviselő szerint még legalább ezermillió eurót az év végéig átutalnak Ukrajnának.
A nemzetközi sajtó sok cikke a közmédia függetlenségét követelő szombati, budapesti, a Tisza-párti tüntetésről jelent meg. Még a londoni EU Today portál is a saját tudósítóját küldte az eseményre, amiről az AP, az AFP, a Reuters összefoglalóján kívül a Magyarországon egyre aktívabb lengyel közszolgálati televízió, a TVP is beszámolt. Az EU Today szerint mind többen elégedetlenek az orbáni állami propagandagépezettel és az MTVA, a közszolgálati média működésével. Az állami hivatalos vélemények és az ellenzék kizárása a rádióból és tévéből – a tüntetők szerint – ellenkezik a demokrácia és a szólásszabadság eszméjével. Átlátható gazdálkodást és elszámoltathatóságot követeltek a tüntetők szombaton délután az orbáni propagandagyár óbudai, Kunigunda utcai központja előtt.
A tüntetés jelzi egyben azt is, hogy általában is nő az Orbán-kormánnyal szembeni elégedetlenség. Annak ellenére, hogy nemzetközi független médiaszervezetek és jogvédők bírálják a jelenlegi kormány médiabirodalmát és az ebből fakadó autokrata rendszert, Orbánék tagadják, hogy ellenőrzés alatt tartanák az irántuk elfogult magyar sajtót. Holott elég egyértelmű, hogy a választási eredményekben, a Fidesz rendszeres győzelmében is ez a torz média játszott központi szerepet.
A The Washington Post – miként az amerikai média általában – alapvetően az AP hírügynökség tudósítását dolgozta fel. Ebből a nem kis tudósításból idézem: a nacionalista magyar kormánynak az adófizetők pénzéből eltartott propagandahálózata elleni tüntetőket az a Magyar Péter vonzotta, aki az immár másfél évtizede regnáló Orbánnak nagyon kemény kihívója. Elvégre 30 százalékot ért el az uniós választásokon és gyakorlatilag mára beérte a Fidesz/KDNP támogatottságát. Magyar sokak nevében kimondta: elegünk van a hazugságokból, a propagandából, a türelmünk elfogyott, eljött az ellenállás ideje. Tömpe Balázs, aki órákig utazott, hogy a fővárosban tüntessen, az amerikai hírügynökségnek hazugsággyárként jellemezte az MTVA-t, ami vérforraló. Gera Ágnes nyugdíjas tanár szerint a kormány korlátozza az embereket az információkhoz jutásban. Csak az egyik oldal hallható és látható az állami sajtóban, nincs jelen az ellenkező oldal.
Nem egy helyen találkozhatunk az amerikai republikánus szenátorok budapesti vizitje alkalmából az amerikai nagykövet által kiadott közlemény interpretálásával is. A Kyiv Independent nemcsak azt emeli ki, hogy felszólították a magyar kormányt a szövetségeseivel való kapcsolat rendezésére, miután felháborodást keltett Orbán Viktor moszkvai és pekingi vizitje, hanem azt is, hogy nem segíti Ukrajnát, viszont a jelenlegi magyar kormányfő felmondja a Kreml propagandáját.

