(Írta: Kozma Gábor újságíró, Szombathely) Az ország fele mindent tud róla, másik fele semmit. Vagy legalább is úgy tesz. Hatvanpuszta az új magyar jelkép. Te lent, mi fent. De mi azt mondjuk neked, te is lehetsz fent. De mi lent – soha. (A nyitó kép forrása: Gulyáságyú Média.)

Hatvanpuszták szerte a világon vannak, sőt, sokasodnak. Putyin északon épített egyet aranyból és márványból. Trump a golfpályáinak egyikén gyűjti köreit. Nem kell félteni az európai, a kínai, az amerikai, arab és más újgazdagokat sem, akik hatalmas, materiális emlékművekbe öntik a megtermelt népi javakat.

Magyarországon például stadionokba. Új kórház, iskola, egyetem, színház, könyvtár nem, vagy alig épült, de stadion igen. Vagy száz. Na, de az előbbiek nem megfogható értékek, egy stadion viszont ott van: látható, hirdeti alkotójának dicsőségét. Mit is mondott Hitler kedvelt építészének, Speernek, amikor az új Berlint tervezték? „Tudja, kedves Speer, mi a jövőnek építünk. És így a jövő rólunk fog szólni épületeink láttán” (Speer visszaemlékezései).

A világ újgazdag osztálya tehát gőzerővel építi emlékműveit. De prózai okok is vannak a háttérben. Jogos kérdés: milyen céllal építtette meg Hatvanpusztát „elvesztette közpénz jellegét” közpénzből a 82 éves tulajdonos? Hogy kiteljesítse önmagát, karriert fusson be? Nehezen hihető. Akkor?

A hatalom közelében, csúcsán lévők előtt ott a titkos jelentések, tanulmányok, víziók garmada. Mondjuk, arról, hogy mikor válik élhetetlenné az olasz tengermellék, mikor önti el az ár a Spanyol-, a Francia-Riviérát. Mikor poshad be a horvát tengerpart a nyári, 45-50 fokos melegben? Mikor szakadnak át a holland gátak a jég leolvadása miatt, megindítva ezzel az északi migrációt? A nép erről nem tud, de nem is nagyon akar. Majd, ha baj lesz, odaföntről szólnak, legyint. Aztán rá is legyintenek.

Jól jön majd tehát a luxusmenedék, amit a nép serényen épít. Miközben kunyhóját sötét árnyak közelítik. Óriási különbségek alakultak ki a népek között, országokon belül is: kevesen igen gazdagok, sokan igen szegények. És az olló egyre nyílik. Ez a populisták lubickoló élettere: mondjunk nagyot Janinak, Joenak, Johann-nak. Mondjuk azt, hogy jövőre jobb lesz, fantasztikus lesz, óriási lesz. Azt ne mondjuk, hogy nekünk.
Apropos, populisták: a spanyol náciszagú (Franco) párt, a Vox a minapi katasztrófa után nem segíteni hívott, hanem azonnal a szocialista kormányt támadta. A Vox a gyávuló néppárttal jövőre hatalomra kerülhet. Nyilván megállítják majd az esőt és nyilván elhiszik ezt (is) pár milliónyian.

Hatvanpuszta. Jelképe az érdemtelen gyarapodásnak, az erőtlen, polgárosulását feladó társadalomnak. Vagy inkább népnek, hiszen a társadalom valamiféle szervezettséget mégis csak feltételez. És itt ilyen nincs, csak szekértáborok. A most elhunyt, kiváló Nemere István mondaná: mindez szomorú jövőnk emlékei (lásd még: Eric von Däniken).

Minden egyes könyv, amit nem olvasnak el, minden egyes művészfilm, amit nem néznek meg, minden egyes színdarab, ami pénzhiány miatt elsikkad – erősíti, konzerválja a tömeg műveletlenségét. Ennek nyomán a kultúra elsorvad. Mint tudjuk, kultúra nélkül nincs civilizáció, mint ahogy nem is volt.

Gondoskodni kellene magunkról a nehéz idők előtt. Mert nem valószínű, hogy a hatvanpusztai, pazar könyvtárba valaha is bebocsátást nyerünk.