Saját bevallása szerint ez indította el az akkor még igen ifjú Pálffy Gézát a történésszé válás útján, karrierje eddigi csúcsáig: ő lett a koronával foglalkozó akadémiai kutatócsoport vezetője. Az általa irányított, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetében 2012 közepe óta működő „Lendület” Szent Korona Kutatócsoport eddig elért kutatási eredményeiről – számos megjelent cikk és néhány könyv után – most filmet is készítettek, bemutatóját az Akadémia dísztermében tartották.
Kevés nagyszerűbb helyet lehet elképzelni egy ilyen tárgyú film bemutatására, mint ezt a helyszínt, amelynek patinás falait régmúlt korok koronás főinek Lotz Károly festette szekkói díszítik, ablakából pedig egyrészt a királyi várra, másrészt arra a térre látunk, amely Ferenc József koronázásakor az ország valamennyi vármegyéjéből összehordott koronázási domb révén kiemelkedő szerephez jutott. Az érdeklődésre sem lehetett panasz: a filmet a sok száz személyes Díszterem mellett párhuzamosan a Nagy- és Kisteremben is vetítették a megjelent nagyszámú díszvendég számára; közöttük a mai koronaőrök egy csoportját is felfedezhettük (ami nem volt nehéz, mivel egy fejjel kimagasodtak a többiek közül).
A film – miként a koronához kapcsolódó szinte valamennyi újsághír, tudományos vagy áltudományos cikk, könyv és egyéb mű – meglehetősen heves indulatokat gerjesztett. A vetítés végén a közönség egy része vastapssal ünnepelte az alkotást, a megjelent népes közreműködői csoportot, mások csendesen magukba fordulva próbálták feldolgozni a látottakat.
A magyar koronával kapcsolatban – különösen az elmúlt időszakban újra felkorbácsolt „nemzeti öntudat” állapotában (bármit jelentsen is valakinek ez a szópár) az általános elvárás szerint csak pozitív jelzőket szabad használni nemzeti egységünk eme szimbólumával egy gondolati körben. A mainstreamnél földön járóbbakban is van annyi tisztelet történelmünk eme fontos ereklyéje, művészettörténetünk kiemelkedő értékű és fontosságú műtárgya iránt, hogy igyekszik a vele kapcsolatos alkotásokat is maximális jó szándékkal kezelni. A FilmLab által gyártott film pedig kiválóan alkalmas erre, hiszen számtalan nagyszerű eleme van, amely miatt feltétlenül érdemes a megtekintésre.
A Bárány testvérek (az író-rendező Krisztián és az operatőr Dániel) és az ötletgazda-producer-szakértő Pálffy Géza törekvése az volt, hogy – főként a „Lendület” kutatócsoport által vizsgált 1526–1916 közötti időszakra koncentrálva – bemutassa a Szent Koronára, a magyar koronázási jelvényekre és a koronázásokra vonatkozó legfrissebb tudományos felfedezéseket, amivel kettős céljuk volt: egyrészt a tények és koronánk kalandos históriájának felidézésével elmélyíteni az iskolások és az átlagemberek idevágó történeti ismereteit, amivel csökkenteni remélik az elképesztőnél elképesztőbb hitek és áltanok terjedését is (vö.: „a Magyar Szent Korona és az angliai Stonehenge kőkörének szerkezete az égbolt földi vetülete, az egyiptomi Kheopsz piramissal kiegészülve egy energetikai rendszert alkot és azonos mértékegységben készült égi és földi naptári rendszer, ahol etalon a Magyar Szent Korona fejpántja” – idézet Berta Tibor: Az időkód című könyvéből), másrészt a nemzeti identitásának erősítése.
Az alkotók azt a megoldást választották, hogy – főként a korona és a koronaékszerek történetének legizgalmasabb epizódjait megjelenítve, illetve az utóbbi egy-két évben fellelt leleteket bemutatva – a szakértők megszólalásait színészek és hagyományőrzők közreműködésével készített illusztrációkkal, illetve két- és háromdimenziós animációkkal színesítették, felkeresve mind az öt magyar koronázóvárost (Esztergom, Székesfehérvár, Pozsony, Sopron és Budapest), valamennyi koronázótemplomot és a legfontosabb őrzési helyeket, összesen közel húsz helyszínt.
Első ízben ismerhetjük meg a nemrégiben előkerült koronázási kincseket, a legrégebbi, fennmaradt koronás országzászlót (1618), az első budai koronázás magyar királyi udvarmesteri pálcáját (1792) vagy az eddig elveszettnek hitt koronázási jelvényt, az utolsó pozsonyi szertartáson (1830) használt koronázási cipellőt. Láthatjuk a korona legkorábbi hiteles, részletes és színes ábrázolását, és egy-egy percben felvillannak a koronához kapcsolódó legkalandosabb történetek rekonstrukciói is: miért adta vissza Szulejmán szultán a magyaroknak, mi a keresztje elferdülését okozó történések legvalószínűbb menete, hogyan lopta el Luxemburgi Zsigmond lányának udvarhölgye, Kottaner Jánosné, majd Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem, az őrzésére kijelölt pozsonyi helyiség vasajtajával együtt, és miért nem helyezte sohasem a fejére, illetve hová ásta el Szemere Bertalan a világosi fegyverletétel után.
Az alkotók törekvése, és még inkább a mögöttük álló tudományos munka rendkívüli módon elismerésre méltó. Az is dicséretes, hogy az igen alacsony költségvetés ellenére mind az illusztrációs betétek, mind az animációk, mind pedig a légi felvételek igen magas művészi fokon valósultak meg. Éppen ezért bosszantó, hogy az alkotás sok-sok pozitívumát hibák sorozata teszi sokkal kevésbé élvezhetővé, mint amilyen lehetett volna.
A kábeltelevíziónak hála, ma már az átlag tévénéző is naponta csodásan megalkotott tudományos-ismeretterjesztő filmek tucatjait láthatja, a BBC és más gyártók mesterműveit, amelyeknek nem elhanyagolható része szintén történelmi tárgyú. Valószínűleg a Szent Koronáról készült film alkotói is ezek nyomán próbálták összeállítani alkotásukat, azok kliséit próbálták alkalmazni, hol sikeresen, hol kevésbé sikeresen.
Könnyen az a gondolat keletkezik a nézőben, hogy a létrehozók nem tudták eldönteni, mi legyen a koncepciójuk, kinek és miért készítik a filmet. Néha kisgyermekek szintjére alapozva mesélnek el történeteket, máskor hosszú percekig a legelmélyültebb kutatókat érdeklő részletekkel foglalkoznak, egyszer hideg fejjel tudományos érveket sorakoztatnak egymás után, másszor honfiúi keblek dagasztására alkalmas patronokat pufogtatnak, és hosszan lehetne sorolni az ellentétpárokat. Mindemellett időnként olyan sebességgel száguldanak végig igen komplex történelmi szituációkon, hogy még a témában jártas néző is csak kapkodja a fejét. A film terjedelme (63 perc) pedig mozifilmnek túl rövid, tévés dokumentumfilmnek azonban túl hosszú…
Az sem túl szerencsés megoldás, hogy a hollywoodi sztároknak sem külsejük, sem öltözködésük, sem beszédmodoruk alapján a legjobb szándékkal sem nevezhető szakértőket királyi, főnemesi jelmezbe öltöztetett színészekkel-színésznőkkel váltakozva láthatjuk snittekként. Talán jobb lett volna, ha őket – akiknek nem feladatuk külsejük alapján a nézők rabul ejtése, mint a profi színészeknek – egy narrátor helyettesíti (ahogyan például annak idején a csodálatos Benkő Gyula tette ezt Bokor Péter hazai alapművében, a Századunk sorozatban).
A fentiek azonban még nem okoznának túlzott csalódást, ha az utómunkákkal nem követtek volna el merényletet a film ellen. Az amúgy is nagy szellemi kihívást, fokozott odafigyelést követelő, szerfölött tömör információözönt ugyanis szinte lehetetlen figyelmesen követni a teljesen felesleges, sokszor kifejezetten zavaró hatások miatt. Az amúgy gyönyörű fénykép- és filmfelvételeket (túl) sokféle olyan effekttel gyötörték meg, amely az élvezeti értéket nagymértékben csökkenti.
Sokszor olyan zoomolást alkalmaztak, amely már-már olyan képet eredményez, mintha levett szemüveggel néznénk egy 3D-s alkotást, avagy tudatmódosító szerek hatása alatt állnánk. A mesésen szép légi felvételek „kilúgozása” is elég érthetetlen, ahogyan az illusztrációs betétek és a főfilm eltérő méretezésének (16–9, illetve 4–3) állandó váltakoztatása is bosszantó és felesleges. Szintén nagyon zavaró, amikor egy-egy sodró lendületű epizód narrációja közben egy egészen más szövegű feliratozással osztják meg a néző figyelmét, akinek esélye sincs arra, hogy a képi információt, a hallott szöveget és a feliratot első látásra/hallásra feldolgozza.
Az már inkább ízlésbeli kérdés, hogy az alapvetően hideg tényekre, tudományos felfedezésekre alapozott filmben miért van szükség a nézők lelkére hatni kívánó, túlságosan érzelmes olyan narrációra, mint amit a máskor mindig kitűnő Csernák Jánostól hallunk, avagy az aláfestő zenének miért kellett hasonlóképpen szentimentálisra sikerülnie, mint ahogy egy más korszakban talán majd értetlenül olvassák a film végén megjelenő, hazafias érzelmekre buzdító szöveget is.
Összességében tehát egy nagyon fontos alkotást láthattunk, számtalan lényeges és érdekes információval gazdagodtunk, ahhoz azonban, hogy mindebből a tartalomhoz és a nyersanyaghoz méltó valódi mestermű szülessék, talán megfontolandó lenne elgondolkozni azon, hogy nem lenne-e érdemes újravágni, és a kétségtelen pozitívumait meghagyva, a mostaninál egyszerűbb, ám nagyszerűbb formát választani. Akár így tesznek az alkotók, akár nem, mindenesetre mindenkinek ajánlott a film megtekintése, mivel hibái ellenére a legjobb e témájú alkotás, hiszen valószínűleg az egyetlen, amely nagyon alapos tudományos kutatások és nem hóbortos ötleteknek engedve foglalkozik legfontosabb nemzeti ereklyénkkel.
Előzetes a filmből: https://youtu.be/FvhGVtqlv-0
