Papírforma-eredmények születtek a mai, németországi parlamenti választásokon. De a számoknak igazán csak a közvéleménykutató-intézetek örülhetnek, mert jóformán semennyit sem tévedtek. Ahogyan az előrejelzéseikben is megjósolták: győzött a konzervatív CDU/CSU, történelmi vereséget szenvedtek a szociáldemokraták (SPD), a radikális-jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) pedig folytatja diadalmas menetelését. A szélsőséges párt a tabella második fokára kapaszkodott fel.

A vasárnapi német parlamenti választás előzetes eredménye.

Egyenes adásban közvetítették ma este a német közszolgálati tévécsatornák (ARD, ZDF) az „elefántok összecsapását”, vagyis a pártok első számú jelöltjeinek szócsatáját. A beszélgetés nyilvánvalóvá tette, hogy örömre egyedül Friedrich Merznek (CDU) van oka, hiszen a konzervatív pártvezér lehet a következő kancellár. A 69 éves politikus diadalát akár kétszeresnek is nevezhetjük, hiszen pártjának képviselői az ellenzék padsoraiból átülhetnek a kormányoldalra, másrészt Merz most megmutathatja: milyen is az igazi posztmerkeli CDU-politizálás. Angela Merkel ugyanis annak idején mindent elkövetett, hogy Merzet a háttérbe szorítsa, sőt kiszorítsa a politizálás mezejéről. (Bár a kancellárjelölt örömébe üröm is vegyül, mert kérdéses: kire számíthat szövetségesként?)

A parlamenti helyek megoszlása a vasárnapi választás eredményeképpen.

Az Orbán-barát 46 éves Alice Weidel vezetésével az AfD megduplázta a négy évvel ezelőtti eredményét, csak hát az Alternatíva-pártról, mint koalíciós partnerről (józanul) hallani sem akarnak a kereszténydemokraták. Az elnökasszony ugyanakkor azt veti Merzék szemére, hogy a konzervatívok „ellopták” a választási programjukat, s azért érhettek el olyan jó eredményt, mert „a migráció kérdésében AfD-s nézeteket hangoztattak”.

Tehát nagyon úgy látszik, hogy a párt – bár a második legnépesebb képviselőcsoportot adja – a Bundestagban kénytelen lesz beérni az ellenzéki szereppel. Alice Weidel ugyanakkor azt ígéri, hogy pártja viharos iramban folytatja előretörését: maga mögé fogja utasítani a CDU/CSU-t. S minthogy legnagyobb riválisa nem lesz sikeres – hangoztatja –, Merz kormánya hamarosan meg fog bukni, újabb előrehozott választás következik, s ő juthat hatalomra.

Meglepően jól szerepelt a tegnapi választásokon a Baloldali Párt (Die Linke), bár kétségtelen, hogy szavazóik zöme az egykori NDK-ban, a mostani keleti tartományokban szocializálódott. Voksaik afféle protestáló szavazatoknak minősülnek, mert a párt hívei úgy vélik, hogy az egykori Nyugat-Németország „bekebelezte” őket.

Merz, a konzervatív kancellárjelölt nemrég azt nyilatkozta, hogy a baloldal történelmileg leszerepelt, a „vörösök ideje lejárt”, most azonban alighanem kénytelen lesz mégis beemelni az SPD-t koalícióba. A szavazatszámlálás során sokáig úgy nézett ki, hogy a parlamenti többséghez a Zöldek is szükségesek, minthogy a szabaddemokraták (FDP) nem érték el a parlamentbe bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt. A Zöldek egyébként eléggé „ki vannak akadva” Merz miatt, aki – úgymond – pávatáncot lejtett az AfD előtt, s ezzel elhappolta előlük a szavazókat.

Összességében tehát elmondható, hogy nem sokat tisztult a „politikai köd” Németországban. Merz talán titkon azt remélhette, hogy pártja toronymagasan győz, a potenciális partner, a szabaddemokraták pedig bőségesen átugorják a parlamentbe jutáshoz szükséges küszöböt, s így nem lesz szüksége a szocdemekre és a Zöldekre.

Az SPD-s Scholz nem gördíthet akadályokat a CDU/CSU-val való tárgyalások elé, mert nem ő lesz pártjának főtárgyalója. Nyilván a 65 éves Boris Pistoriust, a jelenlegi védelmi minisztert választják meg új pártelnöknek, aki támogatni fogja a bevándorlás korlátozásáról szóló, kereszténydemokrata törvénytervezetet. A merkeli politikával szemben ugyanis Merz a jobboldali irányba kívánja billenteni pártját, így talán az AfD-től is remélhet támogatást. Másfelől a közeli múltban végrehajtott, migrációs hátterű merényletek miatt mindenki számára egyértelmű, hogy a willkommen-/istenhozta-kultúrának befellegzett, drasztikusan korlátozni kell a Németországba irányuló migrációt.

Miért is fontos annyira, hogy mi történik most Európa gazdaságilag legerősebb országában? Azért, mert a német választások tétje nemcsak Bach, Heine és Goethe hazájának sorsa. Ha Németország gyengélkedik, kormányváláságból kormányválságba bukdácsol, az egész Európát érintheti.

A jelek szerint Donald Trump fel akarja mondani az euroatlanti együttműködést, mert Amerikát most jobban érdekli a Panama-csatorna, Grönland megszerzése, vagy a Kínával szembeni párviadal. De akkor mi lesz például Ukrajnával?

Friedrich Merzre most úgy tekinthetünk – írja a Spiegel-online –, mint Európa legfontosabb politikai szereplőjére. Ha kancellárrá választja őt a német szövetségi parlament (ahhoz előbb persze többséget kell maga mögé toboroznia), lehetősége lesz arra, hogy védelmezze a szabadelvű demokráciát. Nemcsak a saját hazájában, hanem az egész földrészen. Csaakhogy mi lesz, ha ez nem sikerül neki?