Hagyományosan a Magyar Hírlap (nem tévesztendő össze a manapság ugyanezen a címen az interneten megjelenővel!) harmadik oldalán, a külső két hasábban, tehát a legszembetűnőbb helyen volt a helye a lap Fórum rovatának. Az ország jeles újságírói közé számító kollégák szívesen írtak a Fórumba, mert amellett, hogy a saját, nem egyszer egyes szám első személyben fogalmazott véleményüket adták közre, a (jellegzetesen egyszavas címmel megjelent) Fórum publicisztikái fontos, közérdekű témákkal foglalkoztak. A szerkesztők nem válogattak: a Fórum rovatsemleges volt; például külpolitikus nem csupán nemzetközi témával, hanem bármilyennel foglalkozhatott, miképpen senkit sem zavart, ha a sportrovat munkatársa netán az általános iskolai zeneoktatásról értekezett. Egy volt a lényeg: sokakat érintő, érdeklő témát válasszon a Fórum publicistája. Szerénységem (bár hivatalosan a lap külpolitikai munkatársaként dolgoztam) is szívesen fórumozott, mert mindig volt „rovatidegen” megírandója is. Íme:

Q betűvel jelölik nemzetközileg elfogadott rövidítés alapján – a latin qualitas szóból eredően – a minőséget. Minősége (jósága, értéke, használati értéke, tartóssága stb.) lehet tulajdonképpen mindennek: iparcikknek, ruhának, ékszernek, lakásnak, újságcikknek, életnek és még megannyi dolognak a világon.

A munkának is! Tehát egyszerű vagy bonyolult, egy ember, tsz, vagy hatalmas gyár, kombinát, akár egy egész ország dolgos közössége által kifejtett alkotó szorgalomnak, tanításnak és tudásnak egyaránt. Szerencsénkre szükségleteink mennyiségi kielégítésén – a legtöbb vonatkozásban – már túljutottunk, a termelést sem extenzív módszerekkel bővítjük, annál inkább intenzív eljárásokkal. Vagyis a termelékenység növelésével, fejlett, kevés emberi erőt, de annál több emberi tudást követelő technológiákkal és technikával, a mikroelektronika és robottechnika mindegyre bővülő körű alkalmazásával. Minőségileg új korszakba lépett az emberiség, döntéshozó, irányító, szervező parancsnokává vált (és válik mindinkább a jövőben) annak a tevékenységnek, mely új értékeket hoz létre, mindennapjaink (és holnapjaink) minőségét hivatott jobbá tenni értékes alkotások révén. Hogy állunk mi, magyarok a minőséggel?

Olvasom az újságban a KERMI minap megjelent első félévi jelentését – és bosszankodom. Az még csak hagyján, hogy nem állít föl szégyentáblát mindazon vállalatok fölsorolásával, amelyeknek termékei „megfelelnek”, „változó minőségűek”, „közepesek”, „nem megfelelőek”, bár igazán itt lenne az ideje a nyílt, egyenes beszédnek, a megalapozott bírálatnak vagy (a többiek serkentésére!) a dicséretnek. Legalább olyan nyíltságot és szókimondást várna az ember a termékek. szolgáltatások stb. minőségének az ügyében, miként azt bel- és külpolitikánkban megszokta.

Csaknem 13 ezer esetben fordultak a vásárlók panasszal a kereskedelem minőség-ellenőrző intézetéhez az első félévben a ruházkodási méteráru, felső- és alsóruházat, harisnya, cipő stb. minőségét kifogásolván. A KERMI 79 százalékban a reklamálóknak adott igazat! Elgondolkodtató tény, hogy legnagyobbrészt a lábbelik minőségét érte jogos bírálat. Hány éve – évtizede – bosszankodunk, mérgelődünk a cipők, estimák, szandálok leváló talpa és sarka, az elszíneződő bőrfelsőrész miatt? És miközben az építőanyagot árusító telepnek a kurrens cikkek, a cement, pala, tégla, vasbeton gerenda és még egy sor termék hiányát jelentik, a kíméletlen szállítás, rakodás miatt milliós értékek mennek tönkre, ezerszám kell leértékelni vagy kiselejtezni a tetőfedő cserepet, mert repedt, mészzárványos. Mindenekelőtt a saját erőből építkezők a megmondhatói, hogy a drága pénzen, nem ­ egyszer sok-sok utánjárással beszerzett ajtók és ablakok közül hány nem csukódik úgy, ahogy kellene, mintha a gyárakban, szövetkezetekben nem ismernék a derékszöget… És ha már a faiparnál tartunk, nem hallgathatjuk el: még mindig sok (mert aki megveszi, bosszankodik, levelez, kénytelen szabadságot kivenni vásárlói jogainak az érvényesítése céljából) a technológiai hiányosságokkal a boltokba, áruházakba küldött bútor.

Évek óta azonos mennyiségű dió-egy minőségi osztályú kokszot vásárolunk az etázskazán „etetésére”. Nem olcsó, mázsája több mint 220 forint szállítással együtt, miután csak extra és import volt a telepen. Az olasz koksz nem töltötte be a pincében az esztendők óta megszokott teret. A szállítók mondják: túl vizes és poros. Minőségi reklamáció bevitt minta alapján; az eredmény: nedvességtartalma nem éri el a szabványban megengedett 13 százalékot, mert csak 9,55 százalékos. Azaz: kifizettük ugyan a 35 mázsa árát, de legjobb esetben is csak 32-t kaptunk érte, mert a szabvány az szabvány. „Tavaly viszont a vevőink jártak jól – vigasztal a tüzépes szakember –, akkora szárazság volt, hogy alig fél százalékra rúgott a koksz nedvességtartalma…Egyébként figyelmébe ajánlom, hogy ezen a kokszon 188 százalékos állami támogatás van!” Köszönöm. Ezentúl egy szót se szólhatok sok millió honfitársammal együtt, ha savanyú a tej, száraz a kenyér, mócsingos a felvágott, beázik a cipő stb., mert ott az ártámogatás? Elég baj az, hogy nem a valódi értékén mérik e cikkeket s termékeket, és persze a munkaerőt sem.

Hogyan is szólt az MTI által kiadott KERMI-jelentés? „ …A megvizsgált sajtok 20 százalékát nem találták megfelelőnek… A vendéglátóhelyeken minőségi és mennyiségi hibát 20 százalékban észleltek… Az alsóruházati termékek kétharmada nem felelt meg az előírásoknak… Elképesztő ez a négyötödös, egyharmados jóságarány! Kísér, sújt, nyomaszt, bosszant mindnyájunkat évek, évtizedek óta. S közben piacra kerülnek új hazai gyártmányok, külföldről drága pénzért, cseretermékért, szolgáltatásért stb. behozott termékek, amelyek ugyancsak négyötödrészt felelnek meg az előírásoknak. Ezt is a KERMI szakvéleménye állapította meg.

Minőség, szabvány – államilag hitelesített előírások, melyeknek megtartásán hatalmas apparátus őrködik. A kibocsátott terméket (de: végzős tanítót, főiskolai, egyetemi hallgatót. újdonsült szakmunkást is) vizsgáztatók a legjobb, legtapasztaltabb szakemberek. Olyanok, akik ismerik a követelményeket, az előírásokat, sőt, bizton állíthatom, a nemzetközi színvonalról is fogalmuk van. Mégis forgalomba kerül a pecsétjükkel hitelesített silány minőségű (de az is lehet, hogy szabványos) élelmiszer, fogyasztási és iparcikk, hiányos tudású diák, szakmunkás, mérnök és orvos, uram bocsá’, újságíró is.

Valamit jól megcsinálni ugyanannyi fáradság, mint rosszul – tanítottak egykoron szüleim, mert ők ugyanezt hallották, tanulták az ő szüleiktől. Húsz esztendővel ezelőtt nászajándékba kapott Philips kávéőrlővel darálom még ma is naponta kétszer a feketének valót. Tartalékba kapott kését öt évvel ezelőtt kellett kicserélnem. Egy szomszédom még ma is a negyedszázados „fokszijával” (értsd: bogárhátú Volkswagen!) jár mindennap vidéki munkahelyére. Ezt a cikket egy ötvenéves Olympia írógépen kopogtatom, miközben a székesfehérvári gyárban tíz-egynéhány évvel ezelőtt készült, azóta is szinte éjjel-nappal működő, 0273. gyártási számú Syrius táskarádión hallgatom a háttérzenét.

S közben arra gondolok, hogy szabványmódosításra lenne szükség mielőbb. A lelkiismeretes munka szabványát kellene mércéül állítani, hogy árainkkal egyenes arányban fizikai és szellemi termékeink q-ja. minősége is korszerűvé, nemzetközi színvonalúvá váljék.»

(Az írás 1984. augusztus 17-én jelent meg a Magyar Hírlapban.)

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)