Csaknem akkora áremelkedést hozott az első két hónap kiemelkedően nagy kereslete a fővárosi ingatlanpiacon, mint amit előtte egy teljes év – állítják a Duna House szakértői. A használt ingatlanok négyzetméterenkénti átlaga Budapesten az infláció okozta, már-már mértéktelen (most pl. 6%-os) drágulás után eléri az 1 millió forintot. – A Rákosmentén, Pestszentlőrincen, Pestszentimrén és Soroksárott még előfordulnak megfizethető ajánlatok. (A nyitó kép forrása: sachs_immon.de.)

Tetemes áremelkedéssel reagált a keresletre a fővárosi lakáspiac: a 2024-i adásvételek alapján számított négyzetméterárhoz képest 6%-kal nőtt a budapesti ingatlanokért kért átlagár, ami így most 996 ezer forint körül alakul a Duna House adatai szerint.

Az idén januárban és februárban a tavalyinál jó ötödével többe, átlagosan 74,8 millió forintba került a vásárlóknak a fővárosi otthonteremtés. Az átlagos ingatlanméret emellett a tavalyi 65 négyzetméterhez képest egy félszobával, vagyis hozzávetőlegesen 10 m2-rel bővült.

Elképesztő drágulással nyitott az idén fővárosi ingatlanpiac: a 2023-i árszinthez képest a tavalyi fellendülés egy teljes év alatt 7%-kal emelte meg a négyzetméterárakat, az idén januári-februári tranzakciók alapján számított átlag pedig már most csaknem ekkora drágulást mutat.

Eközben vannak olyan fővárosi területek, ahol a Duna House adatai szerint az átlagos négyzetméterár csaknem kétharmadáért is megoldható az ingatlanvásárlás: jelenleg a pesti oldal délkeleti peremkerületei, a Rákosmente, Pestszentlőrinc és Pestszentimre, valamint Soroksár számít még megfizethetőnek Budapesten: 700 ezer Ft/m2 alatti átlaggal.

A XVII. és XXIII. kerület emellett nemcsak a használt, hanem az új építésű ingatlanokat keresők számára is talán megfizethető alternatívát kínál: az idei, első negyedévi adatok alapján Soroksár és Rákosmente 1-1,1 millió forintos négyzetméterár körül kínálja az új ingatlanokat, miközben a fővárosi átlag 1,5 millió forintra rúg.