Ha 1945 szóba kerül, két helyszínt máig gyakran emlegetnek az osztrákok. A scheibbsi járásban található Göstling és Randegg településeken nyolcvan évvel ezelőtt – Ausztria felszabadítása előtti napokban – összesen mintegy 170 embert gyilkoltak meg a nemzetiszocialisták – három nap alatt. A háború után csupán egyetlen elkövetőt ítéltek el a gaztettekért.

Göstling an der Ybbs központjában követték el Alsó-Ausztria történetének egyik legszörnyűbb mészárlását. 1945 áprilisában két barakk állt ott: 76 magyar zsidó kényszermunkás (23 férfi, 42 nő és 11 gyerek) szálláshelye. A a helyi útépítéseken dolgoztatták őket. Télen havat kellett lapátolniuk, nyáron pedig útépítésre osztották be őket.

Április 12-én felszólították őket: készüljenek, másnap indulás. Azt tervezték, hogy átszállítják őket a mauthauseni koncentrációs táborba. Ami azonban sosem történt meg. Április 13-án hajnalban teherautó érkezett a táborhoz, rajta 6–10 fegyveressel. A barakkokat lezárták, majd páncéltörő fegyverekkel és kézigránátokkal támadták rá az épületekre. Aki az ablakon át próbált menekülni, azt géppisztollyal lekaszabolták. Az elkövetők főként a Hitlerjugend (HJ) soraiból kerültek ki.

Az építményekben nemcsak felnőttek, hanem gyerekek és fiatalok is tartózkodtak.

Egy nappal később, április 14-én Scheibbsben találkozót rendeztek a gyilkosok. Alaposan felöntöttek a garatra. A HJ-vezetők újabb gyilkosságot terveztek, miközben a Göstlingben történtekről is szó esett.

Másnap az alsó-ausztriai Randegg mezővárosban folytatódtak a rémtettek. Egy zsidó transzportot állítottak meg a főtéren: a mintegy száz foglyot elhajtották a településsel határos a Schliefau-árokhoz. Ott azt a parancsot kapták, hogy gyűjtsenek gallyakat – állítólag azért, hogy krumplit süssenek. Ám alighogy körbeülték a rőzsekupacot, a nácik agyonlőtték őket.

A gallyakat ráhúzták a holttestekre, hogy elégessék őket, ám ez nem sikerült. A helyi lakosság három napon át temette a holttesteket, szedte össze és égette el az áldozatok holmijait egy közeli kőfejtőben.

Stefan Eminger történész szerint a háború végefelé megszaporodtak a brutális bűntettek. „Ebben szerepet játszott a Vörös Hadsereg gyors előretörése, másrészt a nemzetiszocialistákat arra ösztökélte a fanatizmusuk, hogy minél gyorsabban kiirtsák a nép ellenségeinek tartott zsidókat, dezertőröket és másokat” – mondta el az osztrák közszolgálati médiának (ORF) adott interjújában a történész.

Alsó-Ausztriában számos munkatábor működött. Csak a magyar zsidó kényszermunkások számára több mint 170 ismert tábor létezett. A háború végén eluralkodott „ minden mindegy pánikhangulat” elősegítette tömegyilkosságokat. (Összefoglaló történelmi dokumentum – elolvasásához tessék kattintani!)

Csak 1948-ban, három évvel a scheibbsi bűncselekmények után kezdődött meg Bécsben a népbíróságon a főbűnösök, Ernst Burian és Josef Kracker-Semler pere. Végül csak Burian kapott életfogytiglani börtönbüntetést.

Az 1950-es évek elején azonban Buriant szabadon bocsátották. A többi elkövetőt pedig soha el sem ítélték.