Hatvan esztendővel ezelőtt, 1964. július 12-én, vasárnap, amikor ez a riportom megjelent a Győr-Sopron megyei napilapban, az Országos Meteorológiai Intézet ezt az előrejelzést adta: „Várható időjárás ma estig: lassan csökkenő felhőzet, néhány helyen még átfutó eső. Az erős, északnyugati szél a Dunántúlon lassan mérséklődik. Az éjszakai lehűlés erős lesz. A nappali felmelegedés kissé növeszik. A várható legmagasabb nappali hőmérséklet 21–25 fok között. A Balaton vízének hőmérséklete Siófoknál 18 fok. A Duna vízállása Dunaremeténél szombaton 358 centiméter volt.” Mondhatnók: csaknem fele olyan meleg, mint napjainkban. az akkori szokásos júliusihoz mérten hűvös, ám kellemes időjárás. Ily módon a győri, vagongyári öntödében is némileg elviselhetőbb az üzemi hőmérséklet, nem pedig pokoli. Az ám, remélhetőleg hat évtized alatt fejlődött annyit az embervédelem és a technológia is, hogy már ne kelljen annyit szenvednie a mai öntőknek, mint elődeiknek kellett…

Torma Sándor – formázó
Megpatkolt tojást már láttam, gyufaszálból készített szövőszékét is üvegpalackban. De nem láttam még olyan embert, aki homokot szegel. Torma Sándor ezt is megteszi. Naponta sokszor.
– A tormát nem szeretem, de a jó formát, azt igen! – tréfálkozik a bemutatkozáskor. – Tizennégy éve vagyok formakészítő, megkedveltem a szakmát. Eleinte azt hittem, két hét sem elég egy forma elkészítéséhez, és ma: két és fél óra alatt csinálom meg a fogaskerék formáját.
Két és fél óra – két hét. Ez nem csak idő. Ez a: különbség. A tudás. És hozzá még valami: a formázás szeretete.
Torda András – faragó
Nyugodt ember Torda András. Pedig amit csinál, egy csöppet sem idegnyugtató: hat órán keresztül géppuskahangú légkalapáccsal faragja le az öntvényekről a sorját, a felesleges részeket.
Általában a szerszám és a vele végzett művelet hangulati harmóniát alkotnak a munkásban. Hol itt a harmónia? A légkalapács rázza a kezet, az ínakat és izmokat, rázza az ember vállát, a fejét mindenét. A munkás valamennyi molekulája a légkalapács ütemét szolgálja. Az ész az erőt.
Micsoda biztos kézzel kezeli nagy erejű szerszámát! Finoman, könnyedén „szedi le” az öntvényekről a durva felesleget. Immár tizenkét esztendeje.
Samu Frigyes – fuvató
– Öntvénytisztítót írjon majd, úgy jobban megértik az emberek – tanácsolja, és leteszi kezéből a kázsmát, amit az imént emelt le a fejéről.
Vége a műszaknak, este van. Délután kettő óta sokat izzadt a kalitkájában. Liftfülkéhez hasonló munkahelyének ajtaja legtöbbszer zárva van. Nem látja senki sem, hogy mennyit küszködik, és mekkora porban! Az öntvényeket a rájuk rakódott homoktól szabadítja meg. Mutatja a kámzsát:
– Itt, az olajos, vattán keresztül kapom a levegőt. A szemüveget kikezdi a száguldó porszem. Hét atmoszférával fúvatom az öntvényeket. Ennek már van ereje.
Élményről érdeklődöm.
– Élmény? – tűnődik el. – Talán az, hogy baleset még nem ért.
Halk szavú, kevés beszédű, kétszeres kiváló dolgozó:
Farkas Győző lángvágó
Nagyon „mutatós” a szakmája. Két-három méteres ívben röpül szerteszét a láng és a szikra, ahogy közelit szerszámával az öntvényhez.
– Amikor idekerültem a műhelybe, eleinte csak homokoltam. Aztán egyszer így szólt hozzám a művezető: „Átjönne-e a lángvágókhoz?”
Átjöttem. Megszerettem ezt a tüzes munkát…
A művezető így nyilatkozik a fiatalemberről:
– Ügyes fiú a Győző. Gyorsan és jól dolgozik. Rá mindig lehet számítani…
Buda Dávid – olvasztár
A három és fél tonnás kemence az ablaknál van. A szokatlanul erős éjszakai szél eltévedt esőcsöppöket ver be a műhelybe. Mire az emberhez ér, megmelegszik az eső csöppje. A kemencében forr az acél.
– Nemsokára csapolunk – mondja társainak Buda Dávid olvasztár. Kiszuperált tűzoltósapkát tesz fejére, ellenzőjén sötét üveg. A kemence ajtaja kitárul, és a hőség szinte mellbe csap. Gyorsan szedem a levegőt. Az olvasztár nyugodt. A kemence majdnem megindul, úgy dohog és reszket. Tízezer volttal forralják az acélt. Négy-ötméteres piszkavassal nyűi a fortyogó fémbe, és leszedi salakját. Lilán látszik a színes üvegen ál az elektródák
Végén, alatta vörösen és fehéren terül el a nyugtalan acél. Körbefogja a piszkavasat, megolvasztaná, magába fogadná, ha lenne hozzá ereje és ideje…
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)

