Középkori kincsünk: Bucsu község Szent Mihály temploma

Történelmi korszakokat fölölelő múltra tekint vissza a Szombathelytől északnyugatra, az osztrák határ közelében elterülő, mindössze 560 lelket számláló Bucsu község: 1236-ban Bulchu néven említik először. Ókori emléke a határában feltárt vízvezeték-rendszer, ami a Kőszegi hegységből, Bozsokról és Rohoncról szállította a vizet a közeli Sabariába, a mai Szombathelyre; középkori építészeti kincse a település temploma.

A Szent Mihály védőszent nevével felszentelt egytornyú templom története az érett középkorba vezet vissza, építése az Árpád-korra, a 13. századra esik. A templom újkori történetéről kevés adat áll rendelkezésre.

A toronnyal ékesített főhomlokzat elé későbbi toldásként építették a kis belépőcsarnokot, ezt követi a karzat alatti keresztfolyosó, ahonnan egy újabb létesítésű, kényelmes lépcső visz a román kori karzatra. A karzat eredeti, hosszanti falban kialakított, mindössze 60 centiméter szélességű lépcsője is jó állapotban fennmaradt, napjainkban is használható igazi építészeti kuriózum! A templom épületével egyidős lépcső eredetileg a község kegyurának kialakított külön székéhez vezetett.

Szintén abból az időből származik a szószékhez vezető kis lépcső, ám maga a szószék, aminek hangvetőjén Mózes áll, kezében a kőtáblákkal, a 18. század végének copf stílusát képviseli, akárcsak a belső tér dekorációjának számos eleme. Az oltár gazdag szoborcsoportja és a mellékoltár a barokk stílust idézi.

A főhajóba lépve a látogatót magával ragadja isten házának meghitt, emberléptékű hajója. Meglepődve tekintünk körbe: minden irányból a kedves, közvetlen, befogadó térélmény hatása érvényesül. Az ékítetlen falaknak a méretekhez képest gazdag dekorációja az alkalmazott művészet gazdagságának élményével hat.

A szentély szoboregyüttesében barokk puttók, feltehetően a szombathelyi Roszt Simon munkái a 18. század végéről. A félköríves szentély főoltárának támfalánál Nepomuki Szent János, Szent József, a gyermek Jézust karján tartó Szent Antal és Loyolai Szent Ignác késő barokk stílusú szobrai állnak. A főoltár mozgalmas, négyzet metszetű oszlopokra szerkesztett építményének szeszélyes vonalú párkánya felett gazdagon aranyozott angyalok a szférák zenéjét és a vallási áhítatot jelenítik meg.

A teljes oltárépítmény, jellegzetesen dekorált oszlopaival és a főpárkány feletti volutákkal, a rajtuk elhelyezett sajátos formájú urnákkal szintén a copfstílust, a 18. század végének művészetét idézik. A két oltár szentségháza is nagy műgonddal készült copf remekmű. Az előtérben aprólékosan faragott és dúsan aranyozott copf szobortartó állványt láthatunk.

A padsorok már nem eredetiek, és csak szerény mértékig utánozzák az eredeti bútorzat valószínűsíthető formavilágát. A közel 800 esztendős templom építéstörténeti kutatása a máig nem történt meg, sajnos, az 1957-i teljes felújítás előtt sem.

A Szent Mihály plébániatemplom méltán kedves a falu lakói számára, az épület megjelenésében, kívül és belül egyaránt érezzük a folyamatos és szerető gondoskodás jeleit.

Köszönöm Balló Lászlónak a kutatómunkámhoz nyújtott segítségét.