Köszönöm a sorsnak, hogy krónikása lehettem Európa második világháború utáni és eddigi (leg)nagy(obb) eseményeinek, a többi között a német újraegyesülésnek/-egyesítésnek is. Újságíróként sok éven át tanúja, tudósítója, értékelője voltam/lehettem sikeres történéseknek, sikertelen igyekezeteknek egyaránt, és míg tart a láng, beszélhetek róluk – mindenekelőtt unokáimnak, elvégre a helyszínen jártam, tapintható közelségből tudósíthattam Európa nagy változásairól, országok gazdasági-politikai közeledéséről, példának tekintett alpesi „kis birodalom” lendületes évtizedeiről, találkozhattam, beszélhettem a földrész sorsát alakító politikusokkal, és mindenekelőtt boldog emberekkel, akik visszanyerhették teljes hazájukat. Ott lehettem olyan eufórikus hangulatú eseményeken, mint például 1990. június végén, július elején Berlinben, amiről a Mai Nap kiküldött munkatársaként számoltam be. Íme:
«Érkezik a márka a keletnémet fővárosba. Aki csak tehette, kocsmába vitte utolsó keletnémet bankóit, hogy szilveszteri hangulatban ünnepelhesse a Kánaán eljövetelét a hivatalosan még NDK-nak nevezett államban. Abban az országban, amelyik vasárnap nulla órakor elveszítette pénzügyi, gazdasági és szociális szuverenitását.
A nyugati márka igénylésére kapott elismervénnyel egyébként július elsején nulla órától már készpénzhez is juthatott bárki, ugyanis a Keletre települt nyugati bankfiókok és itteni társintézményeik éjszakai kifizető műszakot tartottak, 2000 nyugatnémet márka erejéig bárki felvehette júliusi zsebpénzelőlegét, hogy megéljen.
A taxiórák nagy ugrása
Nulla órától ugyanis csak DM-mel lehet fizetni Németország keleti felében is. A taxisok szombaton éjfélkor leálltak. Az utassal kifizettették NDK-márkában az addigi tarifát, s másodpercek múlva kemény márkáért, dupla áron folytatták az utat.
Részesül a német valutaunió áldásaiból az a 380 ezer szovjet katona és családja is, aki egyelőre még az NDK-ban állomásozik. Az ő márkájukat automatikusan 2:1 arányban váltják át a német bankok. Erre a célra 1250 millió nyugatnémet márkát különítettek el a valutaunióra szánt pénzből a bonniak. Mellesleg negyvenkét évet és egy hetet élt a keleti övezet pénze, amely 1989. november 9-én, a fal megnyitásakor, érte el történelmi mélypontját: 30 keletit kellett fizetni egy DM-ért.
Miközben a keleti kereskedelem nagy részét fölfaló-fölvásárló nyugati cégek emberei percre pontos átalakítási, fölszerelési és árufeltöltési tervük megvalósításán fáradoztak a Kelet boltjaiban, áruházaiban, aközben kitört a keleti polgáron a vásárlási veszettség. Igyekezett mindent megvenni, amit a jóformán üres boltok polcain még talált.
Rejtély, hogy hova rakta a még elcsíphető vajat, zsemlét, sört, virslit, amit utolsó márkáiért megvett, mert aligha van annyi hűtőszekrény és fagyasztóláda a még-NDK-ban, ahova mindez beleférne.
Összeszólalkoztak, hajba kaptak a nagymama utolsó rózsaszín csábbugyijáért, a fürdőkád-kapaszkodóért éppúgy, mint a csorba porcelán gyertyatartóért. Kilométeres sorok álltak még tegnap éjfélkor is a benzinkutak előtt, hogy „olcsó márkáért” töltessék meg a Trabi tankját. Kell a tartalék. Igaz, névértékben ugyanannyi marad a keleti polgár fizetése, de ez általában csak a fele a nyugati bérszintnek. Az árak viszont odaát és ideát azonosak, 60 keletiről 215 nyugati márkára emelkedett a havi társadalombiztosítási díj.
Éjféltől megszűnt a belnémet határ, ugyanakkor minden eddiginél jobban figyelik a „keleti frontvonalat”, főként Lengyelország felé, miután eddig hetente jó 220 ezer lengyel árasztotta el Németországot – egyáltalán nem a műemlékek és múzeumok meglátogatása céljából. Beszélik: a németek csak a megfelelő lélektani pillanatra várnak, hogy visszaállítsák a vízumkötelezettséget a csencselő lengyelek megzabolázására.
Ünnep a metró labirintusában
A lebontott berlini fal helyén újra utak, utcák nyíltak, nem kell a fővárost megkerülni, hogy az Alexről Potsdamba utazhassunk. A mindeddig hermetikusan lezárt, szigorúan őrzött földalatti-megállók újra életre kelnek, megállnak rajtuk a Nyugatról jövő szerelvények, és megnyílnak a régi-új összeköttetések, amelyeket 1961 augusztusában elzártak. Hír szerint a földalatti ünnepélyes nyitására ma délelőtt kerül sor a világ egyik legnagyobb és legtitokzatosabb labirintus-rendszerében, az alexanderplatzi metrócsomóponton.
Richard von Weizsäcker nyugatnémet államfőt pénteken Nagy-Berlin díszpolgárává avatta a két városrész két polgármestere. „Németország politikailag felelős vezetésének Berlinben van a helye” – szögezte le a nagy tekintélyű és legnépszerűbb német férfiú. Azok, akik Bonnban építették ki főhadiszállásukat, aligha tapsikolnak örömükben. Berlin telefonhálózata éjféltől újra egységes: nem kell az övezethatár egyik feléről a másikra nemzetközi kapcsolásra várni, mert vonalak százait helyezték üzembe az este és az éjszaka. Még ez évben kiterjesztik a nyugatnémet rádiótelefon-hálózatot Keletre is: korszerű távközlés nélkül megbénulna a nyugati tőke, amely Kohl kancellár és De Maizière miniszterelnök közös felhívására – kivárván a legutolsó percet, a valutaunió létrejöttét – immár készségesnek látszik, hogy gyorsvonati sebességgel terjeszkedjék a keleti országrészben is.
Mit tesz a Berlinben szolgáló magyar diplomata- és külkereskedői kar? Dr. Szatmári István, aki a berlini nagykövet tegnapi távozásával ügyvivővé lépett elő, a Mai Nap munkatársának elmondta: 1990. július elsejével új korszak kezdődött a berlini magyar misszión, eljött a még körültekintőbb takarékosság ideje. Csökkentették a párt-, KISZ-, szakszervezeti kiküldöttekkel felhígított diplomataállományt.
Kettős állampolgárságot kérnek a mieink
Az NDK-ban évtizedek óta konzuli útlevéllel élő, jó kilencezer magyar nagyrésze kettős állampolgárságért folyamodik a nagykövetség révén a magyar kormányhoz. Amellett, hogy magyarságukat megőrzik, szeretnének részesülni a hirtelen felértékelődött német állampolgárság nyújtotta előnyökből is. Mivel az NDK-val – mint szocialista testvérországgal – kötött szerződéseink még érvényesek, és ezek kizárják a kettős állampolgárság intézményét, az összes többi államközi megállapodás felülvizsgálatakor a konzulisok kérését is napirendre kell tűzni. Jó tanácsként azt ajánlotta az ügyvivő, hogy magyarjaink tanulmányozzák az NDK új vámelőírásait, a minden eddiginél nagyvonalúbb utaskezelés nem zárja ki a szúrópróbaszerű alapos vámellenőrzést, ami költséges meglepetést okozhat. A Közös Piac országainak állampolgárai 810, a KGST-tagállamokból 115 márka értékű árut hozhatnak be vámmentesen az Odera és az Elba közötti német földre. A kirakatrendezés utáni kép és a hangulat azt bizonyítja: jól választottak.
De ez csak egy lehetőség a számukra, amelynek feltételeit mi, magyarok teremtettük meg azzal, hogy tavaly szeptemberben felnyitottuk a határsorompót a keletnémet menekültek előtt. Ma még sokan hálásan emlékeznek arra a pillanatra ezen a tájon. Bízzunk benne, hogy a júliusi szilveszter keltette eufória sem feledteti velük azt a szeptemberi éjszakát.»
(„Az újságíró archívumából” rovatunkban megjelenő írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)