Véletlenül bukkantam erre az éppen 55 esztendővel ezelőtt készült/megjelent (Kisalföld, 1970. május 20.) beszámolómra, ami kis híján száz méter magasban készült Győr legmagasabb pontján, Szabadhegyen. Átadása (1970. május 27.) előtt egy héttel kerestük meg Nagy Éva fotoriporter kolléganőmmel együtt a város és környéke első tévétornyát; tervezője Reisz Attila volt. Az igazsághoz tartozik, hogy már sok évvel előtte időszerű lett volna hasonló építése Győrött (és legyünk tárgyilagosak: szerte az országban), mert nem csupán a rádiózást és tévéműsorszórást, hanem az elavult és a korhoz méltatlanul kis teljesítményű vezetékes és mikrohullámú távközlésre is ráfért volna a korszerűsítés és bővítés.

«Akár irigyelhető is az a húsz ember, aki Győr határában a héterkélyes betontorony kagylóantennái és finom idegrendszerű, milliókat érő berendezései segítségével világokba pillanthat a nap bármelyik percében. Egy kattintás a monitoron: Bukarest mutatja a romániai árvizet. Újabb állítás: Moszkva jelentkezik. És nicsak! A másik készüléken már az oszakai világkiállításról érkezik a riport.

– Halló, Győr! Itt Buda. Prága várja a bolgár képet. Minden rendben? Kezdés 13 óra 26-kor.

– Győr vagyok. Pozsony szikrázást jelzett, nálam kristálytiszta a kép. Megnézem a Siemens-berendezésen – közli a rádiótelefonon Zsiray Péter technikus, és kapcsol, állít a tucatnyi nyomógombon, finombeállítón.

Milánói cég, Firenze bútor

– Kívülállónak kétségtelen ez a leglátványosabb és legérdekesebb munkaterületünk – jegyzi meg Krauss Ottó híradástechnikai villamosmérnök, a Posta Rádió- és Televízió-műszaki Igazgatósága győri mikrohullámú állomásának vezetője.

– Pedig mindez rutinmunka. Amikor még a városi tanácsháza (értsd: győri városháza! – a szerk. megj.) tornyában működtünk, mostoha körülmények között kellett ellátnunk a szolgálatot. Tartalék berendezések nélkül, állandó idegfeszültség közepette. Világbajnokságot, olimpiát, Apollo-fellövéseket és más világeseményeket adtunk tovább a mikrohullámú közvetítőláncon.

– Jöjjön csak, mutatok még érdekesebb és értékesebb berendezéseket is! – hív a másik munkaterembe.

– Ez a több mint százmillió forintért létesített nyugati, korszerű hírközlő-rendszer győri főállomása – mutat körbe Krauss mérnök. – A milánói Siemens Auso cég berendezései kifogástalanul működnek. Az olasz szakemberek a mieinkkel közösen szerelték össze és helyezték üzembe a mikrohullámú állomást.

– Látom, az olaszok távozása után is hűek maradtak Itáliához – mutatok a szemközti falnál álló Firenze szekrénysorra.

– Ennél nagyszerűbb bútort aligha gyártott még hazai bútorgyár – dicséri a Cardo termékét az állomásvezető. – Rengeteg műszert, szakkönyvet tárolhatunk benne, és hangulatossá teszi a munkahelyet.

Mások terítenek

– Főállomást mondott az imént – kanyarodom vissza a műszaki témára.

– Kagylóantennáink Sopront és Gerecsét „látják”, ez a két állomás tartozik hozzánk – válaszol Krauss Ottó.

– Nézze csak ezt a kis lámpasort! – mutat a Siemens Auso berendezésre. – Ezekről a jelzőkről bármelyik pillanatban leolvashatjuk, mi történik a soproni új tévétoronyban, és ha kell, azonnal intézkedhetünk.

– A győri torony létezése óta az a szóbeszéd járja, hogy a városban és a környékén megjavul a budapesti tévéműsor vétele. Igaz ez?

– Csak közvetve, mivel nem a műsorszórás a mi dolgunk. Ennek és a többi toronynak az egész ország látja hasznát – magyarázza a 26 esztendős állomásvezető –, mivel az eddiginél jobb minőségű képet tudunk továbbadni a nemzetközi közvetítések alkalmával a pesti, Szabadság téri stúdiónak. Ha a stúdió kifogástalan képet kap, akkor a széchenyi-hegyi és a többi adótorony is majdnem olyannal „teríti be az országot.

Rezgő üzenetek

Újabb érdekes magyarázatba kezd Krauss mérnök:

– Berendezéseink részt vesznek a nemzetközi postai forgalomban is: a Kelet- és Nyugat-Európa országai közötti telefonbeszélgetések a mi közvetítésünkkel jutnak a hívott félhez. Budapestről kábelon érkezik a győri postai erősítőbe a beszélgetés. Egy svéd berendezés segítségével eljut hozzánk, mi pedig kisugározzuk irányított antennáinkkal Sopronon át a Bécs melletti Anninger tévétornyának antennáira. Egyidejűleg egy-egy sugárnyalábban 960 beszélgetést közvetítünk mikrohullámon. Másodpercenként sok milliárd rezgéssé alakul át a beszélgetés, belehallgatni természetesen nem tudunk, csak műszereink mutatják, hogy él, működik a rendszer.

– És ha elromlik a budapest–győri kábel? Akkor megbénul a telefon-összeköttetés? – érdeklődöm.

– Nem, mert a mikrohullámú összeköttetés Győr–Budapest között is fennáll – nyugtat meg az állomásvezető.

– Sokcélú tehát a győri mikroállomás berendezése. Egyet viszont nagyon sajnálok: megyénkben évről évre romlik a Kossuth és a Petőfi rádió vétele, nagyon gyenge a Kab-hegyről sugárzott URH-adás, és jóformán élvezhetetlen a győri rádió műsora. Szívesen közreadnám az újságban, hogy a közép- és ultrarövid-hullámú rádiózást is javítja a torony – jegyzem meg.

– A mikrohullámú állomás képes URH-rádió- és tévéadók, további mikrohullámú berendezések fogadására. Csupán beruházás függvénye, hogy a budapesti 1-es és 2-es műsort, a színes adást mi is sugározzuk – válaszol Krauss Ottó. – A győri állomás tervezői bizonyára számoltak ezzel a lehetőséggel, és talán nem is nagyon sokára bekapcsolódhatunk a műsorszórásba is.

Örömhír a rádiósoknak

– A középhullámú és URH-rádiózás vételi körülményeinek a javítása már nagyon nehéz lenne erről a helyről. Előfordulhat, hogy az interferencia-jelenség miatt a középhullámú műsorszórás zavarná a mikrohullámú postai és tévéközvetítő forgalmat. Az országos rádió főadók és a helyi stúdió műsorvételének javítása más megoldást kíván. Az URH-rádiózás híveinek azonban jó hírt mondhatok: a soproni mikrohullámú állomás ez év végétől, 1971 elejétől már besegít az URH-műsorszórásba – mondta beszélgetésünk végén Krauss mérnök.

* * *

A Magyar Posta Radió- és Televízió-műszaki Igazgatóságának győri új mikrohullámú állomását a jövő héten ünnepélyesen átadják rendeltetésének.»

(„Az újságíró archívumából” rovatunkban közölt írások az Arcanum Adatbázis Kiadó Digitális Tudománytárának gyűjteményében őrzött cikkek felhasználásával készülnek. Köszönet illeti érte az Arcanum ADT-t.)