Forrás: euuronews.hu Európának új fejezetet kell nyitnia a Kínával fenntartott kapcsolataiban” – figyelmeztetett Manfred Weber, az Európai Parlamentben működő Európai Néppárt frakcióvezetője a _Bild am Sonntag_nak adott nyilatkozatában. A naivitás korszaka véget ért” – mondta, felszólítva az uniót, hogy jóval egyértelműbben és következetesebben védje gazdasági érdekeit, és rendezze újra kapcsolatait Kínával.

A június 18-i uniós csúcshoz közeledve több tagállam – Franciaország vezetésével – keményebb fellépést sürget Pekinggel szemben, arra figyelmeztetve, hogy a kínai túltermelés és az olcsó export tovább gyengíti az amúgy is törékeny európai gazdaságot.

Elemzőközpontok, politikusok és a média egyaránt egy közelgő kereskedelmi háborúra figyelmeztetnek az Európai Unió és Kína között. Az Európai Bizottság május 29-i közleményében leszögezte: bár Kína kulcsfontosságú partner, „a kereskedelmi és beruházási kapcsolatok jelenlegi állapotát nem lehet fenntartani”.

A mostani vita jóval túlmutat a vámokon vagy az elektromos autókon: az Európai Unió és Kína kapcsolata stratégiai fordulóponthoz érkezett. Az elmúlt két évtizedben az európai politika alapvetően abból indult ki, hogy a gazdasági integráció fokozatosan közelebb hozza egymáshoz a két felet, és Kína egyre inkább alkalmazkodik a nemzetközi kereskedelmi szabályokhoz. Az utóbbi évek tapasztalatai azonban sok európai döntéshozót ennek ellenkezőjéről győztek meg.

A konfliktus egyik mélyebb oka a kínai gazdaság szerkezeti válsága. A kínai ingatlanpiac tartós gyengélkedése és a belföldi fogyasztás lassulása miatt Peking egyre inkább az exportra támaszkodik a növekedés fenntartásában. Ennek következtében számos stratégiai ágazatban – az elektromos autóktól és akkumulátoroktól kezdve a napelemeken át az acéliparig – jelentős túlkapacitások alakultak ki. Az európai vezetők attól tartanak, hogy ezek a mesterségesen támogatott kínai termékek dömpingáron árasztják el a piacot, tovább gyengítve az amúgy is versenyképességi problémákkal küzdő európai ipart.

A következő években az EU várhatóan egyre inkább a „kockázatcsökkentés” (de-risking) politikáját követi majd. Ez nem teljes leválást jelent Kínáról – ahogyan azt az Egyesült Államok egyes körei szorgalmazzák –, hanem a stratégiai függőségek mérséklését. Brüsszel célja az lehet, hogy kritikus nyersanyagok, akkumulátorok, félvezetők és digitális technológiák területén csökkentse kiszolgáltatottságát, miközben fenntartja a kereskedelmi kapcsolatokat.

A folyamat ugyanakkor az uniós tagállamok között is feszültségeket okozhat. Franciaország régóta támogatja az erőteljesebb iparvédelmet és a kínai import korlátozását, míg Németország – amelynek autóipara és gépgyártása jelentős mértékben függ a kínai piactól – hagyományosan óvatosabb álláspontot képvisel. Bár Berlin hangneme is szigorodott az utóbbi években, a német vállalatok továbbra sem érdekeltek egy nyílt gazdasági konfrontációban.

A kapcsolat jövőjét az amerikai tényező is befolyásolja. Washington és Peking stratégiai rivalizálásának erősödése növeli a nyomást az Európai Unióra, hogy egyértelműbben foglaljon állást. Az EU azonban igyekszik elkerülni, hogy választania kelljen a két nagyhatalom között. Az európai vezetők többsége továbbra is olyan pozíciót keres, amely egyszerre teszi lehetővé a gazdasági együttműködést Kínával és az európai stratégiai autonómia megőrzését.

Mindez arra utal, hogy az EU–Kína viszony a következő években várhatóan sem a teljes szakítás, sem a korábbi szoros gazdasági együttműködés irányába nem mozdul el. Inkább egy fokozatosan hűvösebb, egyre inkább érdekvezérelt kapcsolat körvonalazódik, amelyben a kereskedelmi viták, az állami támogatásokkal kapcsolatos konfliktusok és a technológiai verseny rendszeresek lesznek. A kérdés már nem az, hogy Európa hogyan mélyítheti együttműködését Kínával, hanem az, hogy miként tudja fenntartani azt úgy, hogy közben megőrizze saját ipari és gazdasági mozgásterét.