A huszadik században az infrastruktúrát a vasút, az út, az elektromos hálózat, a vízvezeték és a csatorna jelentette, majd az infrastruktúra része lett a rádió és a televízió is. Nélkülük nem működött sem a gazdaság, sem a társadalom. A huszonegyedik században infrastruktúrává vált az internet, a digitális azonosítás, ide tartoznak különböző fizetési rendszerek, az adatbázisok, és nem utolsó sorban a bizalom. Mert hiába van korlátlan információ és kommunikációs lehetőség, ha az ember nem tudja eldönteni, hogy mi igaz és mi hamis.

A XX. század közmédiája alapvetően tartalomszolgáltató volt. Híreket mondott, híradót készített, kulturális és oktató műsorokat gyártott, sporteseményekről közvetített. A legitimációja az volt: „Mi olyan műsorokat készítünk, amelyeket a piac nem készítene el.” Ez a modell ma már gyengül. Streaming van. Podcastok vannak. YouTube van. Információözön van. A közmédia nem tud többé a tartalom mennyiségében versenyezni.
Az új modell: a bizalom infrastruktúrája
A Reuters Institute, az Ofcom, a BBC és az északi országok reformvitái mögött egyre inkább ez jelenik meg: a közmédia értéke nem a tartalomtömegben van, hanem abban, hogy képes-e olyan helyet létrehozni, amelyben az állampolgár bízhat, vagyis a közmédia nem egyszerűen műsorokat gyárt, hanem hitelesít, ellenőriz, archivál, kontextust ad, összekapcsol. Válságban tájékozódási pontot jelent. Ez valódi infrastruktúra-funkció!
Ami a hazai viszonyokat illeti, az 1989-90-es rendszerváltozás idején a kutatások szerint a legmegbízhatóbb intézmény a Magyar Rádió volt. A mostani rendszerváltozáskor az utolsó helyek egyikén szerepelt. A magyar médiarendszer problémája tehát nem technikai. Nem az a kérdés, hogy hány csatorna van, hanem az, hogy a társadalom jelentős része nem ugyanazokból a tényekből indul ki. Egy demokratikus társadalom azonban nem működhet minimális, közös ténybázis nélkül. Ezért a magyar közmédia reformjának célját nem úgy kellene megfogalmazni, hogy: „független televíziót vagy rádiót akarunk létrehozni”, inkább úgy, hogy: „nemzeti bizalmi infrastruktúrát akarunk létrehozni”. Ha ezt a logikát követjük, akkor a közmédia feladatai is másképp rendeződnek.

Első helyre kerülne a hitelesítés A közmédia egyik fő feladata a hírgyártás mellett, a tények ellenőrzése lenne. Valahogy úgy, hogy „Ha valami fontos történt Magyarországon, itt lehet megnézni, hogy mi az, amit biztosan tudunk.” A BBC Verify vagy a francia és skandináv fact-checking modellek ebbe az irányba mutatnak.

Másodszor: nem csatornákban, hanem közszolgáltatásokban kellene gondolkodni.
A bizalmi infrastruktúra logikája:
• nemzeti hírszolgálat,
• nyilvános adatbázisok,
• választási információs rendszer,
• közérdekű tudástár,
• digitális archívum,
• tényellenőrző központ.

Ha a bizalom maga a termék, akkor minden működési adatnak nyilvánosnak kell lennie.Kell a szerkesztési elvek, a költségek nyilvánossága, akárcsak a panaszok, helyreigazítások, a politikai kiegyensúlyozottsági jelentések nyilvánossága. A BBC vagy az ARD sokszor éppen azért hiteles, mert látható, hogyan működik.

A közmédia nemcsak műsort gyártana, hanem azt is vizsgálná, hogyan működnek a platformok, hogyan terjednek az álhírek, hogyan manipulálnak az algoritmusok. A digitális korszakban a médiaértés részben már infrastruktúra-feladat.

Az eddigi reformelképzelések elsősorban az intézményi és jogi oldalról közelítenek, az új jogszabályi környezet, a függetlenség, a szervezeti átalakítás, az MTVA lebontása, az új irányítás bevezetése került szóba. Ez mind szükséges feltétel, de még nem válaszol arra a kérdésre, mi legyen a közmédia küldetése a digitális korban?

Erre a „bizalom infrastruktúrája” korszerű felelet. Nem a múltat akarja helyreállítani. Nem a régi televíziós korszakot akarja visszahozni. Azt mondja: a közmédia nem azért létezik, hogy csatornákat üzemeltessen. Azért létezik, hogy fenntartsa azt a minimális bizalmi környezetet, amely nélkül sem a demokrácia, sem a digitális gazdaság, sem a közélet nem tud működni.

Ha ebből egy mondatban kellene a reformprogramot összefoglalni, az így hangzana:„A magyar közmédia újjáépítésének célja nem egy új állami televízió és rádió létrehozása, hanem egy olyan nemzeti bizalmi infrastruktúra megteremtése, amely a digitális korban garantálja a hiteles információhoz való egyenlő hozzáférést.”Ez olyan elv, amelyre intézményt, finanszírozást és szerkesztőségi kultúrát is lehet építeni.