A külföldi lapok Magyarországgal kapcsolatos írásait ma leginkább két botrányos ügy uralja: az egyik, hogy egy brit-magyar nem kormányzati szervezet feltárta, milyen elviselhetetlen állapotok uralkodnak a gödi Topház Speciális Otthonban…
…a másik pedig, hogy a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség vádat emelt emberölés és bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt 11 afgán, bolgár, illetve libanoni férfi ellen, akik 2015 augusztusában az osztrák A4-es autópályán, Parndorf/Pándorfalu közelében hagyták azt a hűtőkamiont, amelynek rakterében még Magyarországon 71 ember fulladt meg.
Mindkét történet jó néhány újságban megjelent mind Európában, mind Észak-Amerikában. A vádemelés híre persze már csak logikus folytatása a csaknem két éve lezajlott drámának, a frissen kipattant gödi ügy azonban sokkal távolabb mutat, már csak azért is, mert az egész a Magyarországon és az Egyesült Királyságban működő Mental Disability Advocacy Center (MDAC) – vagyis Szellemi Fogyatékosokat Támogató Központ – vizsgálódása nyomán került napvilágra. Ez a nem kormányzati szervezet – angol rövidítéssel NGO – teljesen nyilvánvalóan azon szervezetkategóriába tartozik, amely külföldi támogatásban részesül, és amelyet a magyar kormány kipécézett a közeli múltban: törvényben kívánja előírni, hogy az ilyen szervezetek ahol csak megjelennek, fellépnek, kötelesek elmondani és megírni magukról, hogy ők bizony külföldről pénzelt szervezetnek számítanak. Úgy tessék vigyázni velük.
Nos, ez az MDAC a 220 fogyatékossággal élő embert úgymond ellátó gödi intézményben tett áprilisi látogatásakor nagyon rossz higiéniai körülményeket, indokolatlan fizikai korlátozást, továbbá hiányosan táplált és ellátatlan sebektől szenvedő gondozottakat talált. Erről tegnapelőtt jelentést tett közzé. Tegnap a kormányzat is kénytelen volt reagálni: az Emberi Erőforrások Minisztériuma rendkívüli vizsgálatot indított, állásából felfüggesztette az igazgatót, és jelezte, hogy a közeli jövőben bezárja a gödi intézményt.
A liberális szemléletű bécsi Der Standard nem csupán a német nyelvű hírügynökségek – az osztrák APA és a német dpa – erről szóló beszámolóját ismerteti, hanem külön kitér arra, hogy Steven Allen, a brit–magyar NGO egyik vezető tisztségviselője szerint nem egyszeri, kivételes anomáliával, hanem rendszerszinten kudarcosnak minősíthető helyzettel állunk szemben.
Védelemre szoruló gyerekek (foto: MDAC)
A gödi intézményben tapasztalt állapotok, a személyzet által követett gyakorlat, az elfogadhatatlan bánásmód, az erőszak bizonyítható alkalmazása annak a következménye, hogy a jogalkotás, a politika, a szabályozás mondott csődöt, valamint hogy hiányzik a hatékony és független ellenőrzés mechanizmusa – nyilatkozott Steven Allen a Der Standardnak.
Az MDAC tisztségviselője hozzátette: nem csupán a Topházban tartott 220 gyermeket, illetve felnőttet, hanem a többi magyarországi fogyatékosotthonban tartott, további tízezreket is igyekeznek elzárni, róluk a közfigyelmet elterelni. A Szellemi Fogyatékosokat Támogató Központ ezért az összes ilyen állami intézmény azonnali bezárását követeli.
Steven Allen arra is felhívja a figyelmet, hogy a gödi Topház és több más hasonló intézmény tetemes anyagi támogatásban részesült az Európai Unió részéről. Bár a gödi intézmény épületét nemrég felújították, az ott ápoltak alapvető szükségleteit – biztonságukat, élelmezésüket, egészségüket képzésüket és fejlesztésüket illetően – nem vették figyelembe. Az MDAC ezért szorgalmazza, hogy az Szellemi Fogyatékosokat Támogató Központ vizsgálja ki az uniós pénzek esetleges szabálytalan felhasználásának a kérdését.
Sajátosan rímel minderre, hogy a Frankfurter Allgemeine Zeitung című német konzervatív lap a külföldről támogatott civil szervezetek átláthatóságáról szóló törvénytervezettel kapcsolatban írott, Magyarországról szóló tegnapi cikkének az volt a címe, hogy „A példakép Oroszország”.