Az AP amerikai hírügynökség beszámolója alapján a The New York Times és a The Washington Post azt emeli ki Orbán Viktor tegnapi ünnepi beszédéből, hogy a magyar miniszterelnök szerint Közép-Európa a kontinens utolsó migránsmentes zónája, és hogy a magyar–lengyel–cseh egység meg tudja állítani a globalizációt és a tömeges migrációt.
Orbán – olvasható a tudósításban – biztonságos, tisztességes, polgári, keresztény és szabad Európa szükségességéről beszélt, és arról, hogy a kontinensnek vissza kell szereznie korábbi nagyságát, ami a növekvő multikulturalizmus előtt szerinte jellemezte. A kormányfő bírálta az EU vezetését, hangsúlyozta Európa külső határainak a megvédését, és egy „spekulatív pénzügyi birodalmat” tett felelőssé a 2015-ben kezdődött, úgynevezett migrációs „invázióért”. Ez – áll az amerikai összegzésben – nyilvánvaló utalás volt Soros György magyar-amerikai milliárdosra.
A Visegrádi Csoport egykor a posztkommunista térség európai integrációjának volt a reménysugara, most azonban azt jelképezi, hogy a Nyugat kudarcot vallott Közép- és Kelet-Európa teljes integrálásának a kísérletével – vélekedik a hétvégén tartott csehországi választások nyomán közölt kommentárjában a The New York Times, vendégszerzőjének, Jochen Bittnernek, a Die Zeit című német hetilap szerkesztőjének a tollából.
Bittner szerint a visegrádi országok következetesen elutasítják a nyugati fősodor követését, nem hajlandóak befogadni muszlim menekülteket, a demokratikus fékeket és ellensúlyokat pedig zavaró körülménynek tekintik. Ez a trend erősödött meg, amikor az Ano elnevezésű elitellenes párt 30 százalékot, egy szélsőjobboldali párt pedig több mint 10 százalékot szerzett, bőven maga mögé utasítva a jobbközépet és a balközépet – olvasható a The New York Times által közölt helyzetelemzésben.
A kommentátor szerint igaz az az állítás, hogy Nyugat-Európa túl kevés figyelmet szentelt az új keleti tagállamoknak, amikor beléptek az unióba. Érthető, hogy sokuk úgy érzi, másodosztályú európaiként bánnak velük. Ugyanakkor azonban a közép-európaiak túl keveset tettek azért, hogy alkalmassá tegyék magukat a szabadságra, és elérjék, hogy a Nyugat komolyan vegye őket. „Miközben liberalizálták a gazdaságukat, elfelejtették liberalizálni a gondolkodásmódjukat”.
A Keletnek és a Nyugatnak hamarosan párterápiába kell belevágnia, ellenkező esetben az is kiderülhet, hogy a brexit csak a kisebbik európai probléma – zárja sorait a The New York Times német vendégkommentátora.
A Politico című amerikai hírportál Brüsszelben szerkesztett európai kiadása terjedelmes cikkben ismerteti William Drozdiak veterán amerikai újságíró és elemző könyvét, amely alapvetően Európáról, a Drozdiak szerint „törött kontinensről” szól, de egyben az Egyesült Államoknak címzett figyelmeztetésként is felfogható. A szerző szerint három hibás projekt vezetett Európa mostani válságához: az euró bevezetése, a belső útlevél-ellenőrzéstől mentes schengeni övezet megteremtése, valamint az EU és a NATO kibővítése.
A közös pénznemet úgy vezették be, hogy nem hoztak létre fiskális uniót, és nincs olyan hitelező, akihez mint végső fórumhoz lehetne fordulni. A belső határokat úgy nyitották meg, hogy közben nem tettek közös lépéseket Európa külső határainak a megvédése végett. A volt szovjet szatellitállamokat úgy vonták be a nyugati keringési pályára, hogy nem számoltak az ellenséges orosz ellenhatással – sorolja az amerikai elemző a Politico ismertetése szerint az elkövetett hibákat, és mindhárom vonatkozásban arra a következtetésre jut, hogy Európa vezetői naivan derűlátóak és felkészületlenek voltak.
Az európai egység álma szertefoszlóban, a kontinens jövőbeli biztonságát bizonytalanság övezi – ez az amerikai elemző helyzetértékelése, amely – írja a Politico – éles ellentétben áll Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnök azon állításával, miszerint újra szél feszíti Európa vitorláit.
Drozdiak, a The Washington Post egykori külföldi tudósítója a bajok forrásaként ír arról is, hogy az Egyesült Államok lazított európai elkötelezettségén. Arra figyelmeztet, hogy erőteljes amerikai vezetés hiányában Európát felemésztheti régi démona, a nacionalizmus.
Az amerikai elemző szerint az újabban tapasztalható szerény gazdasági növekedés, valamint Emmanuel Macron francia elnökké választása ellenére még ma is fennáll az EU szétesésének a veszélye, és szintén veszélyben van a liberális demokrácia – nem csupán Lengyelországban és Magyarországon, hanem akár Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban is.