Magyarországon két hónap alatt annyi minden történt, mint máskor két év alatt. Április 12-én a választás nyomán nem egyszerű kormányváltás következett be, hanem egy tizenhat évig épített autoriter politikai rendszer veresége. Az azóta eltelt két hónap alapján a Tisza-kormány első szakaszát egyszerre jellemzi a gyors intézményi berendezkedés, az átvilágítások sorozata, az európai irányváltás ígérete és a költségvetési kényszer, amely korlátot szabhat a kampányban keltett várakozásoknak.

Április 12. óta Magyarország politikai rendszere irányt váltott. A választás eredménye világos felhatalmazást adott a Tisza Pártnak, de az első hetek azt is megmutatták: a hatalom megszerzése gyorsabb folyamat, mint az állam működésének átalakítása.

A választás legfontosabb politikai ténye a Fidesz–KDNP tizenhat éves kormányzásának lezárása volt. A Tisza Párt kétharmados parlamenti többséghez jutott, a Fidesz ellenzékbe került, a Mi Hazánk pedig megőrizte parlamenti jelenlétét. Ez önmagában is rendszerszintű fordulat: a korábbi kormánypárt nem egyszerűen többséget veszített, hanem elvesztette azt a politikai fölényt, amely 2010 óta meghatározta a magyar közéletet.

A választás utáni első hetek mégsem a látványos törvényalkotásról, hanem az állam átvételéről szóltak. Az új Országgyűlés májusban alakult meg, Magyar Péter kormánya pedig május közepén kezdte meg működését. A miniszteri kinevezések, a kormányzati szerkezet újraszabása és az államtitkári kar felállítása azt jelezte, hogy az első szakaszban a kormány mozgásterét nemcsak a politikai akarat, hanem a közigazgatás tényleges állapota is meghatározza.

Az új kabinet első döntései alapján három fő irány rajzolódik ki. Az első az átvilágítás. A kormány soron kívüli felülvizsgálatot rendelt el több, politikailag érzékeny területen: a nem nyilvános kormányhatározatok, a 2010 és 2026 közötti kormányülési összefoglalók, egyes kiemelt beruházások, a közszolgálati média finanszírozása, valamint a kórházak állapota ügyében. Ezek a döntések azt mutatják, hogy a Tisza-kormány egyelőre nem lezárni, hanem feltárni akarja az előző korszak működését.

A második irány: vissza Európába. A kormány a befagysztott uniós támogatások megszerzése érdekében törvénycsomagot terjesztett a parlament elé, a kormányfő fontos európai partnerekkel tárgyalt, elrendelték Magyarország Európai Ügyészséghez történő csatlakozásának előkészítését. Ez politikailag szimbolikus és intézményileg is fontos lépés, mert az előző kormányok évekig elutasították a csatlakozást. A döntés önmagában még nem zárja le az ügyet, de jelzi: az új kabinet az uniós források, a jogállamisági viták és a korrupcióellenes vállalások kérdését egy csomagban kezeli.

A harmadik irány a költségvetési fegyelem és az újraelosztás kérdése. A kormány már az első hetekben napirendre vette a vagyonadóztatás feltételeinek kidolgozását és a bizalmi vagyonkezelés adómentességének megszüntetését. Ez politikailag kényes terep: a választók egy része igazságtételt vár, a gazdasági szereplők viszont kiszámíthatóságot. A kormány sikerét ezen a ponton nem a szándék, hanem a részletszabályok minősége dönti majd el.

A gazdasági háttér szűkíti a mozgásteret. A május végi adatok szerint az államháztartás központi alrendszere több ezermilliárd forintos hiánnyal állt. Ez azt jelenti, hogy az új kormány egyszerre örökölt magas társadalmi várakozásokat és feszes költségvetési helyzetet. A kampányígéretek teljesítésének ütemét ezért nemcsak a politikai akarat, hanem az uniós forrásokhoz való hozzáférés, a befektetői bizalom és a kiadási oldalon hozott döntések is meghatározzák.

Közben az ellenzékbe szorult Fidesz is keresi új szerepét. A párt előtt kettős feladat áll: meg kell őriznie saját táborát, miközben fel kell dolgoznia, hogy az államigazgatási, médiapolitikai és gazdasági beágyazottság önmagában nem volt elég a hatalmon maradáshoz. A június közepére jelzett szervezeti átalakítási tervek arra utalnak, hogy a Fidesz vezetése nem átmeneti kisiklásként, hanem mélyebb válságként kezeli a vereséget.

A Tisza-kormány első időszakának legnagyobb dilemmája az, hogy miként lehet egyszerre fenntartani a változás lendületét és elkerülni a kapkodást. Az átvilágítások politikailag érthetők, de csak akkor erősítik a közbizalmat, ha követhető eljárások, bizonyítható állítások és jogilag rendezett következmények kapcsolódnak hozzájuk. A puszta bejelentés gyorsan elkopik; a dokumentált eredmény viszont tartós politikai tőkét teremthet.

Hasonló a helyzet az európai politikával is. A külpolitikai irányváltás látványos, de az uniós források felszabadítása nem automatikus jutalom a kormányváltásért. Brüsszelben jogszabályokat, intézményi garanciákat és végrehajtott vállalásokat fognak nézni. A Tisza-kormány számára ezért az európai visszatérés nem kommunikációs feladat, hanem közigazgatási és jogalkotási munka.

Az első két hónap alapján a kormányzás súlypontjai már látszanak. A kabinet az előző rendszer átvizsgálásával, az európai kapcsolatok rendezésével és a költségvetési mozgástér megteremtésével kezdett. A társadalom számára azonban a kérdés egyszerűbb lesz: javul-e az egészségügy, az oktatás, a közszolgáltatások minősége, és érzékelhető lesz-e a mindennapi életben a politikai fordulat? A választási győzelem erős felhatalmazást adott, de nem váltotta ki a kormányzás aprómunkáját. Az első hónapok mérlege ezért inkább nyitott, mint lezárt történet. A Tisza-kormány megkezdte a politikai korszakváltás intézményi előkészítését; a következő hónapokban az dől el, hogy ebből tartós, jogilag rendezett és társadalmilag is érzékelhető változás lesz-e?