A huszadik században az infrastruktúrát a vasút, az út, az elektromos hálózat, a vízvezeték és a csatorna jelentette, majd az infrastruktúra része lett a rádió és a televízió is. Nélkülük nem működött sem a gazdaság, sem a társadalom. A huszonegyedik században infrastruktúrává vált az internet, a digitális azonosítás, ide tartoznak különböző fizetési rendszerek, az adatbázisok, és nem utolsó sorban a bizalom. Mert hiába van korlátlan információ és kommunikációs lehetőség, ha az ember nem tudja eldönteni, hogy mi igaz és mi hamis.

A régi közmédia modell

A XX. század közmédiája alapvetően tartalomszolgáltató volt. Híreket mondott, híradót készített, kulturális és oktató műsorokat gyártott, sporteseményekről közvetített. A legitimációja az volt: „Mi olyan műsorokat készítünk, amelyeket a piac nem készítene el.” Ez a modell ma már gyengül. Streaming van. Podcastok vannak. YouTube van. Információözön van. A közmédia nem tud többé a tartalom mennyiségében versenyezni.

Az új modell: a bizalom infrastruktúrája

A Reuters Institute, az Ofcom, a BBC és az északi országok reformvitái mögött egyre inkább ez jelenik meg: a közmédia értéke nem a tartalomtömegben van, hanem abban, hogy képes-e olyan helyet létrehozni, amelyben az állampolgár bízhat, vagyis a közmédia nem egyszerűen műsorokat gyárt, hanem hitelesít, ellenőriz, archivál, kontextust ad, összekapcsol. Válságban tájékozódási pontot jelent. Ez valódi infrastruktúra-funkció!

Ami a hazai viszonyokat illeti, az 1989-90-es rendszerváltozás idején a kutatások szerint a legmegbízhatóbb intézmény a Magyar Rádió volt. A mostani rendszerváltozáskor az utolsó helyek egyikén szerepelt.

A magyar médiarendszer problémája tehát nem technikai. Nem az a kérdés, hogy hány csatorna van, hanem az, hogy a társadalom jelentős része nem ugyanazokból a tényekből indul ki. Egy demokratikus társadalom azonban nem működhet minimális, közös ténybázis nélkül. Ezért a magyar közmédia reformjának célját nem úgy kellene megfogalmazni, hogy: „független televíziót vagy rádiót akarunk létrehozni”, inkább úgy, hogy: „nemzeti bizalmi infrastruktúrát akarunk létrehozni”.

Ha ezt a logikát követjük, akkor a közmédia feladatai is másképp rendeződnek. Első helyre kerülne a hitelesítés. A közmédia egyik fő feladata a hírgyártás mellett, a tények ellenőrzése lenne. Valahogy úgy, hogy „Ha valami fontos történt Magyarországon, itt lehet megnézni, hogy mi az, amit biztosan tudunk.”

A BBC Verify vagy a francia és skandináv fact-checking modellek ebbe az irányba mutatnak. Másodszor: nem csatornákban, hanem közszolgáltatásokban kellene gondolkodni.

A bizalmi infrastruktúra logikája:

• nemzeti hírszolgálat,

• nyilvános adatbázisok,

• választási információs rendszer,

• közérdekű tudástár,

• digitális archívum,

• tényellenőrző központ.

Ha a bizalom maga a termék, akkor minden működési adatnak nyilvánosnak kell lennie.Kell a szerkesztési elvek, a költségek nyilvánossága, akárcsak a panaszok, helyreigazítások, a politikai kiegyensúlyozottsági jelentések nyilvánossága. A BBC vagy az ARD sokszor éppen azért hiteles, mert látható, hogyan működik. 

Algoritmikus nyilvánosság

A közmédia nemcsak műsort gyártana, hanem azt is vizsgálná, hogyan működnek a platformok, hogyan terjednek az álhírek, hogyan manipulálnak az algoritmusok. A digitális korszakban a médiaértés részben már infrastruktúra-feladat. Az eddigi reformelképzelések elsősorban az intézményi és jogi oldalról közelítenek, az új jogszabályi környezet, a függetlenség, a szervezeti átalakítás, az MTVA lebontása, az új irányítás bevezetése került szóba.

Ez mind szükséges feltétel, de még nem válaszol arra a kérdésre, mi legyen a közmédia küldetése a digitális korban? Erre a „bizalom infrastruktúrája” korszerű felelet. Nem a múltat akarja helyreállítani. Nem a régi televíziós korszakot akarja visszahozni. Azt mondja: a közmédia nem azért létezik, hogy csatornákat üzemeltessen. Azért létezik, hogy fenntartsa azt a minimális bizalmi környezetet, amely nélkül sem a demokrácia, sem a digitális gazdaság, sem a közélet nem tud működni.

Ha ebből egy mondatban kellene a reformprogramot összefoglalni, az így hangzana: „A magyar közmédia újjáépítésének célja nem egy új állami televízió és rádió létrehozása, hanem egy olyan nemzeti bizalmi infrastruktúra megteremtése, amely a digitális korban garantálja a hiteles információhoz való egyenlő hozzáférést.” Ez olyan elv, amelyre intézményt, finanszírozást és szerkesztőségi kultúrát is lehet építeni.

(Ezt a szöveget június elején már publikáltuk, de a tegnapi fejlemények után, – új vezetés az MTVA-ban, elsötétített képernyő, a rádiós hírszolgáltatás beszüntetése, a Bartók Rádió sugárzása a Kossuth Rádió frekvenciáján -, úgy véltük, hogy érdemes újra ismertetni.) Délelőtt érkezett meg az általa kijelölt ideiglenes vezetéssel az MTVA székházába Horváth András, az MTVA ideiglenes vezérigazgatója, és délutánra ők állítatták le a Kossuth Rádió adását, illetve sötétült el az M1 képernyője.

Kedden szimbolikus időpontban, 19:56-kor elindult az átmeneti adás az M1 csatornán Bacsó Péter A tanú című filmjével – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Irodája az MTI-vel. A közlemény felidézi, hogy a 16 órakor kezdődött leállás egy korszak lezárását jelentette, de egyben egy új kezdetet is. „Magyarországon mostantól egy olyan közmédia épül, amely összehozza és tájékoztatja az embereket, nem pedig megosztja és félrevezeti őket” – írták.

Az összegzés szerint A tanú című film egyszerre emlékeztet a múlt tanulságaira és arra, miért fontos a szabad, független tájékoztatás. Hozzátették: a következő napokban az M1-en a magyar filmművészet emlékezetes alkotásai lesznek láthatók. A hírszolgáltatás fokozatosan tér vissza az új szerkesztési rend szerint, a Kossuth rádió helyén pedig átmenetileg a Bartók rádió műsorai hallhatók.

A sportközvetítések, köztük a labdarúgó-világbajnokság mérkőzései, és az egyéb csatornákon futó adások, a hírszolgáltatás kivételével, változatlanul elérhetők.

„Köszönjük a türelmüket és a bizalmukat. Maradjanak velünk! Együtt dolgozunk azon, hogy a közmédia ismét olyan intézmény legyen, amelyre büszke lehet az ország” – olvasható a közleményben.