Immár alig van alapja a derűt remélő megfogalmazásnak: „Europe, an island of stability and peace for the last quarter-century, is rejoining the world”. (Európa, a béke és stabilitás szigete az elmúlt negyedszázadban, újra csatlakozik a világhoz.) Értsd: megkülönböztetetten fontos lehet/lenne a „a vén kontinens” szerepe a közveszélyes globális létbizonytalanságok csökkentésében, nem titkoltan Európa számára is! (A nyitó képen: az európai biztonsági és együttműködési értekezlet helsinki, külügyminiszteri szakaszának részvevői; ők felismerték, hogy cselekedniük és megegyezniük kell Európáért, a világért.)
Ezt olvastam a minap éppen az Európai Unió legalább félhivatalosnak tekinthető kékzászlós, sokcsillagos honlapján. Optimizmust sugalló kijelentő módban.
De már senki sem hiheti, hogy nem Európáé és benne a miénk, Magyarországé is a globális veszélyek tömege. Most elsősorban, de nem csak Oroszország és Ukrajna immár beláthatatlan következményekkel járó véres konfliktusa miatt. A terror földrajzi terjedése, az akárminek nevezett migráció az összes reális veszélyeivel; az egész közel-keleti katyvasz, Iránostól, törököstül; orosz–USA hidegháború, mintha Gorbacsov–Reagan és Jelcin regnálása táján mi sem történt volna; EU–USA szabadkereskedelmi kakaskodások, ráadásként immár mindennapos viharok az EU-n belül. És akkor a Moszkvával szövetséget erősítő Kínáról, Afrikáról (amit mintha végre kezdene felfedezni az Európai Unió) meg Latin-Amerikáról (ahonnan éppen a brazil Bolsanaro tévedt felénk) még szó sem esett…
Vak, aki nem látja: megszámlálhatatlan a veszélygóc, de nincs, aki ma ki meri mondani azt, hogy a legveszélyesebb keleti tűzfészek megfékezéséért minden mást, minden más érdeket alá kell rendelni. Mint amikor a Nyugat és Sztálin is egymásra talált a 2. világháborúban.
Meggyőződésem: pillanatnyilag ezt Putyinon kívül elsősorban Hszi Csin-pingnek és Bidennek kellene felismernie. Csakhogy a felismeréshez sem Scholz német kancellár, sem Macron francia elnök nem igazán hatékony katalizátor. Holott ma minden eddiginél nagyobb szükség lenne bölcsen, jelenünk s jövőnk biztonságáért cselekvő(k)re, amolyan 21. századi churchilli reinkarnációként – Német- és Franciaország együttes nagysúlyú, a kontinens egészét befolyásoló gazdasági, politikai erejével. És akkor Európa újra tehet – globális mércével mérve is – érdemlegeset a világ viharos sodrásában. Summa summarum: Európánknak, ami joggal meg akarja őrizni sok ezer éves önmagát és visszaszerezni hagyományosan domináns helyét a világban, mielőbb meg kell tanulnia, immár újból drámai feltételek közé szorítva is, Kosztolányi Dezsővel szólva – gúzsba kötve táncolni…