Az Európai Újságíró Szövetség (EFJ) és a Sajtószakszervezet budapesti workshopján mondtam el az alábbi szöveget – kisebb módosításokkal. Sok minden van benne, így ötven év tapasztalata, a szabadúszók kiszolgáltatottsága, a mesterséges intelligencia és a független magyar sajtó finanszírozási gondjai…
Tisztelt Kollégák, Vendégeink, Hölgyeim és Uraim!
Üdvözlet a szép új világban! Az Európai Újságírók Szövetségének legutóbbi jelentései szerint az újságírók és érdekvédelmi szervezeteik számára a rossz munkakörülmények, a szabadúszók kiszolgáltatottsága, a mesterséges intelligencia, a gyenge üzleti modellek és a digitális platformokkal szembeni hátrányos alkupozíció sziszifuszi feladatot jelentemnek. A 2026-os Médiapluralizmus Monitor szerint a munkakörülményekkel kapcsolatos kockázatok Magyarországon különösen magasak.
Ötven éve dolgozom a szakmában. Rádióban, televízióban, újságoknál; voltam riporter, szerkesztő, műsorvezető, vezető és oktató. Megfordultam a hírek, a politika, a közélet, a kultúra, a gazdaság és a szórakoztatás világában. Mondhatom, hogy az újságírás szinte minden zegzugát megjártam. Láttam a szakmát az újságírói íróasztal mögül és a vezetői tárgyalóasztal túlsó oldaláról is.
Ez utóbbi különösen tanulságos tapasztalat. Az ember idővel rájön, hogy ugyanazt a problémát a két oldal egészen másképp látja. Az újságíró fizetést szeretne, a tulajdonos nyereséget, a szerkesztő pedig mindkettőt, lehetőleg tegnapra.
Ötven év után arra a kellemetlen következtetésre jutottam, hogy a világ legszebb hivatása veszélyben van. Nem, nem elfogytak volna az érdekes és fontos történetek, vagy ne lenne szükség újságírókra. Az történt, hogy a szakma sokkal gyorsabban változott meg, mint azok a szervezetek, amelyeknek a benne dolgozókat kellene képviselniük.
Az elmúlt másfél-két évtizedben az internet, a közösségi média, az algoritmusok, a digitális platformok és most a mesterséges intelligencia alapjaiban alakították át a médiát. A hagyományos üzleti modellek meggyengültek vagy összeomlottak. Sok újságíró-szakszervezet és szakmai szervezet viszont még mindig úgy működik, mintha minden újságírónak volna egy szerkesztősége, egy főnöke, egy munkaszerződése és egy kiszámítható karrierje.
Csakhogy ez a világ eltűnőben van. A digitális gazdaságban pedig nem feltétlenül az nyer, aki a legjobb cikket írja, hanem az, aki a legtöbb figyelmet szerzi meg. Az algoritmusnak nincs újságírói lelkiismerete, és a hónap végén sem kér fizetést – egyelőre.
A kérdés tehát nem az, hogyan mentsük meg a régi világot. Hanem az, hogyan szervezzük meg az újságírókat abban az új világban, amely már régen megérkezett, csak mi nem mindenütt vettük észre.
Négy nagy problémát látok: a szakma széttöredezettségét, az érdekképviselet nehézségeit, az alkupozíció gyengeségét és a pénzt. Az utóbbi nélkül az előző háromról nagyon sokáig lehet kiváló konferenciákat rendezni.
Szabadúszó – szabad, de kitől?
Az újságírók már régóta nem alkotnak egységes munkavállalói csoportot. Vannak állandó alkalmazottak, szabadúszók, platformokon dolgozók, tartalomkészítők, helyi újságírók, oknyomozók és részmunkaidős munkatársak. Egyre többen használnak mesterséges intelligenciát is.
A szabadúszó jogilag önálló vállalkozó. Gazdaságilag azonban gyakran egy vagy két médiavállalattól függ, amelyek meghatározzák, mennyi munkát kap, milyen határidővel dolgozik, és mennyit fizetnek neki. A szabadság ebben az esetben néha azt jelenti, hogy az ember maga döntheti el, melyik megrendelőjétől függjön.
A helyzet ennél is abszurdabb. A szabadúszó maga fizeti a nyugdíját, maga viseli a betegségből és a szabadságból eredő jövedelemkiesést, maga finanszírozza a képzését és az eszközeit. Közben pontosan ugyanazt a munkát végezheti, mint a szerkesztőség alkalmazottja.
Papíron vállalkozó, a valóságban kiszolgáltatott munkavállaló – csak éppen a munkáltató felelőssége nélkül.
Az Európai Újságírók Szövetségének 2026-os projektje több ország példáján mutatja be, hogyan próbálják a szakszervezetek bevonni a szabadúszókat a kollektív tárgyalásokba. Ez fontos kezdeményezés. Ideje volna ugyanis felhagynunk azzal, hogy az újságírók egyik legkiszolgáltatottabb csoportját másodrendű szakmai szereplőként kezeljük.
Ha egy médiavállalatnak szüksége van egy újságíró munkájára, akkor a munkakörülményei iránt sem lehet közömbös.
A versenyjog nem lehet a gyengék ellen használt fegyver
Az Európai Bizottság 2022-ben iránymutatást adott ki arról, hogy bizonyos, egyéni vállalkozóként dolgozó csoportok miként tárgyalhatnak kollektíven anélkül, hogy ezzel megsértenék az uniós versenyjogot. Az iránymutatás a gyenge alkupozícióban lévő önálló vállalkozókra, köztük egyes szabadúszó újságírókra is kiterjed.
Ez logikus megközelítés. A versenyjog feladata a vállalatok közötti verseny védelme, nem pedig annak megakadályozása, hogy az újságírók megpróbáljanak tisztességes árat kialkudni a munkájukért.
Egyetlen szabadúszó és egy nagy médiavállalat tárgyalása ugyanis nem feltétlenül a piac diadala. Inkább két egyenlőtlen erejű fél találkozása.
Ha az egyik fél határozza meg a feltételeket, a másik pedig eldöntheti, hogy elfogadja-e őket, vagy sem, azt ne nevezzük szabad piaci versenynek.
Mit akarnak a fiatal újságírók?
A fiatal újságírókat nem lehet pusztán hagyományra hivatkozva meghívni egy szakszervezetbe vagy szakmai szervezetbe. Nem biztos, hogy azért akarnak tagok lenni, mert a szüleik is azok voltak. Sőt, az is lehet, hogy a szüleik sem voltak azok.
Ők egészen gyakorlati kérdéseket tesznek fel: Mit kapok a tagdíjamért? Segítenek, ha jogi problémám támad? Átnézik a szerződésemet? Kiállnak mellettem, ha elbocsátanak? Szabadúszóként is számíthatok rájuk? Tanulhatok valamit? Segítenek megérteni a mesterséges intelligenciát? Tartozhatom egy olyan közösséghez, amelyben nem mindenki a másik állására pályázik?
Ezek jogos kérdések. A szervezeteknek pedig nem sértődötten, hanem használható válaszokkal kell reagálniuk.
A jövő újságírói érdekképviselete nem lehet pusztán jogvédő intézmény. Szakmai szolgáltató szervezetté is kell válnia.
Képzésre, közösségre, érdekképviseletre, jogi segítségre és valódi szakmai támogatásra van szükség.
A mi újságíró-akadémiánkon is próbáljuk ezt a modellt követni. Néha sikerül, néha kevésbé…
Ki beszél az újságírók nevében?
Az érdekképviselet azért is nehezebb, mert maga a szakma egyre kevésbé egységes.
Ki képviseli azt az újságírót, akinek nincs szerkesztősége? A vidéki online újságírót? A szabadúszót? Azt, aki egyszerre újságíró és tartalomkészítő? Azt, akinek három különböző megrendelője van? És ki képviseli azt, akinek a munkáját már nem egy hagyományos médiavállalat, hanem egy algoritmusokkal működő platform szervezi? Ezekre a kérdésekre nem lehet a múlt szervezeti modelljeivel választ adni.
Megkérdeztem a mesterséges intelligenciát is, mit mondjak az újságírás és az AI kapcsolatáról.
Azt a tanácsot kaptam, hogy ne egyszerűen azt állítsam: a mesterséges intelligencia tönkreteszi az újságírást. A lényeg inkább az, hogy megváltoztatja a szakmán belüli erőviszonyokat. Ez jó tanács volt. Kellemetlen, de jó. A kérdés ugyanis nem csupán az, hogy az AI elveszi-e az újságírók munkáját. Hanem az is, hogy kié a szerzői jog, felhasználhatók-e a cikkek a mesterségesintelligencia-rendszerek betanítására, kap-e ezért pénzt a szerző, és ki dönt arról, miként alkalmazzák az új technológiát a szerkesztőségekben. Hány állás szűnik meg? Milyen új munkakörök jönnek létre? Ki kap képzést, és ki az, akinek egyszerűen megköszönik az eddigi munkáját?
Az EFJ álláspontja szerint az AI alkalmazásáról a munkáltatók és a munkavállalók közötti szociális párbeszédben kell dönteni, emberi szerkesztői felügyelettel, átlátható szabályokkal és az újságírói munka megfelelő védelmével.
Nem az a dolgunk, hogy hadat üzenjünk a technológiának. Az a dolgunk, hogy ne mások döntsenek nélkülünk arról, milyen feltételekkel használják. A mesterséges intelligencia gyorsan tanul. Az érdekképviseleteknek is érdemes volna felgyorsítaniuk a saját tanulási folyamataikat.
Magyarország: győzött a demokrácia. És most ki fizet?
Magyarországon sokáig a politikai nyomás és a médiapiac koncentrációja jelentette a független sajtó legnagyobb problémáját. Most egy másik, nem kevésbé súlyos kihívással is szembe kell néznünk: a gazdasági fenntarthatósággal.
A független magyar média számára komoly gondot okoz a támogatások visszaesése és a hazai finanszírozási környezet bizonytalansága. Az áprilisi választás után azt tapasztaljuk, hogy elapadtak a független sajtónak korábban juttatott támogatások. Mintha egyes támogatók arra a következtetésre jutottak volna, hogy ha a demokrácia már győzött, akkor a független újságírás támogatására sincs többé szükség.
Ez különös logika. Olyasmi, mintha valaki azért mondaná le a tűzbiztosítást, mert a háza még nem égett le.
Ha egy új politikai korszakban végre győz az igazság, akkor felmerül a kérdés: ki fizeti meg az igazság feltárásának költségeit?
A demokrácia nem fizeti ki az újságírók fizetését. A szerkesztőségeknek továbbra is ki kell termelniük a béreket, a működési költségeket és a riportok árát. Az oknyomozás nem lesz olcsóbb attól, hogy a politikai környezet kedvezőbbé válik. A jó újságíró pedig nem tud politikai optimizmusból lakbért fizetni.
A független sajtó nem élhet politikai hálából, és nem válhat az új hatalom rajongói klubjává sem. Ha csak addig fontos, amíg ellenzékben van az, akinek szüksége van rá, akkor nem a függetlenségét támogatjuk, hanem egy politikai ciklus igényeit szolgáljuk ki.
A sajtószabadság nem az egyszeri politikai győzelemről szól , annak megvédése, megtartása mindennapos intézményi és gazdasági feladat.
Mit kellene tenni Európában?
Először is erősebb szociális védelmet kellene biztosítani a szabadúszó újságíróknak. A kollektív alku lehetőségét nem elég európai iránymutatásokban rögzíteni: a gyakorlatban is érvényesíthetővé kell tenni.
Másodszor, az uniós forrásoknak az újságírást és a független médiaszervezeteket kellene támogatniuk, átlátható, politikailag semleges eljárásokon keresztül. A támogatás nem válhat a kormányok jutalmazásának vagy büntetésének eszközévé.
Harmadszor, az újságírók képviselőinek már azelőtt helyet kell kapniuk a tárgyalóasztalnál, hogy a mesterségesintelligencia-rendszereket bevezetnék a szerkesztőségekben. Utólag tiltakozni mindig lehet, csak éppen többnyire késő.
Negyedszer, az európai médiaszabadságról szóló rendeletet, az EMFA-t nemcsak alkalmazni, hanem következetesen érvényesíteni is kell.
Európának nincs szüksége újabb ünnepélyes nyilatkozatra arról, mennyire fontos a médiaszabadság. Abból már elegendő van. Arra van szükség, hogy a szabályok megsértésének következményei is legyenek.
Brüsszel nem fogja megszervezni helyettünk az újságírókat
És végül a nemzeti feladatokról. Brüsszel nem szervezheti meg helyettünk a magyar, a francia vagy a finn újságírókat. Nem hozhat létre helyettünk működő szakszervezeteket, nem tárgyalhat helyettünk a munkáltatókkal, és nem tudja rávenni a szabadúszókat arra, hogy felismerjék: egyedül sokkal gyengébbek.
Ezt nekünk kell megtennünk. Korszerűsítenünk kell a szervezeteinket. Be kell vonnunk a szabadúszókat. Minimumhonorárium-ajánlásokat kell kidolgoznunk. Jogi és szerződéses segítséget kell nyújtanunk. Kollektív megállapodásokat kell kezdeményeznünk. Képeznünk kell az újságírókat az AI és a digitális technológiák használatára. Szövetségeket kell építenünk más szakszervezetekkel, és meg kell védenünk a kollégáinkat a jogi eszközökkel történő megfélemlítéstől.
Ehhez pénz, ember, idő és szervezeti akarat kell. A tagoknak pedig látniuk kell, hogy a szervezet nem csupán közleményeket ad ki, hanem akkor is mellettük áll, amikor valóban szükségük van rá.
Ötven év után sem gondolom, hogy az újságírás elveszítette volna a jelentőségét. Ellenkezőleg: egy olyan világban, amelyben egyre nehezebb megkülönböztetni a tényt a véleménytől, a hírt a propagandától és az embert a géptől, a jó újságírás fontosabb, mint valaha, de ebből nem következik automatikusan az újságírók biztonsága, tisztességes fizetése vagy szakmai szabadsága. Ezt nekünk kell kiharcolnunk.
A válság idején már késő elkezdeni a szervezkedést. Akkor kell megszerveznünk magunkat, amikor még van erőnk, időnk és mozgásterünk. Mert ha megvárjuk, amíg minden újságíró szabadúszó lesz, minden szerkesztőség pénzügyi válságba kerül, és minden második cikket mesterséges intelligencia ír, akkor már nem nagyon lesz kit képviselni.
