Leonard Brody (kép: zimbio.com)Brody azt a ma még szinte beláthatatlan hatást érzékeltette, amelyet a múlt húsz év technikai és társadalmi változásai hoztak, és hoznak ezután, s amely miatt az egész világ jövőképe átalakul, és újra kell gombolni mindent, különösen a 2008 utáni fejlemények következményeiként is.

Bár sokan hajlamosak párhuzamot vonni az ipari forradalom és a mai technikai fejlemények hatásai között, Brody szerint a mostani jelenségek nem ugyanolyanok. Mint mondta, sokáig az összes nagy médiaforradalom – a könyvnyomtatás, a távíró és a telefon megjelenése, a rádiózás és a televíziózás is – államilag szabályozott körülmények között terjedt el, de az internet kisiklott az államok hatásköréből. Egy-egy ember minimális költséggel képes információkat küldeni a nagyvilágban bármikor, bárkinek.

Az internet igen nagy hatással van a gazdasági növekedés alakulására. A mai kor csaknem hétmilliárd lakosából mintegy kétmilliárd használja az internetet. Most azért folyik a nagy cégek harca, hogy miként tudják bevonni a következő egymilliárdot, s majd még a többieket is. Bár azt még nem látja senki, hogy ha ez is sikerül, milyen lesz a világ gazdasági és társadalmi képe. Már most is rengeteg eszköz, pc, táblagép, okostelefon van összekapcsolódva, s ez már önmagában is óriási növekedési lehetőség.

Brody úgy látja, hogy bár nagyon fontos a technikai fejlődés szerepe, ez önmagában kevés. Jelzésként említette a Tesla elektromos autóit, amelyeknek a technikai lehetőségei már évtizedek óta megvoltak, mégis csak mostanra jutott oda a pénzvilág, hogy finanszírozza.

Nagy változást hozott a vállalkozói osztály szerepének átalakulása. Hosszú ideig a hollywoodi sztárok voltak a példaképek, ma a helyüket egyre inkább átveszik a sikeres vállalkozók. Amerikában egy felmérés alkalmával 13–18 éveseket kérdeztek meg az eszményképeikről, és tízből csak egy említett hollywoodi sztárt, a többi a youtube-ról ismert embereket választotta.

Csak a múlt öt év is látványos változást hozott. Benedek pápa beiktatásán még a tévék adták tovább a képek többségét, Ferenc pápa beiktatásakor a telefonokkal és ipad-ekkel készült képeket osztották meg millió számra. Hasonlóan új jelenség, például, hogy az izraeli hadsereg a Twitteren tette közzé, hogy bevonul Gázába. Pár évvel ezelőtt ebből az alkalomból sajtótájékoztatót tartottak volna.

A modern ember ma munkaidejének kétharmadát a virtuális világban tölti. Megfigyelték, hogy az átlagos internetező háromszor jobban megbízik a virtuális világ megnyilvánulásaiban és információiban, mint a személyes tapasztalataiban. Akik a Facebookot használják, azoknál négyszer nagyobb bizalmat találtak a kutatások.

Leonard Brody. (Foto: speakers.ca)A magánéletre gyakorolt hatásokat mutatja az a becslés, amely szerint 2015 végére a nyugati világban a házasságok mintegy háromötöde az online kapcsolatok révén köttetik majd.

A pénzvilág is gyökeresen átalakul. A bitcoin már eddig is sok változást hozott. De már tesztelik azokat a rendszereket, amelyekkel a hétköznapi bevásárlásoknál feleslegessé válik a készpénz, és a pénztárgépek a vevő kártyája alapján kiválasztják, hogy milyen devizában érdemes a leginkább fizetniük.

Elhunyt művészekről tudnak olyan holografikus képeket alkotni, amelyekkel ugyanolyan koncerteket lehet rendezni, mintha az élő művész állna a színpadon. Meg tudják tenni a régi Beatles-koncertek újra játszásával, és Michael Jackson is táncolhat, énekelhet a színpadon – ugyanolyan jegyárakkal, mintha még élne.

Mindez hatalmas lehetőségeket ad az új technológiával foglalkozó start up cégeknek. Az előrejelzések szerint ezek adják majd a GDP-növekedés egyre nagyobb részét. Ezért az egyes államok erősen támogatják az ilyen induló vállalkozásokat.

Várhatóan Magyarországon is így lesz.