Auschwitz-Birkenau áldozataiból több százezren magyarok voltak: 1944 kora nyarán a „zsidótlanított” magyar vidékről zsúfolt tehervagonokban deportálták őket a lengyel Oświęcim városkában 1940-től kiépített táborrendszerbe.

Auschwitz-Birkenau az elmúlt évtizedekben a terror és a megtervezett népirtás szimbóluma lett. Lassú és gyors megsemmisítés egyaránt történt falai között. Lassúnak a meghatározatlan idejű tábori fogság, az agyondolgoztatás, a halálra éheztetés, a szigorúan titkolt álorvosi kísérletek számítottak. A másik, a nácik szempontjából jóval termelékenyebb, a szinte tökélyre fejlesztett „különleges kezelés” volt. Az SS-fedőzsargonban használt kifejezés az ott működtetett gázkamrákban a Cyklon-B gázzal történt csoportos fullasztást, a tömeggyilkosságot takarta.

A szigorúan izolált táborrendszer három nagyobb egységét az Auschwitz I., az Auschwitz II-Birkenau és az Auschwitz III-Monowitz jelenítette meg. Az első egység az egész rendszert kiszolgáló adminisztrációs központ volt, amelyben a gyilkolás is helyet kapott. Megközelítőleg 70 000 ember halála köthető ide, főként lengyelek és szovjet hadifoglyok voltak. A második egység volt a legnagyobb: 1400 hektáros területén 300 barakk és lakóépület állt, 16 kilométernyi szögesdrótkerítés vette körül. Ott építtették fel a foglyokkal a négy nagy gázkamrát és a krematóriumot. Az előzetes német számítások szerint (az oda beosztott mérnökök mindent alaposan kiszámoltak) ezek évente 1 600 000 ember elpusztítására, elégetésére voltak alkalmasak. Auschwitz III-Monowitz volt a harmadik egység, a 40 munkatáborból álló táborrendszer. Foglyait az SS-ek megfigyelőtornyokról is őrizték, ők leginkább gyári és mezőgazdasági kényszermunkát végeztek.

A foglyok seregét egyenként nyilvántartották, számozták, kezdetben fényképet is készítettek róluk. A beszállításkor mindent elvettek tőlük, a fogságban némi alsóneműt, vékony vászonruhát és nyomorúságos ellátást kaptak. A fogolyszámot később a karjukra tetoválták, így jártak el 1944 nyarán a munkára (ezzel időlegesen életre) kiválasztott magyar foglyokkal is. Ők voltak az Auschwitzba deportált európai zsidók között a legnépesebb csoport. 

Dr. Gaskó Miklós kassai ügyvéd érdeme, hogy Vrancsik István vasúti katonai szolgálattevő ismerőse segítségével – mikor  „senki sem tudta a vonatok irányát és célpontját, vagy pedig nem merték megmondani, még az ismerős vasutasok sem” – megőrizte a Magyarországról indított, Kassán áthaladó halálszerelvények adatait. Ez a jegyzék hitelességében a Soá történetében a két auschwitzi szlovák szökevény, Walter Rosenberg és Alfred Wetzler drámai tanúvallomása alapján készült Auschwitz-jegyzőkönyvhöz fogható. A vonatlista a nemzetiszocialista Endlösung, az európai emberirtás egyik mozzanata, máig tragikus és hiteles bűnjele.   

A kritikus hadi és gazdasági helyzet miatt 1944 tavaszától a németek Auschwitzból a foglyokat tömegével szállították a Harmadik Birodalom belső területeire, főként gyári munkára. Augusztusban megindult a táborrendszer felszámolása, majd megkezdődött a tömeges megsemmisítés – az objektumok és bizonyítékok eltüntetése is.  

Az Első Ukrán Front katonái 1945. január 27-én hatoltak be a nagyrészt már kiürített halálgyárba. Mindössze hét és félezernyi halálra gyötört foglyot, mozgó csontvázat találtak. A harcban edzett katonák számára is dermesztő tényt számos fénykép- és filmfelvétel őrizte meg. A túlélők nagyobb részén – ahogy más felszabadított táborok csonttá alázott foglyainak esetében is – már nem lehetett segíteni.

Az Auschwitz-Birkenauban 1940–45 között működtetett német-náci koncentrációs és kivégzőtábor örök bizonyíték arra nézve, mire képes az ember az ember, az emberség, egészében az egész emberiség ellen. Auschwitz-Birkenau égbe kiáltó jel, évente százezrek által látogatott, tisztelt európai emlékhely. Sok százezer, ártatlanul megölt magyar honfitársunk szörnyű végzetének színhelye, megrendítő temetője. 

 

(09:46) Őexcellenciája Ilan Mor, Izrael Állam magyarországi nagykövete közleményt adott ki a nemzetközi holokauszt-emléknapon

„Minél messzebbre tekintesz vissza, annál távolabb látsz előre” (Winston Churchill)

Egy évtizeddel ezelőtt, 2005-ben az ENSZ Közgyűlése január 27-ét nemzetközi emléknappá nyilvánította, amely a náci korszak áldozatainak tiszteleg. Azért választották ezt a napot, mert ez az évfordulója a legnagyobb náci haláltábor, Auschwitz-Birkenau felszabadításának. Az ENSZ-határozat elutasítja a holokauszt tagadását, elítéli a diszkriminációt és a vallási vagy etnikai alapú erőszakot.

A nemzetközi holokauszt-emléknapon visszatekintünk, emlékezünk a holokauszt áldozataira, és elgondolkodunk azon, hogy mi történne, ha a rasszizmus, előítélet és gyűlölet ellenőrizetlen lenne. Ez az a nap, amikor látjuk, hogy a múlt tanulságai milyen szerepet játszanak napjaink közösségeiben.

Az ENSZ valamennyi tagjának kötelessége, hogy tisztelegjen a holokauszt áldozatainak, és fejlessze oktatási programjait annak érdekében, hogy a jövőben megelőzze a népirtást.

Az elmúlt években láthatóan és mérhetően emelkedtek az antiszemita események világszerte, és csökkent a zsidó közösségek fizikai biztonsága. Globálisan megnövekedett antiszemita feszültségek jellemezték az elmúlt hónapokat, főképp Európában.

Holokauszttagadás és revizionizmus nemcsak Iránban és a muszlim világban történik. Láthatjuk Európában, Latin-Amerikában és a világon mindenfelé, különösen az interneten és a közösségi médiában. Világossá kellene tenni, hogy a holokauszttagadás és revizionizmus az antiszemitizmus formái és gyűlölet bűncselekmények.

Az antiszemitizmus elleni küzdelem nemcsak zsidóügy, hanem globális kihívás, amely valamennyi nemzetet érint, és meg kell, hogy feleljen a nemzetközi közösségnek. Azoknak, akik tiszteletben tartják ezeket az alapvető erkölcsi értékeket és az emberi szabadságot, össze kell fogniuk, hogy legyőzzék ezt a jelenséget.