A gazdaság múlt évi szárnyalását az uniós források koncentrált beáramlása alapozta meg. A középtávú, 7 éves finanszírozási ciklus 2013-ban zárult, és a szabályok szerint két év van a már elindított fejlesztések befejezésére. Magyarországon – a kormány uniós szabályokat megszegő politikája, valamint a fejlesztési források elosztását és a projektek irányítását végző szervezetek működésképtelensége miatt – akkora csúszásban voltak a források lehívásában az érintett szervezetek, hogy a kormány 2013 közepén a veszteségek minimalizálása végett őrült kapkodásba kezdett. Ennek következtében a múlt évben jelent meg a gazdaságban a 7 éves forráskeret csaknem egyharmada, amely – a rendkívül alacsony bázishoz képest – látványos növekedést generált a beruházási tevékenységben és az építőiparban. Ehhez tavaly – az előző évi után ismét – kiemelkedő mezőgazdasági termés társult, valamint a járműipari nagyberuházások egy szakaszának lezárultával számottevően megnőtt ipari termelés is.

A magyar gazdaság múlt évi növekedési üteme nem fenntartható. A tavalyi látványos bővülés csupán elodázta az alapvető strukturális problémák éleződését. Egyébként összességében a 2014. évi növekedés viszonylag jelentős volt az Európai Unió átlagához, de szerény volt a környező országokhoz képest. A magyar GDP 3,6%-kal nőtt, ez 2,3 százalékponttal meghaladta az uniós átlagot, de mindössze 1 százalékponttal haladta meg a kelet-közép-európai tagállamok átlagos bővülését. Ez pedig nem érdemi előrelépés a környező országokhoz mérten, mivel az előző három évben az egy főre jutó GDP értékében, azaz az Európai Unió fejlettségi rangsorában utolért és elhagyott bennünket Lengyel-, Észt-, Lettország, Litvánia is, miután Szlovákia már évekkel azelőtt elénk került, Szlovénia és Csehország pedig mindig előttünk volt a rangsorban. Így a magyar gazdaság csupán a 3 balkáni tagországot előzi meg – egyelőre – e gazdasági-fejlettségi mutatóban.

Az idén várhatóan 2,3-2,8%-kal bővülhet a magyar gazdaság – lefelé mutató kockázatokkal. Megváltoznak a növekedés összetevői. A beruházások várhatóan stagnálnak, az építőipari termelés bővülése a múlt évinek az egyötödére mérséklődik, és az ipari termelés volumene a tavalyi dinamikának legfeljebb a kétharmadával emelkedhet. Ugyanakkor a kiskereskedelmi forgalom a tavalyit megközelítő ütemben nőhet, amelyben szerepe van a reálkereset – három év stagnálását és csökkenését követő – tavalyi 3,2%-os emelkedésének, pontosabban az idénre áthúzódó hatásnak.

Általában megállapítható, hogy az ez évi növekedés a hazai fogyasztás bővülésére épül: 2015-ben még érzékelhető lesz az uniós forrásból megvalósuló fejlesztések hatása is, több gigaprojekt befejezésére csak az év második felében kerül sor. A folyamatok egyértelműen a gazdasági növekedés lassulását mutatják, amely a jövő évben már akár jóval 2% alatti GDP-emelkedést valószínűsít. A környező országokban a növekedési ráta már az idén is meghaladja a magyar gazdaságét, jövőre pedig sokkal nagyobb lehet annál. Így a lecsúszás folyamata ismét gyorsulhat. A jelenlegi kiszámíthatatlan, kapkodó, dilettáns kormányzati gazdaságpolitikával szükségszerűen tartósan fennmarad ez a kedvezőtlen állapot.

A kormány egészen másként látja a gazdasági folyamatokat. Egyértelműen pozitívan ítéli meg az elmúlt öt év gazdaságpolitikáját, sőt egyenesen az ország megmentőjének látja és láttatja magát. A következő évek kilátásait nagyon pozitívan állítja be. E megállapításokat a kormány az idei konvergencia programban tette, amelyeket az április végi határidőre benyújtott az Európai Bizottságnak. Az ebben szereplő prognózis rendkívül optimista. Szinte minden, a magyar gazdaság számára fontos elem kedvező pozíciójának megőrzését várják az alacsony olajártól a fejlett gazdaságok importigényének tartósan magas szintjéig. Ennek alapján ez évre 3,1%-os, jövőre 2,5%-os, 2017-ben ismét 3,1%-os, a rákövetkező évben pedig 2,9%-os GDP emelkedést prognosztizálnak, éles ellentétben a hazai és a nemzetközi elemzői várakozásokkal.

A konvergencia-program – az elvárásoknak megfelelően – részletes, adatokkal alátámasztott elemzésre épül, amelynek az a konklúziója, hogy Magyarország kiemelkedően, az Európai Unió feltétlen éllovasaként teljesít. A probléma csupán az, hogy az érdemi megállapításokat olyan módon támasztják alá statisztikai adatokkal, amelyeket jó esetben félművelt kommunikációs munkatársak, és nem közgazdászok készítettek, a statisztika etikai kérdéseit ismerő szakemberek pedig nyilvánvalóan nem is láttak. A bázis megválasztásától a részleges idézésig minden olyan módszert bevetettek, amely a sikeres kormány teóriáját látszólag alátámaszthatja.

A kormány azzal számol, hogy a gazdasági növekedést továbbra is felfelé húzza az uniós források beáramlása. Úgy vélik, zökkenőmentes lesz a múlt évben indult középtávú támogatási ciklus projektjeinek indítása, a pályázatok kiírása és elbírálása, szinte csodákat várnak a jegybank növekedési hitelprogramjának eredeti és kiegészített csomagjától. Bővülő foglalkoztatásra számítanak, igaz, az egymillió új munkahelyről már nem beszélnek, növekvő lakossági fogyasztás további növekedését várják, emelkedő reálbérekkel. Arra számítanak, hogy nő a működőtőke beáramlás, és ennek nyomán nő a magánberuházások volumene.

A kormány változatlanul szigorúnak minősített államháztartási magatartással tervezi a következő éveket. Adócsökkentést ígér a személyi jövedelemadóban, miközben a fogyasztási adók prioritását hirdeti, amiből az következik, hogy nem várható érdemi mérséklés az általános forgalmi adónál. Továbbra is fennmaradnak a gazdasági folyamatokat torzító különadók. Feltétlenül megőrzi a kormány az államháztartási hiány alacsony – jelentősen 3% alatti – szintjét, és az államadósság mérséklését tervezi, megcélozva annak 70% alatti mértékét.

Az államháztartási folyamatok megítélése a realitással nincs szinkronban, a célok eléréséhez vezető eszközök nem alkalmazhatók sikerrel, néhány fontos alkalmazni kívánt eszköz pedig tovább távolítja az országot Európától. A kormány további adócsökkentést ígér a középosztálynak, azaz kevesebb hozzájárulást helyez kilátásba számukra a közterhek viselésében. Az áfa-bevételek további növekedésével számol a kormány, amely túlzottan optimista, akárcsak a gazdasági növekedésből adódó bevételemelkedés reménye. A kamatkiadások jelentős csökkenésében bízik, amely csak nagyon kedvező helyzetben realizálódhat. A költségvetési kiadások látványos visszafogásának fedezetét a konvergencia-program nem alapozza meg. Teljesen irreális a GDP-arányos államháztartási kiadások 5 százalékpontos csökkentésének terve, hacsak nincs a kormánynak olyan titkos reformprogramja, amely ezt megalapozhatja.

A kormány a konvergencia-programban foglaltak szerint nyilvánvalóan követi az eddig folytatott – alapvetően kudarcos – gazdaságpolitikáját. A szükséges forrásokat eddig unortodox, alapvetően alkotmányellenes megoldásokkal szerezte meg a magán-nyugdíj­pénztári vagyon erőszakos elvételétől a tulajdonviszonyok drasztikus átalakításán keresztül az önkényes, a társadalmi véleménynyilvánítást kizáró, a nemzetközi normákat mellőző törvényalkotásig. Nem zárható ki, hogy hasonló intézkedésekkel a jövőben is számolnak, természetesen ezeket nem vetítették előre a konvergencia programban. Az egyik nagyhatású,

súlyos következményekkel járó intézkedést tartalmazza a benyújtott program: a következő években további 300 milliárd forintot vonnak ki a szociális szférából. Legalábbis az államháztartás stabilitásának megőrzését szolgáló intézkedések között felsorolják a társadalmi juttatások GDP-hez viszonyított arányának folyamatos csökkentését, amelyből a fenti drasztikus változtatás következik. Ez a kormányzati terv felgyorsítja a társadalom kettészakadásának beláthatatlan következményekkel járó folyamatát. A konvergencia-program szerint a másik, nagy megtakarítást szolgáló elhatározás a közszféra dogozóinak bérbefagyasztása, amelyről természetesen hallgat a kormány a hazai kommunikációban.

A konvergencia-program irreális célkitűzésekre épít, így a megvalósulásának nincs realitása, a jelenlegi gazdaságpolitikával nem léphet növekedési pályára az ország, nem várható a további lecsúszásunk megállítása, már középtávon is súlyos megpróbáltatások elé néz a társadalom.

Minél később következik be a szükséges gazdaságpolitikai korrekció, annál fájdalmasabbak lesznek a következmények, miközben az elvesztegetett éveket igen nehéz lesz korrigálni, és csak nagy késéssel indulhat meg a felzárkózás a térség országaihoz, majd a fejlett Európához.

Az elemzés teljes szövege itt olvasható, tessék kattintani!