A magyar, lengyel, cseh, és román egyetemek bevonásával megvalósuló programban az idén 20 hallgatóval bővül a GE Foundation Scholar-Leaders ösztöndíjasok regionális tábora, mely így eléri az 514-et.

A két éven át tartó, évi kétezer euró nagy segítség a hallgatóknak, akik emellett az IIE (Institute of International Education) es a GE szervezésében felsővezetőkkel ismerkedhetnek meg, bepillanthatnak a meghatározó nemzetközi irányító módszerekbe és „élőben” követhetik nyomon, hogy miként épül egy karrier.

Az ünnepélyes díjátadón Joerg Bauer, a GE Magyarország elnöke elmondta: „A karrier első lépései az egyetemen kezdődnek ugyan, azonban a  tehetség kibontakoztatásához vállalati vezetők is szükségesek. A GE számára mindig is kiemelten fontos volt, hogy a jövő vezetőiről személyesen gondoskodjék, és büszkeséggel tölt el, hogy a GE Foundation Scholar-Leaders ösztöndíjprogram nem pusztán anyagi, hanem versenyelőnyhöz juttatjuk a díjazottakat.”

A GE Foundation Scholar-Leaders ösztöndíjprogram célja, hogy az egyetemi anyagi támogatásán túl híd legyen az egyetemek és a nemzetközi üzleti körök között, ösztönözze a fiatal értelmiségiek közép- és kelet-európai hálózatának kialakulását, amely kiemelt jelentőségű a régió további fejlődése és gazdasági kooperációja szempontjából.

A program egyik különlegessége, hogy az ösztöndíjasok önkéntes munkával is kiveszik részüket a környezetük épülésében, fejlesztésében; ez idáig a díjazottak mintegy 30 000 óra önkéntes munkát végeztek el.

A GE Foundation regionális vezetőképző programjának köszönhetően Magyarországon egy sor sikeres karrier kezdődött. Most további öt fiatal kap lehetőséget arra, hogy tehetségét megcsillogtassa.

A GE Foundation Scholar-Leaders regionális ösztöndíj idei díjazottjai.

A GE Foundation Scholar-Leaders regionális ösztöndíj idei magyarországi díjazottjai: Beke Diána (Pécsi Tudományegyetem), Csanády Luca (Budapesti Corvinus Egyetem), Epelley Nóra (Budapesti Corvinus Egyetem), Glonczi Gyula (Miskolci Egyetem), Pokol Júlia (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem).