November első napjaiban világszerte szépek a temetők. Gyertyák, mécsesek milliói lobognak, mint elhunytak lelkei, kiket szerettek, szerettünk, és akik szintén szerettek. Bennünket, őseinket. Élőket, holtakat. Az embert, a természetet, az életet. Sokaknak hosszú életet adatott, másoknak percek csupán. Voltak, kik teljes, boldogságos életet élhettek, mások nyomorukban, szenvedésükben türelmetlenül várták a megváltó elmúlást. Voltak a halált bátran vállalók, hősök és példaképek, fiatalok, lobogók, és voltak gyávák, árulók, lelki nyomorékok, akik bármit föláldoztak, csakhogy tovább élhessenek.
November eleje a halottakra emlékezés időszaka. Gyertyát, virágot viszünk azoknak, akiknek csupán emléke él közöttünk, kiknek szeme melegét, hangja selymét, simogató kezének bársonyát – lényét, teljességét, szeretetét és szerelmét – sohasem feledjük. Emlékezünk anyákra, apákra, gyerekekre és nagyszülőkre, szerelmekre és barátokra – emberekre, kik itt éltek köztünk, kik tegnap vagy rég már azzá lettek, mivé mi leszünk majdan. Mert ki megszületik, az elindul a ki tudja, milyen hosszú úton, amely a halottak országába visz. Ahonnan nincs visszatérés, legföljebb a hit szerint föltámadás.
Hilde Spiel osztrák írónő többször elmondta, leírta: Bad Ischlben található a világ legszebb temetője. A Salzkammergut szívében meghúzódó, ma is békebeli hangulatot árasztó egykori császári üdülőhely mindeddig Ferenc József és a magyarok iránt határtalan szeretettel viseltető Erzsébet királyné nyári rezidenciájáról, Schratt Katalin és az agg uralkodó románcáról, rokokó cukrászdájáról, a Zaunerről, islerjéről, gyógyító fürdőjéről, a közelben máig működő sóbányájáról volt híres. No, meg Lehár Ferencről, a magyar operettkirályról, akit a sógorok éppúgy megpróbáltak kisajátítani maguknak, mint Liszt Ferencet.
Lehárnak nem csupán villája van a Traun partján. Ott, ahol hosszú évtizedeken át alkotott, Bad Ischlben hunyt el hetvennyolc esztendős korában, 1948. október 30-án, nem sokkal a halottak napja előtt. A Hilde Spiel által a világ legszebbjének tartott temetőben helyezték örök nyugalomra.
Miért szép e sírkert? Mert nem csupán féltő gonddal ápolt park hatását kelti, hanem mert környéke is békés nyugalmat áraszt. Átellenben a szolid lankájú, ám az égiek felé meredő Katrin-hegy őrködik, távolabb az Ischl, majd a Traun völgyén pihen meg az emlékező szeme, mígnem újra a magasba tekinthet, a korán őszülő, bölcsességet és a megváltoztathatatlanba való beletörődést, megnyugvást sugalló Dachstein-gleccserre…
A víg özvegy, a Cigányszerelem, A mosoly országa, a Luxemburg grófja, a Paganini halhatatlan dallamai szerzőjének, Lehárnak végső nyughelye az egyik legpompásabb kriptaépület a Bad Ischl-i temetőben. Nem messze tőle magasodik feledhetetlen melódiáinak világhírű tolmácsolója, az osztrák tenor, Richard Tauber emlékműve. Emlékműve, s nem sírja, hamvai ugyanis máig Londonban pihennek. Lehárral egy esztendőben született, ám magyar kollégáját hat évvel túlélt Oskar Straus zeneszerző ugyancsak haláláig imádta Bad Ischlt. És ha már művészekről esett szó, ne hagyjuk ki a bécsi Carltheater alapító építtetőjét, a legnagyobb osztrák vígjátékíró, Johann Nestroy direktorát se: Karl Andreas von Bernbrunn, alias Carl Carl kriptáját sem. Ő is Bad Ischl halottja – immár jó másfél évszázad óta.
Angyal pihen az egyik legismertebb sírban – mindössze egy napig, 1911. június 26-án élt – Ágnes, az akkor már 13 éve halott Erzsébet királyné unokája, Valéria főhercegnő lánykája. Az érzelmeit nem fitogtató agg Habsburg uralkodó – így mondta el egykoron Ebner, az egyik sírásó – szinte minden nap pontban 11 órakor térdepelt le unokája sírjánál, hogy imádkozzék. A kripta zárókövére ezt vésték: Credo in vitam eternam – Hiszek az örök életben.
A szigorúan katolikus vidék katolikus temetőjében azonnal feltűnik a szokatlan jelkép: menóra, a hétágú gyertyatartó, zsidó vallási jelkép. Leo Perutz (1882–1957) osztrák író a paradicsomi szépségű Salzkammergut szerelmese volt, a Wolfgang-tó partján lett rosszul, néhány óra múltán a Bad Ischl-i kórházban hunyt el. Az egyetlen zsidó ebben a temetőben, kinek emlékét ugyanakkora szeretettel és tisztelettel őrzik a helyiek, mint például az író és politikus Richard Coudenhove-Kalergi grófét (1894–1972), a Páneurópa Mozgalom görög/flamad/japán származású megalapítójáét. Pompás síremlékművén mindig van friss virág.
És talán elviszi majd valaki a megemlékezés virágait a második világháború utolsó, három, salzkammerguti áldozatának sírjára is. A három hitlerjugend (becsapott, hadba zavart gyerekek) 1945. május 6-án esett el amerikai katonák golyózáporában. Nem lőttek volna az amerikaiak, ha Nyugatra menekülő, őrülten fanatikus magyar nyilaskeresztesek nem támadják meg géppisztollyal a pár percre lepihenő, a béke eljövetelében reménykedő, fáradt gyerekharcosokat.
