Úgy tűnik föl, senki sem veszi számba, hogy mit jelent országa számára, ha összeomlik az unió – tudósít a Deutsche Welle német közszolgálati rádió. A kelet-európaiaknak ez esetben sok milliárdos támogatásról kellene lemondaniuk, mint ahogy búcsút kellene inteniük a gazdagabb szomszédokkal fennálló szabad kereskedelemnek, illetve a korlátlan mozgási szabadságnak. De mintha senki sem hinné el, hogy a veszély létezik, sok fővárosban a vezetők a tűzzel játszanak. Merkel felismerte a menekültválság globális jelentőségét, mások azt gondolják, hogy kerítésekkel féken tarthatják a problémát.
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának bécsi kommunikációs főnöke problémásnak és elfogadhatatlan bezárkózásnak minősítette a magyar határzárat – tudósít a Der Standard. A menekültek ugyanis csak nagyon nehezen tudnak nálunk menedéket kérni. Gyakran őrizetbe veszik őket, vagy postafordultával visszaküldik őket Szerbiába. A szakértő szerint különbséget kell tenni aközött, hogy mi az adott lépés célja: az hogy távol tartsa a menedékre szorulókat, vagy pedig az, hogy ellenőrizzék a határokat, de a kérelmezők azért bejutnak. Hozzátette ugyanakkor, hogy az elriasztás sohasem vált be. Az emberek ugyanis legfeljebb más, még veszélyesebb utat választanak, hogy célba érjenek. De ettől az államoknak még joguk van tudni, hogy kik lépnek a területükre. A szakember úgy véli, hogy a regisztrációnak Görögországban kellene kezdődnie, és ugyanott kellene dönteni a jogosultak elosztásáról is. Erre szolgálna, hogy mielőbb kezdjék meg működésüket a hotspotok, a felvételi központok. Ily módon ugyanis meg lehetne kímélni a menekülőket a fölrészen keresztül vezető veszedelmes úttól. Az interjúalany arra is kitért, hogy az UNHCR számára jelenleg nagy gondot okoz a Bulgária és Törökország közti kerítés, mert amiatt az emberáradat a tengerre terelődik át. És a menekültvédelem szempontjából mindegy, hogy a műszaki akadály a külső határon vagy két tagállam között húzódik.
A Foreign Policy Magazine Magyarországról megjelentetett sorozatának utolsó része „Orbán Viktor visszafejlődése” címmel azt írja le, miként lett a magyar miniszterelnök liberális reformerből jobboldali demagóg. Tavalyi tusványosi beszédében, amelyben meghatározta az orbánizmust, azzal keltett feltűnést, hogy szerinte a 2008-i válság ugyanolyan kulcspont volt a világ számára, mint 1989. Csak éppen ebben az esetben az erő a liberális demokráciáktól olyan országokhoz került, amelyek sem nem liberálisok, sem nem demokraták. Úgy tekinti a liberalizmusra, mint egy bukott angyalra. Hogy miként futhatott be ilyen pályát, arra a szerző senkitől nem kapott meggyőző választ Budapesten.
Kovács András, aki annak idején a repülő egyetemen tanította Orbánt, mesteri politikai vállalkozónak nevezi. Olyasvalakinek, aki szereti a viszályokat és szereti, ha nem reagálnia kell bizonyos helyzetekre, hanem maga idézi azokat elő. Orbánnak vannak fasiszta jellemvonásai, de nem fasiszta. Minden fellengzősségével együtt túlságosan is profi politikus, túl józan és ésszerű ahhoz, hogy a magyar Milosevics, vagy netán a 2. Duce legyen. Első mandátuma idején klasszikus nyugatbarát módon kormányzott. Az őszödi beszéd és a válság tönkretette az MSZP tekintélyét, a Fidesz vezére pedig egyre inkább hangot adott a magyarok csalódottságának a szabad piac és az “európai” értékek kapcsán. Politikai és gazdasági nacionalista, aki azt ígéri, hogy helyreállítja a magyar értékeket és az állam ellenőrzését a gazdaság fölött. Ennek az eltolódásnak, bár tisztán opportunistának tűnik, megvan a belső logikája a volt szocialista államokban.
Az MSZP sokak számára a lejáratott baloldal politikáját testesíti meg. Sokan mások viszont azért szavaztak a pártra, mert stabilitásra vágytak. Csakhogy a válság a jelek szerint pálcát tört politikájuk fölött, amit csak tetézett a privatizáció jó pár átláthatatlan ügylete. Ily módon a liberalizmust a magyarok nemcsak a kommunista múlttal, hanem annak ellentétével, az angolszászok neoliberális gazdaságpolitikájával, valamint az urambátyám rendszer legrosszabb tulajdonságaival párosítják.
Orbán mindezzel szembehelyezkedett, ideértve a kultúrát is. A liberálisok, baloldaliak és szociáldemokraták fogalma Magyarországon egyenlő az elittel. A miniszterelnök az ellenzékről az ország ellenségeiként beszél. A Fidesz olyan pártként jelenik meg, amely elkötelezett a hagyományos értékek megőrzése iránt, miközben megerősíti az állam politikai és gazdasági befolyását. Ez a furcsa paradoxon az orbánizmusban, hogy ti. a kommunista-ellenesség társul a nosztalgiával a régi rendszer stabilitása iránt. Ezt a rendet mindenek előtt a liberalizmus fenyegeti, annak minden álruhájában, legyen az a társadalmi haladóelvűség, az európai integráció vagy a szabadpiaci reform. Hogy Orbán szellemi forrásnak tartja Schmidt Máriát, aki hisz a globalizáció-ellenes összeesküvésben, továbbá annyira kommunista-ellenes, hogy az csak Reaganhez mérhető, nos, ez már önmagában zavaró. Lehet, hogy nem osztja a történész paranoiáját, de a kommunizmus és a liberalizmus elutasítása nagy fura helyzetekbe juttatta a Fidesz és vezetőjét. Orbán Putyin csodálója lett, ugyanakkor felingerelte az uniós partnereket, amikor nem ítélte el az Ukrajna elleni agressziót. Átvette az orosz elnök érvelését, mármint hogy a civil szervezetek tűrhetetlen módon 5. hadoszlopot alkotnak.
Bizonyosan téved, amikor azt gondolja, hogy a 2008-i megrázkódtatás bizonyította az illiberális államok rugalmasságát. Oroszország gazdaságilag romokban van, míg az USA viszonylag egész jól kilábalt a bajból. Abban viszont bizonyosan igaza van, hogy a válság megingatott egy sor szilárd szerkezetet, Európán belül is. Aláásta az emberek bizalmát a létező rendszerek iránt, mind a két oldalon. Új ideológiai lehetőségeket nyitott. Orbántól egykor azt remélték, hogy 89 eufórikus reményeinek szócsöve lesz, ehelyett a 2008-i nyugtalanságot és gyanakvást közvetíti. Talán megtalálta a pillanatot, amire várt. Ennek Magyarország issza majd meg a levét.
A német konzervatívok egyik nagy öregje szégyelli magát Orbán Viktor miatt. Frankfurter Allgemeine Zeitung vendégkommentárjában Norbert Blüm, aki 16 évig volt munkaügyi miniszter Helmut Kohl alatt, úgy véli, a magyar miniszterelnök úgy beszél a menekültekről, mintha újra meg akarná vívni a 955-i augsburgi csatát. Cinizmusa szégyenteljes egy olyan ország számára, amely 1989-ben az első lyukat ütötte a vasfüggönyön. Lengyelország pedig visszasüpped a nacionalizmusba, jóllehet igencsak sokszor volt annak áldozata a történelem évszázadaiban. Varsó szembemegy az európai szolidaritással, ily módon elárulja saját, legjobb hagyományait.
Merkelre viszont büszke Blüm, bár sosem tartozott a kancellár hívei közé. De nagyra becsüli, hogy a politikus emberséget mutatott a menekültválságban. Vagyis azt tette, ami magától értetődő: bajban lévő embereket mentett meg, miután a magyar rendőrség vagy nem engedte be őket, vagy éppenséggel átengedte őket. De semmiképpen sem törődött velük, jóllehet azt az emberi kötelesség és az európai jog is előírja.
Az uniópártok szemszögéből ugyanakkor az elemző végzetesnek tartja, ha megbuktatnák Merkelt. A régi Európa legszebb öröksége az emberi méltóság. És a földrész most vizsgázik: a tantárgy a humanizmus, a kontinens teljesítménye nem a GDP-n méretik meg.
Az osztrák külügyminiszternek az a baja a magyar kerítéssel, hogy az rossz helyen épült meg, mert igazából a görög-török határon kellene állnia – olvasható a Neue Zürcher Zeitungban. Kurz szerint ily módon viszont viszont azt jelzi, hogy az egyik tagállam egymaga lépett, mivel Európa tétlen maradt. És amikor Szlovénia is a határzár létesítésén gondolkodik, továbbá német politikusok műszaki akadályt sürgetnek az osztrák határ mentén, akkor látnivaló, hogy mennyire félresiklott az egész helyzet, és hogy mind több ország egyéni intézkedésekkel próbál meg úrrá lenni az állapotokon. Ám a külső határokat kell megvédeni, arról nem beszélve, hogy mennyivel több embernek lehetne segíteni a származási országokban abból a pénzből, amelyet jelenleg az EU-n belül fordítanak a menekültek ellátására. Az arány 1–19-hez, ha a törökországi táborokat vesszük. A bécsi diplomácia vezetője megjegyezte, hogy a megoldást azonban nem lehet Erdogantól, vagy bárki mástól várni, mert ez függőséget eredményez. Európának segítenie kell a görögöknek a határok biztosításában, hogy csillapodjon az emberhullám.
Ezen túlmenően át kell alakítani az egész menedékrendszert. Lehetővé kell tenni, hogy a kérelmeket már Európán kívül benyújtsák. Jelenleg ugyanis az EU közvetve az embercsempészeket finanszírozza. Az új módszerrel viszont már a helyszínen ki lehet válogatni, hogy kik szorulnak valóban védelemre, és őket azután át lehet telepíteni. De szükség van a kvótákra is és egységesíteni kell az ellátás feltételeit, hogy ne legyen ekkora különbség a szintben az egyes államok között.
Die Presse írja: Andor László úgy ítéli meg, hogy a magyar kormány kelti a pánikot menekültügyben. A volt EU-biztos szerint az Orbán-kabinet politikájával az a fő gond, hogy az teljesen egyoldalú, nem hangolja össze egyetlen más állammal sem, nincsen együttműködés, miközben a tétet az unió külső határa, illetve a schengeni rendszer jelenti. Azonkívül Budapest nemigen tett le az asztalra konstruktív javaslatokat, az ország mindig is tiltakozott a menedékpolitika európaizálása ellen, bár ebben nem volt egyedül.
Ugyanakkor Magyarországon teljesen háttérbe szorult a legfőbb szempont, hogy ti. itt egy humanitárius válságról van szó, és hogy a magyar fél nemzetközi egyezményekben vállalta: segítséget nyújt a menekültek részére. Andor úgy értékeli, hogy a magyar politikai modell ugyan képviseleti demokrácia, ám egyre inkább összpontosul a hatalom és így egyre kevesebb a verseny. Ez visszalépés, csak éppen az uniónak nincsen rá válasza.
A mai teljes nemzetközi sajtószemle itt olvasható, tessék kattintani!