A világ második legnagyobb PC gyártójaként a Lenovo a (naptári második) negyedévben minden eddigénél magasabb, 15%-os piaci részesedést szerzett. Egy olyan iparágban, ahol a személyi számítógépek értékesítése átlagosan csaknem két százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest, a Lenovo személyiszámítógép-értékesítése az első pénzügyi negyedévben 24,4%-kal nőtt az előző évhez képest, így a növekedése már egymás után a 13. negyedévben haladja meg az pc-ágazat átlagos növekedési ütemét. Emellett a Lenovo immár a 11. egymást követő negyedévben produkált gyorsabb növekedést a négy legnagyobb személyiszámítógép-gyártónál.

A Lenovo kiegyensúlyozott növekedést ért el az összes földrajzi régióban, vevőszegmensben és termékcsoportban annak köszönhetően, hogy a vállalat folytatta „protect and attack” stratégiáját, mely a már bejáratott piacokon való jelenlét megerősítése mellett a potenciális új piacok megszerzésére irányul. Az iparág egy új korszakba, a „pc-plusz” korszakba lépésével a Lenovo is határozott lépéseket tett azért, hogy kedvező pozícióba jusson az új iparági tendenciának megfelelően, mely szerint egyre több táblagép, okos tv és okostelefon kerül a termékkínálatba.

Két héttel ezelőtt a Lenovo világméretű partneri együttműködési megállapodást kötött az EMC-vel. A kooperációban elhatározott szervertechnológia-fejlesztési program segíti az innovációt, valamint erősíti a Lenovo pozícióját az x86-os ipari szabványos szerverek területén. A megállapodás értelmében a Lenovo saját neve alatt értékesíti a szervereket, idővel pedig egyes EMC tároló rendszerekbe is beépíti őket.

A Lenovo és az EMC vegyesvállalat létrehozásáról is megállapodott, melyben a Lenovo lesz a többségi tulajdonos. Az EMC Iomega üzletágának egyes eszközeit és forrásait átvéve a vegyesvállalat hálózatra csatolt tároló rendszereket (NAS) fejleszt és értékesít a kis- és középvállalkozások, valamint az elosztott vállalati telephelyek részére világszerte.

Az európai, közel-keleti és afrikai régióban az előző év azonos időszakához képest 62,3%-kal nőttek a Lenovo pc-eladásai az első negyedévben; ez több mint hatszorosa a régió átlagos ipari növekedési rátájának, mely 9,1% volt. A konszolidált árbevétel az előző év azonos időszakához képest 62%-kal, 1,6 milliárd dollárra nőtt; ez a vállalat világméretű árbevételének az ötöde. Annak ellenére, hogy számos európai ország gazdasági kihívásokkal kénytelen szembenézni, a Lenovo 2,9 ponttal növelte piaci részesedését az előző év azonos időszakához képest. A Lenovo által felvásárolt Medion sikeres integrációja hozzásegítette a vállalatot nyugat-európai piaci pozíciójának javításához. Oroszországban a vállalat az előző év azonos időszakához képest megduplázta pc-eladásait.

A vállalat által gyártott termékek eladásait továbbra is a laptopok vezetik, ezek a gépek adják a Lenovo összes árbevételének 54 százalékát. A laptop-eladások az első negyedévben 27 százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest a világban

Működése első teljes évének zárásakor a Lenovo mobil internetes és otthoni használatra szánt termékeket forgalmazó (MIDH) csoportja arról számolt be, hogy az első negyedévben az árbevétel az előző év azonos időszakához képest 173 százalékkal, 587 millió dollárra nőtt, és a vállalat összes árbevételének 7 százalékát adta.  A Lenovo okostelefon-eladásai az előző év azonos időszakához képest 44-szeresükre nőttek, így a vállalat most először kétszámjegyű, azaz 11,2 százalékos piaci részesedésre tett szert az okostelefonok piacán.

Az első negyedévben a Lenovo bejelentette legújabb táblagépe, az IdeaTab S2109 piacra dobását. A szórakoztatásra tervezett készüléket négy SRS-hangszóróval látták el. A Lenovo piacra dobta első okos tv-jét Kínában. Az 55 colos K91 típusú készülék a világ első Google-tanúsítvánnyal ellátott, Android 4.0-ás operációs rendszerrel működő tévéje.