Az első merész lépés az volt, hogy ki kell lépni a klasszikus zenekari árnyékból, amire általában csak akkor van alkalma a fagottjátékosnak, ha olyan ritkán hallható művek szólistájaként állhat pódiumra, mint Vivaldi, Johann Christian Bach, Mozart, vagy Weber fagottversenye! (Amikor ezt írom, stílusosan Mozart remek ívű, kis B-dúr fagottversenyét (KV 191), hallgatomLakatos Györgyés az Erkel Ferenc Kamarazenekar ihletett előadásában.)

Lakatos Györgyművész és tanár számára az egyik legnagyobb bosszúság, hogy a fagott a köztudatban leginkább csak a komikus buffó hangszínről ismert karakter-hangszer – lásd/halld az esti mesemondó maci ismert dallamát –, és a zeneszerzők is eléggé mostohán bántak vele a zeneirodalom fagott-műveit tekintve, holott mennyi mindenre alkalmas még! Ki kell hát lépni a keretekből és az eredeti művek mellett fagott-átiratokon keresztül kell felmutatni, mi mindenre képes ez a három és fél oktáv hangterjedelmű, kettős nádnyelves fúvóshangszer-család.

A nyughatatlan, igényesen „nehéz ember” tehát elkezdett olyasmikkel kísérletezni, hogyan szólnának is például a reneszánsz motetták, madrigálok és kórusművek 3-4-5-6 fagottra átírva; és mert kedvére volt, amit hallott, be-belopta ezeket a műsoraiba és kurzusainak anyagába is. És ott sem vallott velük szégyent, sőt! Egy sátoraljaújhelyi zenei táborozás után, 2011 nyarán, aztán azon vette észre magát, hogy a legtehetségesebb tanítványai közül Duffek Mihály, Stefán Zsófia és Tóth Sára Rebeka vállvetve ott állnak mellette kvartettet alkotva, és vállalva a folytatást is. És mert az idő tájt feloszlott a Trio Lignum nevű addigi formációja, megszülethetett Lakatos új csapata.

A névválasztás nem ment könnyen, aztán egy régi pesti bérház lépcsőházából kialakított kávézóban ülve Zsófiában megvilágosodott a folyosó fogalma. A folyosó, azaz a korridor valahonnan valahova vezet, s közben mindenféle ajtókon át be lehet lépni róla reneszánsz termekbe, barokk templomcsarnokokba, dzsesszkocsmák füstös pincéibe, modern szobákba, kék vagy vörös szalonokba, de akár a népzene tág levegőjű, természeti tájaira is. És ez az együttes épp ilyen sokféle zenét játszik, műfaji megkötöttség és munkahelyi kötelezettségek nélkül, szinte csak örömzenélve, tágítva önnön határait.

Ez jó, ez a szabadság! Persze a szabadság csak a műfaji határtalanságra értendő, mert amikor rezegni kezd a négy csőben a levegőoszlop, a színvonal már kötelező. Karmester nélkül is figyelni, érezni kell egymást: mikor indul a levegővétel, mikor mozdul a kéz, a test, milyen érzelmekkel és intenzitással ölelkeznek a szólamok, mert a megszólalás négy helyről is csak egységesen ad jó élményt, legyen bár skót, vagy orosz népdal, kortárs slow fox, vagy ragtime, nem csupán klasszikus, vagy preklasszikus zene.   

Lakatos Györgynek van egy fagottzene-történeti sorozata a „Mese a fabánról”, ebben játszott együtt ez a négyes, akkor még alkalmi jelleggel. Ennek a sorozatnak az 5. részeként lesz látható-hallható március 6-án és 7-én este nyolc órától a Katona József Színház Sufni színpadán (Budapest, V., Petőfi Sándor utca 6.) ismételten „A Szép, az Aranyos, a Bajkeverő és én” címmel az a kétrészes vígopera, amelynek zenéjét a kortárs Melis László szerezte. A felnőtteknek szóló zenés mesejáték – mesés zenejáték története a 16. században és máskor, Velencében és máshol zajlik, előadója pedig játékban és hangban egyaránt a Corridor Quartet – kiegészülve Elek Ferenc színésszel. Nem lesz unalmas beülni és megnézni

Az Operaház szóló-fagottosa, a Zeneakadémia professzora,Lakatos Györgytehát ismét új utakat és új híveket keres kedvenc hangszerének és együttesének. Műsorukat hallgatván meggyőződésem, hogy az A38 hajótól a MüPáig, kis kluboktól a rádióig, talán még a lemezgyárig is sikeres lesz, amit csinálnak, mert őszinte, új és jó zene.

Országszerte ajánlom szíves figyelmükbe a Corridor együttest.