Az idén a hat nap alatt összesen 50 filmet lehet megnézni nyolc, egyenként 80-90 perces tematikus blokkban; a témakörök: konfliktushelyzetek, újrakezdés, humor. Az európai rövidfilm-fesztiválon olyan alkotások láthatók, amelyek a legrangosabb nemzetközi fesztiválokon már sikert arattak.
Magyarországon kizárólag ezen a rendezvényen vetítik például az Oscar-díjra jelölt Egy fiú szerelme és A 143-as kívánság című ír, valamint A gyónás című észt és a Na Wewe című belga rövidfilmeket. Ugyancsak itt látható majd a Berlinale fődíjasa, az Arany Medvével jutalmazott Incidens a banknál című svéd film és a Clermond-Ferrand Filmfesztivál nagydíjasa, a Tremblay-en-France című francia alkotás. A közönség az EuShorts hat napja alatt ugyancsak először láthat Magyarországon több olyan rövidfilmet, amely Cannes-ban, Velencében, Karlovy Varyban, vagy éppen az amerikai Sundance Fesztiválon versenyzett.
A műfaj iránt elkötelezett fiatalokból álló EuShorts-szervezőcsapat hisz abban, hogy a rövidfilmek a mozi esszenciáját, az ötletet, a kreativitást, a felfedezés élményét nyújtják. A közönségnek igyekeznek bemutatni a legújabb irányzatokat és a filmkészítők új nemzedékét is. Magyarországot idén két fiatal rendező munkája képviseli: Hermán Árpád Sajnálom és Simonyi Balázs Finálé című rövidfilmje. Az EuShorts célja, hogy szórakoztassa, megmozgassa, megnevettesse, megríkassa az embereket és bebizonyítsa, hogy a rövidfilm buli. A jó hangulatú filmes rendezvényhez valódi nyitó buli is jár a Roham Bárban: november 18-án este 9 órától az először lép fel Magyarországon az Air France nevű svéd zenei formáció; az együttes a Petőfi Rádiónak köszönhetően nálunk is népszerű.
A filmeket eredeti nyelven, magyar feliratozással, illetve angol hangalámondással lehet megnézni. A fesztivál bemutatóira egyenként és bérlet formájában válthatók belépők. Érdekesség: a nyolc rövidfilmes blokk mellé ingyenes belépés jár az Air France nyitóbulijára a Roham Bárban továbbá italár-kedvezmények a Toldi Mozi felújított bárjában) Jegyvásárlás a Toldi Moziban. Részletek: www.eushorts.eu.
Trailerek:
Na Wewe
Small change (Aprópénz)
Bye Bye Super 8 (Viszlát Super 8)
Skallamann (Kopasz krapek)
Bento Monogatari (Az ebéddoboz)
Got water? (Van vized?)
Brandt Rhapsodie (Brandt-rapszódia)
Deux inconnus (Két ismeretlen)
The confession (A gyónás)
Badpakje 46 (46-os úszódressz)

