A szigorú büntetések sehol a világon nem eredményezték a drogfogyasztás visszaszorulását, 1999 és 2003 között a fogyasztók aránya éppenséggel gyorsabban nőtt, mint a 2003 után. A szigorítás ráadásul nemcsak értelmetlen, de káros is, hiszen fiatalok százezreinek az életét, karrierjét törheti derékba, akiket ezáltal letaszít egy olyan csúszós lejtőn, ahol nehéz a megállás.”

Az előterjesztés szerint amennyiben egy 18 éves gimnazista egy kollégiumi buli alkalmával egyetlen füves cigivel lebukna a wc-ben, akkor kettőtől nyolc évig terjedő szabadságvesztést kellene kiszabnia rá a bírónak. A kormány az akár egyetlen füves cigit közös fogyasztás során egymásnak átnyújtó fiatalokat ugyanúgy kereskedőként büntetné, mint a heroint nagy haszonkulccsal árusító dílereket: kettől nyolc évig terjedő börtönbüntetéssel. Ez a szabályozás teljességgel életszerűtlen, ugyanis nincs olyan fogyasztó, aki ne adna át drogot a társának, amit többnyire egy fogyasztó szerez be a baráti társaságnak, aki ettől még nem válik dílerré.

A tervezet megszüntetné a kábítószer-függőséggel kapcsolatos enyhébb szabályokat, ezenkívül az elterelésből is kizárná azokat a fiatalokat, aki rendszer fogyasztók és két éven belül többször is előállította őket a rendőr. Az elterelésbe tízből kilenc esetben már így is alkalmi marihuána-fogyasztók kerültek be, nem azok, akiknek valóban kezelésre van szükségük – ez az arány most tovább romlik, a drogfüggőket kezelés helyett börtön várja. Az ellátórendszer költségvetési támogatását a kormány minimálisra csökkentette, így sok segítő szervezet, számos hiánypótló megelőző és ártalomcsökkentő program a megszűnés határára került.

„Végtelenül felelőtlen és cinikus lépés a kormány részéről, hogy a szakmai szervezetek teljes félretolásával alkot drogstratégiát és új büntetőszabályokat, és ahelyett, hogy oktatásra, megelőzésre és gyógyításra költene, a börtöniparba fekteti pénzét,” hangoztatta Sárosi Péter. A TASZ minden törvényes eszközzel fel fog lépni az ellen, hogy a tervezetet elfogadja a parlament.

Részletesebben a Btk-szigorításról itt.