A Bikini 1982-ben állt először színpadra. Az első években Nagy Feró volt az együttes frontembere, de három év után távozott, helyére D. Nagy Lajos lépett. Rendkívül sikeres volt a zenekar színpadon és stúdióban is, a zenekar vezetője, Németh Alajos basszusgitáros (közismert nevén Lojzi) szerint több mint kétmillió lemezt adtak el, volt közöttük arany és platina is. 1992–97 között a zenekar szüneteltette tevékenységét, majd a negyedszázados jubileum idejére kialakult ajelenlegi felállás: D.Nagy Lajos (ének), Lukács Péter Peta (gitár), Bördén Szabolcs (billentyűs), Makovics Dénes (szaxofon) és Mihalik Viktor (dob) – mondta el az Infovilág munkatársának Lojzi, hozzátéve: a Bikini még mindig 100-nál is több koncertet ad évente.

– Miről szól a születésnapi buli?

– Harminc év történelme és több mint 2000 koncert utáni visszatekintés ez az időszak nekünk. Velünk együtt változott a világ és azon szerencsés generációhoz tartozunk, akik átélték ezeket a változásokat – az 1989-i
rendszerváltást, az ezredfordulót, és most belefutottunk egy világválságba, aminek még senki sem látja a végét. Ezt a mozgalmas harminc évet fogjuk áttekinteni február 18-án a Budapest Sportarénában.

– Milyen hosszúra tervezik a koncertet, hány számot vettek föl a repertoárba?

– Háromórás hangversenyt adunk. Negyven dalba tömörített történelem és zene hangzik el.

– Mennyi felkészülési időt adtak maguknak, mennyit kell próbálni a nagy
napig?

– Két hónap elégséges idő ahhoz, hogy egy ilyen nagy koncertre felkészüljünk. Most nem kell új dalokat tanulni, csak a régi-új szerkezeteket kell összeállítani és memorizálni.

– Számíthat-e a közönség vendégzenészekre?

– Nagyon sokszínű lesz a koncert, rengeteg vendéggel. Sokan közülük ismeretlenek a nagyközönség előtt, éppen itt az ideje, hogy mindenki megismerje őket. Az ír kocsmazenétől a 30-as évek amerikai jazz-hangzásán át az unplugged zenélésig sokféle formáció lép a színpadra, de a gerincét a már évek óta együtt játszó zenekar adja.

– Lesz-e születésnapi lemezük?

– A koncertről cd és dvd jelenik meg áprilisban. Az állami tévé rögzíti a rendezvényt. (A Bikininek tavaly jelent meg 23. albuma, az Elmúlt illúziók.)

– Évek óta nem történt személyi változás a sikeres csapatban. Ezek szerint
a csapat elégedett az együttléttel…

– Ritka dolog, hogy valakik együtt tudnak maradni ilyen hosszú ideig, ez a felállása a Bikininek 15 éve működik, csak a gitárosposzton voltak változások. Őszintén elégedettek vagyunk a jelenlegi összetétellel.

– A zenében is maradt a folytonosság? Vagy esetleg valamilyen más stílus felé
nyitottak?

– D.Nagy Lajos hangja meghatározó, bármerre nyitnánk is, a stílus bikinis maradna e jellegzetes hang miatt is. Azt hiszem, hogy megtaláltam a számomra legmegfelelőbb kifejezési formát, ebben élem ki magam az ezredforduló óta – mondta végezetül Németh Lojzi.

Egy népszerű Bikini-nóta.