Szó szerint ráfizethetnek az olyanok, mint Orbán Viktor, ha továbbra sem hajlandóak akár egyetlen menedékkérőt is befogadni – írja a Frankfurter Rundschau.
Főként német politikusok ugyanis úgy igyekeznek kimozdítani a jó ideje megfeneklett vitát, hogy a legérzékenyebb pontjukon, vagyis a pénznél célozzák meg mindazokat, akik hallani sem akarnak a menekültek igazságos elosztásáról.
Az ötletet az Európai Parlamentben dolgozó zöldek vetették fel újra: kapjanak kevesebb uniós támogatást azok a kormányok, amelyek megtagadják a bevándorlók átvételét. Az uniópártok, valamint a szociáldemokraták készek megvitatni az elképzelést. Az indítványban új elem, hogy a szubvenciók bizonyos hányadát ne egyszerűen tartsák vissza, hanem segélyszervezeteknek adják oda az érintett országokban. De kaphatják EU-barát olyan fővárosok is, mint Budapest és Varsó.
Hasonló húrokat pengetett nemrégiben a luxemburgi külügyminiszter is. Persze nem eszik olyan forrón a kását, von der Leyen változatlanul megegyezésre törekszik.
Orbánnal illusztrálja a demokráciát lebontó, fasisztoid diktátorokról szóló írását a világ egyik vezető lapja: a brit The Times szerint Magyarországon némi külső megrázkódtatás vagy belső válság hatására megkérdőjeleződhet a rendszer legitimitása.
Orbán Viktor fényképét mellékelte a brit The Times első számú illusztrációként ahhoz a cikkhez, amely arról szól, hogy izmaikat mutogatják az erős emberek, miközben világszerte megrendül a demokráciába vetett hit. Az autokraták az eltelt évtizedben alaposan kiaknázták a gazdasági stagnálást, az általános elégedetlenséget és a közösségi médiát, hogy aláássák a nyugati liberalizmus alapjait. Jönnek fel a kemény fiúk, visszaesőben a jogállam, a populista hullám egyre terjed. Az évezred kezdetétől jó volt ez a 10 év a diktátoroknak. A magyar miniszterelnök azzal büszkélkedik, hogy létrehozza az illiberális demokráciát. Putyin egyre kevésbé tűri meg az övétől eltérő véleményeket. Látszólag szilárd demokráciák, például Törökország, Brazília és az USA megadta magát olyan vezetőknek, akik le akarják bontani a demokratikus intézményeket.
A legújabb felmérés alapján Yascha Mounk, a Johns Hopkins Egyetem politológusa arra jutott, hogy Nyugaton egyre kevesebben bíznak a demokráciában, mégpedig három ok miatt:
1. megrekedt a gazdaság, csökken az életszínvonal;
2. sokan fel vannak háborodva, mert úgy gondolják, hogy életmódjuk gyakorlásában gátolják őket a migránsok, a melegek és mások;
3. az erős emberek a közösségi médián keresztül sokkal könnyebben képesek megszerezni a tömegek támogatását, illetve meg tudják kerülni a hagyományos intézményeket.
Következésképpen: nem kevesen úgy érzik, hogy magukra hagyták, lenézik őket a politikusok, és a gyerekeiknek rosszabbul megy majd a soruk, mint nekik. A Yale Egyetem egyik filozófiaprofesszora úgy értékeli, hogy jó néhány erősember fasiszta jellemzőket mutat. Annál is inkább, mert napjainkban az etnikai nacionalizmus formájában a fasizmus erősödik. Az olyanok, mint Trump, Erdogan, Putyin, Orbán, Bolsonaro vagy Netanjahu a nemzet nevében szólalnak meg. Veszélynek tekintik a bevándorlókat, a más vallások képviselőit, az értelmiséget és a melegeket. Az előítéletekre építve akarnak nyerni. És minél többen győznek közülük, annál inkább gyengül az általános elkötelezettség a liberális normák iránt.
Az olyanok, mint Trump és Putyin az igazság kiforgatásával tartják fenn népszerűségüket. Arcátlan hazugságokat, féligazságokat és összeesküvés-elméleteket vetnek be. Korrupt rezsimek nem győznek korrupcióellenes kampányokat hirdetni. Ugyanakkor Yascha Mounk ellentétes irányzatokra számít a most kezdődött évben: Brazíliában, Indiában, Olaszországban, az Egyesült Államokban és Lengyelországban várhatóan fokozottan autokráciába hajlik a rendszer. Ezzel szemben Magyarországon, Törökországban, Venezuelában, sőt, talán még Oroszországban is megkérdőjeleződhet a rendszer legitimitása, némi külső megrázkódtatás vagy belső válság hatására.
A liverpooli püspök arra figyelmeztetett újévi üzenetében, hogy populista amerikai, olasz és magyar politikusok megpróbálják kisajátítani a Bibliát és a keresztet – tudósít a The Guardian. Mert a hazugság korát éljük, ily módon a kereszténységet is fegyverként lehet bevetni, el lehet torzítani, mint bármi mást, a nemzeti populizmus eszközeként használva a katolikus vallást.
Bayes úgy értékelte, hogy a múlt évtized alantas és tisztességtelen volt, a napsütötte liberalizmus öntelt feltételezései sorra bedőltek, és 1939-hez hasonlóan megint az árnyak kerültek előtérbe. A politikai vezetők nem átallnak szakmányban hazudni, de még ennél is rosszabb, hogy teljesen szégyentelenek, így nem tekintik bűnnek a hazugságot, mert tudják, hogy nem kell büntetésre számítaniuk, ha rajtakapják is őket. És nem is kell megfizetniük, amiért a hatalmat hajszolva módszeresen leértékelik az igazságot. Az Anglikán egyház feje, a canterbury-i érsek arra szólított fel, hogy mindenki nyújtsa ki a kezét a másik felé, mert véget kell vetni a társadalom megosztottságának, új egységet kell teremteni.
A BBC-n sugárzott beszédet a doveri vízi mentőállomáson rögzítették. Justin Welby külön ki is emelte: az ott dolgozó több mint 70 önkéntes az év minden percében készen áll, hogy akár az életét kockáztassa a bajbajutottakért, bárkik legyenek is. Munkájuk hősies és reményt ad. De az is nagyon fontos, hogy keressük a kapcsolatot másokkal, ami lehet civil szervezeteknél végzett tevékenység, vagy éppen adományozás. Mert Jézus mesélt valakiről, aki vállalta a kockázatot és közeledett olyasvalakihez, aki teljesen más volt, mint ő.
A Yahoo/Bloomberg kommentárja úgy ítéli meg, hogy megrekedt az európai szélsőjobb, tavaly nem tudott teret nyerni. A politikai közép tartja magát, és a nacionalista populisták épp annyira alkalmatlanok a kormányzásra, mint mostanáig bármikor. És ez még akkor is igaz, ha a bajkeverő Salvini és szövetségesei által újonnan létrehozott parlamenti csoportnak 73 tagja van, szemben az elődfrakció 37 helyével. Ám így is csak az 5. erő az EP-ben, ráadásul a mandátumokat hasonszőrű pártoktól hódította el. A Liga vezérének teremtménye semmilyen szerepet sem tölt be az intézmény döntéshozatalában. Szóval a májusi uniós választás sok hűhó volt semmiért a radikális jobboldal szemszögéből. A nemzeti populisták csak az észteknél, a belgáknál és a spanyoloknál voltak képesek javítani, másutt mindenütt látványos vereséget szenvedtek. Az Osztrák Szabadságpárt vezérének bukása rávilágít, hogy a szélsőjobb sokszor kedvező értékeket tud felmutatni a közvélemény-kutatásokban, illetve a választásokon, de hatalomra jutván képtelen jó eredményt produkálni. Példaként fel lehetne hozni Salvinit is. Az ilyen erők akkor érik el a legjobb választási eredményüket, ha még ellenzékben vannak. Ezért volna érdemes megpróbálni a nagy német pártok részéről koalícióra lépni az AfD-vel három keleti tartományban.
Ám az olaszoknál, a svédeknél és a finneknél a szélsőjobb a politikai rendszer destabilizálásával fenyeget. A földrész többi részén azonban az elit tanulja, miként lehet együtt élni olyan vezetőkkel, akik mindeddig elképzelhetetlen dolgokat mondanak ki, sértő megnyilvánulásaik vannak, és olyan jelvényeket viselnek, amelyeket sok-sok évtized óta nem lehetett látni Európában. A dolog nyitja, hogy nem szabad engedni őket túlnőni egy bizonyos határon. A politikai közép pártjai idáig általában gátat tudtak vetni a fertőzésnek.
Paul Lendvai az osztrák Der Standard hasábjain arra hívja fel figyelmet, hogy már demokratikus országokban is a hatalom célkeresztjébe kerültek minőségi lapok. Olyannyira, hogy nemrégiben Szlovákiában és Máltán is oknyomozó újságírókat gyilkoltak meg. Nem véletlen ezek után, hogy Ausztriában politikai földrengést keltett az Ibizán készült titkos felvételnek az a része, amelyben az FPÖ akkori vezére bevallotta: magyar viszonyokat szeretne az osztrák sajtóban. Riasztó példákért nem kell olyan diktatúrákhoz, illetve tekintélyelvű rendszerekhez fordulni, mint Oroszország és Kína, Magyarország és Törökország. Hiszen a demokrácia őshazájában, Nagy-Britanniában is a politika és a média feszült viszonyáról tanúskodik, hogy győztes és vesztes miként támadja a BBC választási műsorait, egészen odáig, hogy az előfizetési díjak eltörlésével fenyeget. Uszítással és mocskolódással a briteknél és az osztrákoknál is sok pénzt lehet keresni. Hataloméhes politikusok már célba vettek tekintélyes újságokat, valamint szerkesztőket a közszolgálati médiától.
Természetesen az újságírók is melléfognak időnként, de képtelenség és veszedelmes az az állítás, hogy ezek a hibák tudatosak, mert az egyik pártnak ártani, a másiknak használni igyekeznek velük. Ugyanakkor az is egyértelmű, hogy a liberális, a világra nyitott Európa mellett hitet tevő sajtómunkások mindig is gyanúsak lesznek a szélsőjobb és -baloldal szemében.
