Egyet elöljáróban szögezzünk le: akikről alább szó leend – bonvivánok –, azok korántsem élvhajhász világfiként, életművészként írták be nevüket a magyar színészet aranykönyvébe. Színművészek voltak, a szó legprózaibb értelmében, és nem „jó élők”, miként arra francia néveredetük (bon vivant) következtetni enged… A díva már egészen más: akit ekként ünnepeltek, lett légyen énekesnő, színésznő, táncosnő, azt joggal nevezik ekként a talján szóval divának, istennőnek; a rómaiak minden bizonnyal dea-nak mondták (volna)…

„Dívák és bonvivánok Vas megyében” címmel tartott exkluzív előadást Feiszt György történész, levéltáros a szombathelyi TIT Hölgyklubban.

Kezdte Komlóssy Ferenc (1797–1860) színésszel, drámaíróval, műfordítóval, kinek nevét talán kevesen ismerik Szombathelyen, holott az óladi városrészben egy kis utca az ő nevét viseli; érdekesség, hogy ebben a formában: Komlósi Ferenc utca). A Vas, a Veszprém és a Sopron megyei közgyűlés már 1826-ban foglalkozott Komlóssy előterjesztésével, amelyben anyagi segítséget kért a Dunántúli Nemzeti Színművészeti Társaság működtetésére. Az állandó színház felállítását Kisfaludy Sándor költő indítványozta Balatonfüreden, Komlóssy segítette szakmai tanácsokkal, 1831. júliusban tartották a megnyitó előadást. A színész-drámaíró által szervezett műkedvelő egyesület vándortársulatként is járta az országot: Szombathelyen Kisfaludy Károly „Csalódások” című színdarabját adta elő. Komlóssy/Komlósi élete utolsó éveiben a Nemzeti Színház könyvtárosa, levéltárosa volt, az előadó szerint munkássága méltatlanul elfelejtődött.

A Komárom megyei Ászár szülötte, Jászai Mari (1850–1926) nagyon fiatalon vándorszínészként kezdte pályafutását, majd 1872-ben lett a Nemzeti Színház tagja, ahol egy szezon kivételével haláláig játszott. A színház nagyasszonya, az egyik legnagyobb tragika szívesen játszotta Szophoklész, Euripidész és Shakespeare nőalakjait, a többi közt az Elektrát, Kleopátrát, Szombathelyen 1891. júniusban Antigoné szerepében lépett fel. A város egyik utcája a Nemzeti Színház nagyasszonyának, Jászai Marinak nevét viseli. (A szerk. megj.: Győrött a valamikor Deák Ferenc, ma Aradi vértanúk útja 6. számú házon emléktábla bizonyítja, hogy a művésznő ott töltötte gyermekéveit; a városban mégsem sikerült legalább egy utcát elnevezni róla. A Győr melletti Bácsán egy rövid közterület őrzi a nevét.)

Feiszt György részletesen beszélt érdeklődő közönségének a Szombathelyen született P. Márkus Emíliáról (1860–1949). A századforduló ünnepelt drámai művésznője a Színművészeti Tanoda elvégzése után, 1877-ben (17 évesen!) a Nemzeti Színházhoz szerződött, amelynek 1928-ban (28 évesen!) tiszteletbeli és örökös tagja lett. A „szőke csodának” becézett művésznő szerepeit meggyőző átéléssel játszotta, nagyszerű sikereihez hozzájárult sokáig megőrzött szépsége és beszédművészete. Ő volt a szecesszió női ideálja, parfümje Krúdy Gyula szerint „dühös hímoroszlánokat ejt csapdába”.  Kiválóan alakította klasszikus és modern darabok hősnőit, de művészetének igazi színészi területe a századforduló francia drámái voltak. Többször is fellépett szülővárosában: a Vas Megyei Nemzeti Színház megnyitó előadásában 1880.augusztus 9-én Csiky Gergely „Proletárok” című darabjában is szerepelt Prielle Kornéliával együtt, mindkét művésznőt virágcsokrokkal és babérkoszorúval ünnepelte a közönség. Márkus Emília nevét emléktábla őrzi a város Fő terén lévő egykori lakóházán és utcát is elneveztek róla.

„Aki komolyan veszi embertársait, önmagát és a mesterségét, annak nehéz a sorsa” ez volt a hitvallása Somlay Artúr (1883–1951) kétszeres Kossuth-díjas színésznek, a múlt század egyik legnagyobb művészének. A színészről 1952-ben utcát neveztek el Szombathelyen, de nincs írásos anyag arról, hogy szerepelt-e a városban. A századforduló férfiideálja számos klasszikus darab főszerepét játszotta el, közel félszáz filmje közül talán a legemlékezetesebb a „Valahol Európában”: Radványi Géza filmjében a karmestert alakította filmtörténeti szempontból is maradandó művészi elhivatottsággal.

A hölgyklub közönsége azt is megtudhatta, hogy Somlay Artúr elsőként szavalta pódiumon Ady Endre verseit, több hanglemez is megörökítette gyönyörű előadását.

Feiszt György beszélt Németh Mária (1897–1967) magyar operaénekesnőről is, aki Körmenden született és a két világháború közti időszak egyik vezető szopránja volt, szülővárosában utca őrzi emlékét. Az operaénekesnő karrierje 1923-ban kezdődött Budapesten a Városi Színházban, majd 1925 és 1946 között a bécsi Staatsoper elismert és kedvelt művésznője lett. Fellépett Párizs, London, Milánó operaházaiban és a Salzburgi Ünnepi Játékok előadásain is.

A Hölgyklub közönsége meglepődve hallotta, hogy Páger Antal (1899–1986), az 1930–40-es évek különösen sokat foglalkoztatott filmszínésze a fővárost sújtó bombázások miatt 1944. augusztusban feleségével és két lányával a Vas megyei Pornóapátiba költözött, gyermekei dadájának családjához. A színész egykori menedékét, a falu Fő utcájában álló uradalmi erdészlakot 1950 után kissé átépítették és a rendszerváltásig a határőrség használta. Néhány éve egy portréfilmben helyi lakosok megmutatták a templomban azt a padot is, ahol a Páger család a vasárnapi miséket hallgatta. A híres és kedvelt színész ebből a kis faluból járt előadásokra Szombathelyre, Sopronba és Győrbe.

Feiszt György megemlítette, hogy Karády Katalin (1910–90) édesanyja a Vas megyei Damonyán született, és a művésznő az 1951. február 18-i szombathelyi fellépése után hagyta el az országot.

A történész, levéltáros beszélt még az egyik legszebb orgánumú magyar művész, Keres Emil (1925–2016) Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színészről, aki ugyancsak Szombathelyen született.

Az előadó végezetül elmondta, hogy folytatja a kutatásait: még számos díváról és bonvivánról tudható, hogy valamilyen szálon Vas megyéhez kötődik. Legközelebb róluk is hallhat érdekességeket a TIT Hölgyklub közönsége.