Ha már évforduló: ma arról emlékeztek meg a 3M-nél, hogy éppen két évtizeddel ezelőtt alapították az amerikai cég magyarországi leányvállalatát. A termékei ennél jóval előbb, már negyven éve jelen vannak a magyarországi kínálatban, önálló képviseletet azonban csak a gazdasági rendszerváltás hajnalán, 1987-ben nyitott hazánkban.

Jó ideig (a személyi számítógépek magyarországi elterjedésének hőskorában) aranyat értek (és csaknem aranyáron kínálták is) a 3M floppyjai (hajlékonylemezei), a kezdetben 360/720 kilobájt kapacitású, 5,25 hüvelykes adathordozói. (E sorok írója máig őriz számítástechnikai relíkviái között egy fölbontatlan csomag 3M-diszkettet, tartalma 10 db floppy, és megvan hozzá az ugyancsak eredeti meghajtó is, amely XP operációs rendszerű pc-ben is kiválóan futtatható!)

Miként megannyi közhasznú termék, a floppy is csak egy (volt) a 3M sok tízezres termékkínálatában. Donna W. Bange, a 3M most éppen Hollandiában dolgozó európai kutatási igazgatója remek előadásában mutatta be cége jellemzőit. A magyar leányvállalat jubileumi sajtóeseménye részvevői a többi megtudhatták, hogy (a legutóbbi) 26,6 milliárd dollár éves forgalom öt százalékát, 1,3 milliárd dollárt költötte a cég kutatásra és fejlesztésre, eddigi szabadalmainak a száma meghaladja a 40 ezret, a jó 74 ezer alkalmazottból 9500 a mérnök, aki elsősorban az Egyesült Államokban, továbbá a világ sok részén működő 160 gyárban és 73 laboratóriumban dolgozik. A munkatársak – beosztásuktól függetlenül – munkaidejük hatodát újítások kiötlésével tölthetik, nem véletlen tehát, hogy évente mintegy kétezer szabadalmat jelent be a 3M.

Ezen a ponton fogalmazódott meg a krónikásban a kérdés: szándékában áll-e a 3M magyarországi leányvállalatának,hogy bővítse a jelenlegi hetvenfős munkatársi gárdáját újító szellemű magyar mérnökökkel? Elvégre éppenAmerikában mutatta meg számos honfitársunk a magyar szürkeállomány teremtől erejét. A válaszra leginkább hivatott Mats Friberg, a 3M Hungária Kft. ügyvezetője – feltehetően felhatalmazás híján – nem tudott egyértelmű választ adni arra, hogy akár csak kutató és fejlesztő filiálét is létrehoznának a leányvállalat részeként, amely majdanaz amerikai világcég egyik laboratórimává léphetne elő.

Az Infovilág szerkesztőjének másik kérdésére, hogy mely hazai cégekkel ápol akár bedolgozói kapcsolatot is a 3M, ugyancsak hiányzott a konkrét válasz. Az ügyvezető fogalmazása szerint most (két évtized ittlét után!) keresik azt az együttműködőt, akit 2015-ig vélnek megtalálni erre a célra. Miután kettőn áll a vásár: magyar kis- és középvállalatok is törhetnék magukat, és fölajánlhatnának a 3M-nek profiljába vágó olyan terméket, megoldást, amellyel a világcég ernyője alatt megjelenhetnének a világpiacon.

Legyünk tárgyilagosak: Friberg igazgató konkrétumok nélkül azt is említette válaszában, hogy nagy reményeket fűznek a hazánkban meghonosodott autógyárakkal (Suzuki, Audi, Daimler/Mercedes) kialakítandó kapcsolatokhoz. Ami a termékskálát illeti: a „magyar” 3M a cégcsoport által előállított cikkeknek az ötödét forgalmazza hazánkban. A frissen megnyitott angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban rögtönzött termékbemutatóról természetesen nem hiányozhattak a nálunk különösen népszerű „Post it” cikkek, a színes-tapadó, környezetbarát alapanyagól készült emlékeztető jegyzettömbök, ragasztók, ragasztószalagok, írószerek. Kiállították a cég munkásvédelmi eszközeinek széles választékát éppúgy, mint a járműipar számára kitalált hasznos kiegészítőket, a több mint 200 rétegből (!) álló, víztiszta autóüveg-fóliát, a csúszásgátló szalagokat. A legnagyobb érdeklődést az egészségügyet,a gyógyítást szolgáló Futuro-termékek (például ízületrögzítők), a Nexcare Gel strip átlátszó, levendulás tapaszok, azeredetileg katonák számára kifejlesztett rovarriasztó keltették. És persze a fogorvoslás, diagnosztika újdonságai,amelyek egyaránt szolgálják az orvos és a páciens kényelmét…

Végezetül megtudhatta a jubileumi sajtóesemény közönsége, hogy a 3M hetven munkatárssal működő magyar (kereskedelmi) leányvállalata tavaly mintegy 6,1 milliárd forint forgalmat bonyolított le, valamivel többet, mint az előző évben, de még mindig 17 százalékkal kevesebbet, mint a gazdasági válság előtti „békeévekben”. Ami a konkrét számokat illeti: a cég szokásos vállalkozási és adózás előtti eredménye 35 százalékkal nőtt az előző évhez képest. Ez azt is jelenti, hogy a nyereségessége megközelítette a gazdasági válság előtti szintet.

A 3M szokásos vállalkozási profitja 2010-ben az értékesítési forgalom 15 százaléka, mintegy 900 millió forint volt, így a tőkehatékonyság két-három százalékkal javult 2009-hez képest.